Hogyan újítsuk meg a demokráciát? – Az Egyensúly Intézet javaslatai a magyar demokrácia korszerűsítésére

Hogyan újítsuk meg a demokráciát? – Az Egyensúly Intézet javaslatai a magyar demokrácia korszerűsítésére
A hatalom ellenőrzését vagy az alapvető alkotmányos jogok védelmét ellátó intézmények vezetőit ne azok a politikusok válasszák, akiket ezeknek az intézményeknek ellenőrizniük kell, hanem szakmai jelölőbizottságok.
Az alapjogokat és az alapvető alkotmányos intézményeket szabályozó, ma jellemzően kétharmados törvényeket kössük háromnegyedes többséghez, illetve a kiemelt alkotmányos intézmények esetében négy évvel késleltetett hatálybalépéshez.

Örkény István: A tudomány csarnokában

Ekkor azonban ott termettek a televízió riporterei, akik a Nobel-díjast, kezében a fél pohár vízzel, a kamera elé állították. A leányt megkérték, hogy még egyszer dobálja magát, és igyekezzék habot verni a szájából, ami sikerült is.

Koronavírus: az AstraZeneca tovább véd, mint a Pfizer

Koronavírus: az AstraZeneca tovább véd, mint a Pfizer
Szintén az Oxfordi Egyetem elemzése, amely azt a biztató eredményt hozta, hogy már a Pfizer és az AstraZeneca egyetlen adagja is jelentősen, 65 százalékkal csökkenti a koronavírussal való megfertőződés esélyét.

Lendvai Ildikó: Alapbetegsége: várandósság

Ügyes. Ügyes és kegyetlen. Belefér az a kommunikációs kötéltánc is, amelyben egyszerre kell nyitásról és a válsághelyzet meghosszabbításáról beszélni. Semmi baj. A sírokon majd túllépünk. „Együtt sikerülni fog.”

Örkény István: Van választásunk

- Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása. - Nem ideális - mondta az utas. - Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.

Székely János Nagy Pálékról

Székely János Nagy Pálékról
Az Atreidák történetei jutnak eszembe, ha rá gondolok. Haragudhattak rá az istenek, engesztelhetetlenül haragudhattak: alig pár éve, a bukaresti nagy földrengéssel gyermekét is, férjét is elpusztították. Elvettek tőle majdnem mindenkit, akit szeretett

SZÁSZ JÁNOS: Emberi – írói kapcsolatok

Wilem Zavada mondta egyszer, hogy talán sohase tudta volna lefordítani Eminescut, ha nem jár Romániában, és Eugen Jebeleanutól tudom, mennyi segítséget nyújtottak neki Ady-fordításaihoz budapesti bolyongásai.

Zöldi László: Milyen buborékban élünk?

A kormány évente körülbelül 150 milliárd forintnyi közpénzt áldoz az állami véleménybuborékra, amelyben két-három millió honfitársunkat szigeteli el. Ez jövőre épp elég lesz a választási győzelemhez.