Geonapló: Szuperhatalmi thümosz

Geonapló: Szuperhatalmi thümosz
„Ha Kína a fő versenytársad, akkor ne provokáld Oroszországot. Ez a legnyilvánvalóbb dolog, amit tenni kell” – nyilatkozta az amerikai  közrádiónak Kishore Mahbubani, a szingapúri Asia Research Institute munkatársa. Ezt nyilván Joe Biden is tudja, de kérdés, hogy képes lesz-e ennek megfelelően alakítani a politikáját.

Gréczy Zsolt: Nem kéne elszúrni

Az ezerszer megalázott, a hazából kiátkozott ellenzék esélye történelmi. A világ segíteni akar. Aki megbontja a hat párt évek alatt kiküzdött, gondosan épített egységét, az a győzelmet veszélyezteti. Nincs ma fontosabb parancs, mint megteremteni a leváltó hangulatot.

A tudományos közírás körül

Már ebben a számunkban meghirdetjük A Hét tudományos közírási pályázatát, és fórumaink messzemenő megértésével, támogatásával megvan a remény arra is, hogy már 1972-ben útjára bocsáthassuk A Hét tudományos ismeretterjesztő mellékletét.

A Hohenzollern-dinasztia hermelinpalást nélkül

Ilyen helyzetben, az ország felelős tényezőivel teljes egyetértésben, a király úgy véli, hogy „a monarchia intézménye többé már nem felel meg államéletünk jelenlegi feltételeinek, s komoly akadályként áll Románia fejlődésének útjában”. Ily módon a román nép kivívta a szabadságot, hogy új államformát teremtsen magának, a Népköztársaságot.

László Ferenc/Domokos Géza: A zene Kriterionja

Úgy érezzük: zenei életünknek ez a gondja az új nemzetiségi kiadóban megértő gazdára talált, olyan patrónusra, aki állhatatosabb ügyszeretettel viszonyul ehhez a problémához, mint intézménytársai, s jobban ismeri szükségleteinket, igényeinket, lehetőségeinket is.

Marosi Barna: „Petőfi egy igen boldog napot élt át”

„… Ebéd után, mely alatt Petőfi igen komoly és hallgatag volt, Vajda-Hunyadtól elbúcsúztunk. Míg a várat láthattuk, Petőfi minduntalan visszatekintett. Utunkban a Hunyadiak dicső kora volt társalgásunk tárgya. Estefelé Hátszegre értünk."

125 éve született Erdélyi József költő

125 éve született Erdélyi József  költő
"... elhiteti velünk, hogy egyszerű érzelmet közöl, de közben tudatunk, féltudatunk olyan mezőit érinti fényeivel, árnyaival, amelyekről ugyancsak nehéz volna racionálisan értekezn."

Rónay Tamás: Reménysugár

Andrzej Duda lengyel államfő a legfontosabb vétóját hétfőn jelentette be: azzal ugyanis, hogy visszaküldte a parlamentnek a médiatörvény módosítását, lényegében megmentette Lengyelország amúgy igencsak megkopott hírnevét.