Tudszoc.hu (11): A kocsma

A falu kicsit kelekótya félnótása csinált belőlünk szórakoztató műsort, felkészült a következő érkezésünkre, s a ’maga tanár’ kezdetű mondattal felvezette a zavarba ejtő kérdést, amit kinézett a lexikonból.

Gyorskomment 56. Megállja-e Isten a magyart?

Valószínű, hogy az írnok pont az „álamfő” példájából emlékezett a nehéz szóra, arra, hogy valamiből oda kettő kell, s pillanatnyi ihlettől vezérelve döntött az l, illetve a két l mellett… Á. H. írása

OJ Éremtáblázat – 13. nap

OJ Éremtáblázat – 13. nap
A tokiói Olimpiai Játékokon több mint 11 ezer sportoló vesz részt 206 nemzet képviseletében; 339 alkalommal adnak át érmeket, ezeken osztoznak a résztvevő országok és foglalják el helyüket az éremtáblázaton. Naponta fogjuk közölni, jó böngészést!

Huszár Sándor: Az őszinteség

Kár ezekért az indulat zavaros hullámain dinnyehéjként úszó igazságokért. És kár azért is, hogy nem tanulta meg legalább a saját keserű tapasztalatán, hogy nincs olyan irodalmi szakasz vagy idegállapot, ami indokolná az ember ilyen tapintatlan bántását.

Le Monde: Vita Sartre új könyvéről

Az író, a gondolkodó, a moralista összeolvad a regényíróban: Sartre témái, szépirodalmi és kritikai műveinek valamennyi motívuma meg­található a könyvben. Ez a Sartre-on átszűrt Flaubert valójában Flaubert-en átszűrt Sartre

Csíki László: Széljegyzetek az irodalom társadalmi hasznáról

Illendőség kedvéért soraimat egy parafrázissal zárom, amit a jó íróról – s milyen igaza volt annak, aki írta, amikor csak egyszerűen írónak mondotta – olvastam egyszer: a művész és kora kapcsolatának lényege, hogy a kor kérdéseket tesz fel, amire a művésznek válaszolnia kell.

Egy állandó konfliktusra épülő külpolitika

Csupa “független” alapítvány, fideszes stílusban. Orbán Viktor és rendszere ismét bebizonyította, hogy nem hajlandó kompromisszumra. Ahhoz, hogy egyeduralkodók legyenek, készek voltak elvenni az ételt a hátrányos helyzetű gyerekektől.

Hegyi Iván: TOKI-TAKA – Görög víz

Azt csináltak, amit akartak. S önmagát csapná be a hazai pólótársadalom, ha azt gondolná: egyszeri vizes blokkról van szó. Egymás után a harmadik olimpiai döntő következik magyarok nélkül.

Görög tragédia

Görög tragédia
 Kiriakosz Micotakisz konzervatív kormánypártja, az Új Demokrácia (ND) ugyan biztosan vezeti a közvélemény-kutatásokat a korábbi miniszterelnök Alekszisz Ciprasz-vezette Sziriza előtt, ám egy elhúzódó válsághelyzet miatt forró ősz várhat Görögországra.
Összeállításunk frissül