A Fidesz alkonya

A Fidesz alkonya
Még a teljes bukás, a választási vereség előtt megkezdődhet a Fidesz politikai piramisának a szétesése, ha és amikor az uniós források csökkennek vagy elapadnak, mert a fenti körkép alapján már „Brüsszel” is nagy nehezen belátta, hogy ami sok, az sok.

Hargitai Miklós: Nem megoldás

Számoljon utána – addig is, amíg majd a választók számoltatják el -: annak a napi átlagosan öt betegnek, amennyi mostanában a járványban meghal, mekkora hányadát lehetne megmenteni egy valamivel értelmesebb miniszterelnöki kommunikációval?

Lakatos Péter: Megnyugtatott a miniszerelnök

Minden szereplőnek, az energiatermelőknek, a szolgáltatóknak, valamint a fogyasztóknak eltérőek az érdekeik. Megoldás csak közép- illetve hosszútávon érhető el, hisz a zöldenergiára való átállás hosszú és beruházásigényes folyamat.

Székely Ervin: Ki nyert, ki veszített?

Ha egyáltalán van nyertese ennek a válságnak, akkor az a Szociáldemokrata Párt, amelyik ez alkalommal fegyelmezetten kivárt és nem volt hajlandó részt venni politikai ellenfeleinek botrányos csetepatéjában.

Ahogyan Beethovent még nem láttuk!

Ahogyan Beethovent még nem láttuk!
Egy hozzászóló felvetette: vajon melyik szimfonikus zenekar karmestere ismeri ennyire jól a zenét kívülről, mint Sid és Nan? A kérdés inkább lelkes és bugyuta, mint találó – de jellemző. Az NBC zenekara is kimondottan jónak tűnik:)

Hargitai Miklós: Barát, ellenség

Norvégia „beavatkozása” mindössze egy, az Orbán-kabinet által is aláírt megállapodás betartatására korlátozódott: arra, hogy a 70 milliárdos Norvég Alapból a civileknek járó 4 milliárd forint elosztásába ugyanúgy ne szólhasson bele a hatalom.

Óraátállítás – folytatódik

Óraátállítás – folytatódik
A Magyar Alvás Szövetség a tudományos álláspontok egyeztetésével kíván hozzájárulni, hogy mielőbb egységes álláspont alakuljon ki a kontinensen, és szűnjék meg az óraátállítás.

Szász János: Ezt olvastam 26.

Valójában Kahlau a brechti balladatípust építi tovább. Akár Brechtnél, itt sem uralkodó az a bizonyos homály, a véres dráma vagy a tragikus összecsapás, de megmarad a versben elmondott történet, az epikus mag, és a történet kibontása mindig ironikus.