Posts by Ágoston Hugó

Joe Hill kivégzése előestéjén vetette papírra, válaszként egy új­ságíró szokványos kérdésére: „Ho­gyan kíván hagyakozni?” Joe Hill így válaszolt: „Nincs egyebem, mint a testem. Azt akarom, hogy elham­vasszanak és hamvaimat a szélbe szórják, hogy belőlük beteg növé­nyek erőt merítsenek.”

A stiláris kézállás, kettős-szaltó, a bukfenc és lábujjhegyen táncolás helyett okkal alakult ki a min­dennapi járást kifejező stílus, mert megváltozott az élet történelmi színtere, megváltoztak a színtere­ken fellépő szereplők, lelki reakcióik és fizikai gesztusaik

"Mert véghetetlen / az idő pusztulása / s a hajnal mindig új / mindig új." Eltettem a füzetemet, körülnéztem a határtalan dé­li tartományon, és hirtelen, először ezen a hosszú úton, belém nyilallott, hogy milyen messzire, az isten háta mögé kerültem.

Ahány magyar sza­kos tanárunk, ahány magyar szer­zőnk és előadónk, szerkesztőnk és színészünk, dramaturgunk van, annyi támpontra tehetünk szert, ha a nyelvtani szabályosság, helyesírási tökély, tiszta kiejtés, közérthető fo­galmazás és érzékletes stílus érvé­nyesítését vesszük tervbe

Huszár Sándor jogos büszkességgel említette, hogy tudományrovatotok nemzetiségi kultúránkban majdnemhogy hézagpótló szerepre vállalkozott, hogy külső munkatársaitoknak majdnem fele „valamely tudományág művelője”, hogy nem egy szerzőt a tudományos ismeretterjesztés terén is ti avattatok.

Végre sikerült odaragadnom a tévékészülék elé. Pedig az ügy nem nekem szólt, hanem a tíz éven aluliaknak, ráadásul olyasmiről, amit magam szok­tam előadni konzervató­riumban és képzőművészeti főiskolán a húsz éven felü­lieknek.

Először is azt kell tisztáznom, hogy mit akartam én a regényben, és mi volt a szándékom a színpadon; a Zokogó majom tulajdonkép­pen epikus körkép, ha úgy tetszik, kollektív regény, amelynek nincs semmilyen főhőse, ha csak maga­mat nem számítom annak...