Az obszervatóriumalapító – Tycho de Brahe élete

Az obszervatóriumalapító – Tycho de Brahe élete
Tycho ugyanis 1601. október 13-án egy lakomán rosszul lett, állítólag azért, mert udvariasságból túl sokáig visszatartotta a vizeletét. Hazavitték, ám már későn. Néhány napi szenvedés után elhunyt, de előbb Keplerre bízta munkája folytatását.

Zöldi László: Deutsch Tamás korunk Che Guevarája?

Deutsch Tamás inkább a brüsszeli dzsungelt választotta (vagy választatták vele). Az Unió székhelyén szívós munkával elérte, hogy megfosztották ama jogától, miszerint az Európai Parlamentben bármilyen tisztséget betölthessen.

A Plakátmagány szerzői

A Plakátmagány szerzői
Most, hogy a Transindex is megszűnt, remélve, hogy archívuma azért felkereshető lesz, gyakrabban fogjuk olvasni, néhány emlékezetes, netán aktuális bejegyzését pedig leközöljük az Új Hétben. Az elveszített közeli rokon emlékére - mielőbbi feltámadása reményében.

Bolgár György: A jégtörés hete

Baloldali kormány hozta ide a Mercedest, számos új Audi- és Bosch-beruházást vagy a Hankook gumiabroncsgyárat is. Közülük pedig például az Audi 2010 óta majdnem 1800 milliárd forintot vitt haza az itt szerzett nyereségből.

Bruck András: Márki-Zay és Orbán vitáját akarjuk

„A kétharmados törvények körét egyetlen ponton fogom kibővíteni: a gazdaság területén. És nem titkolom, hogy ezen a területen szeretném megkötni a következő kormány kezét. De nem csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!”