Az Újnépszabadság máris boldog új évet kívánt

Az Újnépszabadság máris boldog új évet kívánt
Nem véletlenül. Most karácsonyi szünet következik. Mától, 2022 január 2-ig ünnepi műszakot tart a lapunk. Vagyis, együtt leszünk a családunkkal, finomakat eszünk, iszunk, lustálkodunk, tévézünk. Pihenünk.

Zöldi László: Digitális távoktatás vagy otthonsuli?

Hermann Zoltán oktatáskutató szerint Szabolcsban és Borsodban a tanulók egyharmada maradt ki a távoktatásból. Miniszterelnökünk szintén áttekintette a helyzetet, és 10 százaléknyira becsülte a gyerekek számát, akik lemorzsolódtak.

Örök emberi gond: az energia, avagy nincs ingyenebéd

Örök emberi gond: az energia, avagy nincs ingyenebéd
A legolcsóbb és a legkevésbé környezet károsító energia az, amit nem termelünk meg. Ezt most is tudjuk, minden energiaforrásra érvényes, csak felelőtlenségünkben nem akarjuk tudomásul venni. Nincs ingyenebéd.

Csikvári András: Karácsonyi álom a bölcsességről

Jó lenne, ha már most, a választások előtt mindkét fél visszafogná a saját szélsőségeseit, és a választások után a győztes fél kezdeményezné a kiegyezési folyamatnak a megindítását. Ez a folyamat, és csak ez a folyamat vezethetne el egy új alkotmányhoz.

Homonnay Gergely: Nemzeti Hitvallás

Ha jól tudom, elméletben az állam szekularizált, azaz szétválasztották a máig velejéig korrupt, évszázadokon át a szeretet nevében emberek millióit a halálba küldő katolikus egyháztól...

Szent-Iványi István: Már megint nagyon nem stimmel valami

Orbán Viktor a bevándorlás kérdését a kezdetektől tudatosan összekeveri a menekültüggyel. Csakhogy a menekültek nem akarnak letelepedni vagy velünk tartósan együtt élni, ők átmeneti oltalmat kérnek, amíg azok a körülmények nem szűnnek meg a hazájukban, amik menekülésre kényszerítették őket.

Perintfalvi Rita „hedonista” fotója

Itt van például ez a csodás rész a Prédikátor könyvében:„Rajta hát, edd örömmel a kenyeredet és idd boldog szívvel a borodat. Mert kezdettől fogva tetszését találta Isten abban, ha így teszel."....