Németh Péter: Őrült beszéd, de…

Kövér már holnap büntetőeljárást indítana a szerinte amúgy komolyan nem vehető bohócok ellen. Vagyis a Ház elnöke nem tartja komolynak azokat, akik a kétharmados törvényeket egyszerű többséggel is felülírnák, mégis: börtönbe csukná őket.

Szász János: Ezt olvastam (28)

Ami összefogta, az ugrasztotta szét őket, hiszen cél híján vajon meddig lehet lázadni? Örök haraggal csak a gyermekek fenyegetőznek, a felnőtt értelem düheit és haragjait forradalmi szenvedéllyé nemesíti. Nekik ez nem sikerült.

Méhes György: A mi nagyjaink

A Jordáky-kötet fontosabbik tanulmánya Janovicsról szól, a szebbik Poór Liliről. Fél kezünk is sok arra, hogy megszámláljuk a nagy er­délyi színészekről írt monográfiákat, de még kisebb tanulmányokat is.

Horn Gábor: Felkészítő mérkőzés

A szavazás nem a szomszédos iskolában, hanem talán csak a szomszéd faluban lehetséges, ahová naponta csak kétszer jár a busz. Az ugyan nem igaz, hogy a választást csak vidéken lehet megnyerni, de az mindenképpen igaz, hogy a vidék nélkül lehetetlen.

Gálfalvi Zsolt: A kivívott harmónia

Szemlér költészetének gondolati és érzelmi tisztasága a sokrétűséggel, a mélység sokértelműségével párosulva teremti meg a gazdagság és az egyszerűség, az összetettség és a vi­lágosság magasrendű és így közérthető szintézisét.