„Az is lehet, hogy szavaink a semmibe hullnak. A Galaktika süket. Nem érez senki részvétet, amikor valamelyik bolygón rövid, magányos pislogás után kialszik egy kultúra lángja.“
A szellemi munkát közszolgálatként fogta fel, s az alkotásban talált megnyugvást azokban az években is, amikor gond volt a mindennapi kenyér. Szociológiai és jogtudományi művek után esszésorozatban idézte Európa és Erdély demokratikus eszmei hagyományait
A ma tudósát végleg elvágták az egyéni bűntudat lehetőségétől. Felelőssége erősen korlátozott. Annyira távol került az érdembeli döntésektől, annyira nem látja át, hogy miben vesz részt, hogy ki is bújhat a bűntudat alól. Bűntudata, ha van, kollektív bűntudat.
Japán mindenképpen szeretné elkerülni azt a rá nézve rendkívüli presztizsveszteséggel járó helyzetet, hogy immár nemcsak gazdaságilag kénytelen Kína mögött elhelyezkedni a sorban, hanem geopolitikai szempontból is közvetlenül Kínával, vagyis tradicionális riválisával szemben kerül hátrányos helyzetbe.
A testület – egyhangúlag! – mind az intézet felszámolásáról szóló, 2019 decemberében elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, mind pedig az intézkedést idén februárban jóváhagyó törvényt alkotmánysértőnek minősítette.
A Szabad Európa remek kezdeményezése, amolyan közönségszolgálat a koronavírussal és járványával, a Covid-19-cel kapcsolatosan az olvasókban, a lakosságban felmerülő legfontosabb kérdések megválaszolására,
Ez a politikai és társadalmi környezet megágyazott egy autoriter, nonkonformista közszereplő megjelenésének. Jelzi ezt egyébként a Románok Egységéért Szövetség (AUR) váratlan sikere a tavalyi parlamenti választásokon. Székely Ervin írása
A rasszizmus vírusának régi és új mutációi együtt tombolnak minden kontinensen, s ez Magyarországon sincs másként. Mert ma nem csak a „migráns” bűvszó mögé bújtatott általános idegenellenes gyanakvás súlyos betegsége a társadalomnak...
Kérdés: a szűknek érzett vers keretéből kivágyakozó költő, akitől a hatalom megvonja a világot jelentő deszkát, hol talál szélesebb terekre: lapok, folyóiratok hasábjain ismét? Vagy újfent meghasonlik?
. Én nem tudom, hogy errefelé ki hallott Faragó Lauráról; a nagyvilágban bizonyára sokan. Ő volt ugyanis, aki az elmúlt esztendőben a Skóciában megrendezett nemzetközi folklórfesztiválon első díjat nyert – csángó népdalokkal.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.