A magyar miniszterelnök az adásban az „európai fasiszták hete” egyik szereplője volt, a műsorban pedig szóba kerültek a Soros-Juncker plakátok is, amit a német adó színtiszta antiszemitizmusnak nevezett.
Dick Cheney volt alelnök keményen konzervatív lánya hadjáratot visel a Republikánus Párt trumpista többsége ellen és szinte semmiben sem ért egyet Bidennel. Abban azonban biztos, hogy az amerikai demokráciát meg kell védeni az autokrata hatalomátvételi törekvéssel szemben.
"1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek."
1972-ben végzett a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, Ruha István tanítványaként. Ugyanebben az évben első díjat nyert a bécsi David Ojsztrah-versenyen. Tanulmányai végeztével a főiskolán maradt, ahol húsz évig tanított,
Számtalan kutatás mutatja, hogy lényegében ugyanazok a dolgok frusztráljak a 18-25 éves korosztályt, mint a 25-70 éves korosztályt. Csak és kizárólag az megélhetés kérdése érdekli az embereket.
Az utóbbi időben sokan riogatnak az ukrajnai helyzet fokozódásával, a háború lehetőségét sem kizárva. Szerintem ez ugyanúgy tárgyalások, kölcsönös engedmények és gesztusok útján fog megoldódni, mint az 1962. évi kubai rakétaválság.
A ráadás pedig egy távirat volt a bukaresti magyar nagykövetségtől: ... ... „eerdeklodeesuunkre a romaan kuem sajtofoeosztaalyaanak munkataarsa telefonon koezolte, hogy a keepes 7 keerdeseire a romaan kuem nem ad valaszt.”...
A közvélemény-kutatások nézegetése és kommentálása NEM munka. Az előválasztáson megbízott, közös miniszterelnök-jelölt fúrása NEM munka (mint ahogy Botka László megfúrása sem volt az 2018-ban).
Széles látókörű, nagy nemzetközi ismeretségi hálóval rendelkező, több nyelven beszélő, briliáns észjárású ember volt, minden pillanatban sziporkázott, ötletelt, szervezett. Nagy tudása, kiváló érzéke, humora volt ahhoz, hogy a világ legrégebbi játékát és sportját megértesse, közel hozza az emberekhez.
Összevetve a többi szer használatával, kevésbé káros, mint a cigaretta vagy a pia. Felvetődik még, hogy a fű kapudrog lehet a keményebb kábítószerek felé. Ez a hatás nem bizonyított, de ugyanez elmondható az alkoholról is. Hatása a gondolkodásra: emelkedett művészi, zenei és humorérzék; kreatív és filozofikus gondolkodás, metakogníció.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.