Huszár Sándor: Számunk képzőművésze: Kusztos Endre

Huszár Sándor: Számunk képzőművésze: Kusztos Endre
Egy vonal nála lelkiismereti kérdés. A Küküllő mente a nagyvilág. Kibírja napokig szó és étel nélkül, kréta nélkül egy óráig sem. Szegény ember, de ezt ő nem tudja. Gazdag lehetne, de neki nem fizetődik ki. Él, mint minden ember, gondok között

Hegyi Gyula: Csak a kötelező oltás véd

Ilyenkor látszik, milyen súlyos nemzeti tragédiát okozott a Fidesz a társadalmi közmegegyezés szétverésével, az ellenzék démonizálásával, a pandémia politikai célú kihasználásával.

Orbán és autokráciája kirabolja az országot

Az Európai Bizottság már másnap postázhatná a magyar kormánynak a mi jelentésünket. És az egésznek új színt ad, hogy most már az Európai Néppárt is mellszélességgel támogatja a Magyarország elleni szankciókat a három legnagyobb pártcsoporttal együtt.

Gábor György: Most célzottan anyázok

Amíg Magyarország az EU tagja, az EU-nak nemcsak joga, hanem kötelessége is egy-egy törvény kapcsán felemelnie a szavát, azt kritika tárgyává tenni és adott esetben kötelezettségszegési eljárást indítani.

Karácsony Gergely szerint mindez kevés

A kormány azonnal számoljon el a kínai vakcina beszerzésének minden részletével. A fel nem használt kínai vakcinát vásároltassa vissza a kínai állammal, és azonnal intézkedjen, hogy európai forrásokból az esetleges negyedik hullámra való felkészülés jegyében elegendő hatékony vakcina álljon rendelkezésre.

Az UEFA megbüntette Magyarországot a szurkolók viselkedése miatt

A Magyar Labdarúgó Szövetségnek az UEFA felső vezetésében van egy rátermett szószólója, Csányi Sándor alelnök, akinek bizonyára van lehetősége arra, hogy kifejtse a véleményét az ügyben. Balogh S. Éva Hungarian Spectrum-írásának magyar változata

Hány aranyérmet várunk az Olimpián?

Hány aranyérmet várunk az Olimpián?
A Szabad Európa multimédiás portál látványos infografikája. Azt is megtudhatjuk, hány aranyérmet szereztek sportáganként a magyar sportolók a nyári olimpiákon a kezdetektől mostanig.