Rózsa Mihály: Négy ember, egy délután

Aztán nevetve megállapítottuk, hogy mindenkit el kéne zavarni a politikában a picsába, és átvesszük mi a helyeiket és akkor lehetne egy olyan ország ez, ahol az eltérő nézetek mellett is békében, jó kedvűen együtt lehet létezni.

Oltottak statisztikai adatai – nagyon érdemes!

Oltottak statisztikai adatai – nagyon érdemes!
Tavaly december óta 1 107 099 beoltott személyt teszteltek, alig 16 százalékuk eredménye lett pozitív; a harmadik oltás után 4559-en fertőződtek meg, 21-en elhunytak – ennek a kategóriának a  0,5  százaléka; senki nem hunyt el kizárólag az oltások miatt.

Elk*rtuk középiskolásoknak

A polgármester cáfolta, hogy az önkormányzat fizetett volna a vetítésért, így jelenleg nem lehet tudni, ki állta a cechet. A tanárok közül többen nem tartják etikusnak, hogy kötelező volt a részvétel.

Fehér Ágota: Ubuntu

Az “Ubuntu” civilizációjukban azt jelenti: “vagyok, mert vagyunk”. Ez a primitívnek gondolt törzs ismeri a transzcendens boldogság titkát, melyet minden más társadalom elvesztett, amelyek civilizált társadalmaknak tekintik magukat.

Bálint Ibolya: A magyarok gyomra

”Azt a kényszert a magyarok gyomra nem venné be!” – mondta a magyar miniszterelnök. Mennyivel könnyebben veszi be a magyarok gyomra ezt a kényszert, ha a munkáltatók írják elő, miután a kormány rájuk tolta a felelősséget?

Csuja László: Menekülő járványkezelés

Lefagytam, amikor Gulyás miniszter úr bejelentette a kormány legújabb veszélyhelyzeti intézkedéseit. No nem a szájmaszk viselési kötelezettségtől, mert azt már két hónapja be kellett volna vezetni, akkor, amikor felelős kormányzati…

Hargitai Miklós: Betartotta?

Kitérve a nyugdíjasoknak címzett kampány- és öntömjénszagú Orbán-levél állítására, hogy a kormány az összes ígéretét betartotta, célszerű talán végigvenni (a Fidesz tizenegy évvel ezelőtti programjából idézve), melyek voltak azok a bizonyos ígéretek.

Zalatnay István: Orbán külpolitikája ától cettig

Az október 26-i budapesti találkozás a legfontosabb esélytelennel azt jelenti, hogy életbe lépett a D terv, amelyben Orbán azzal számol, hogy nemcsak Marine Le Pen, de ő maga sem lesz jelen az EU-s országok legfelső vezetőinek grémiumában.

Krebsz János: Azoknak is hasznos, akik nem hisznek benne

Mendemondákból és a környezetünkben lezajló megbetegedésekből vonunk le következtetéseket. Ezek szerint nem minden vakcina teremt megfelelő védettséget, és a nagyon gyorsan beszerzett keleti oltóanyagok nem termelnek elég ellenanyagot.