Célkeresztben a gazemberség: Márki-Zay platformja, amellyel a politikai spektrumon átívelő ellenzéket akarja összefogni, éppoly egyszerű, mint amilyen erős a féktelen korrupciótól sújtott országban: korrupcióellenes.
Töprengésemben jutott eszembe Horváth Richárd. Ő akkor a patinás belvárosi Ferences templom igazgatója volt. Megkönnyebbültem, amikor megismertem a hangját a vonal másik végén.
A mikrofonhoz lépett Enyedi Nagy Mihály. Első kérdése az volt, hogy 28 éves korában életformát váltott. A második az, hogy 1992-ben túrabakancsot vásárolt, amelyet ma is hord, mindössze meg kellett talpaltatni. A harmadik kérdését nem vártam meg.
Egy modern elmélet szerint a polinézek Taiwan szigetéről indultak, eljutottak Pápua Új-Guineába, onnan pedig vagy a Gambier-csoport Mangareva szigetén, vagy a Marquesas szigeteken keresztül jutottak ide. Érdekesség: az úgynevezett madártánc csak itt és a Titicaca-tó mellett ismert.
Az elmúlt tíz évben Orbán Viktor diktatórikus kormányzása szinte minden hatékony politikai ellenzéket felszámolt, és sok politikai kommentátor meg van győződve arról, hogy őt és az általa felépített politikai rendszert nem lehet demokratikus eszközökkel megdönteni.
Má' nem elég nekik a kolompér, a láncszavazási trükk, a maguk képeslap-szavazatai! A legújabb salátatörvény szerint magyarországi fiktív lakcímmel rendelkező külföldi bérszavazóik - ezek maguk, atyafiak! - már az egyéni jelöltekre es szavazhatnak majd.
Azt mondja, a lehető leglelkesebben: apa, ma széttéptük a zsidókat!… Hát megállt bennem az ütő. Édes kislányom, hát hogy beszélhetsz ilyent – mondtam neki, hiszen édesanyád zsidó!... A gyerek kővé meredt, percekig egy szót nem szólt. És aztán, mintha sikoltana: Nem! Nem akarom, hogy zsidó legyen!
Hatalomra jutottam ugyanis mint munkásosztály, de az alapvető bajokon nem tudtam segíteni. Védekezésből azt mondtam: nem értem a társadalmi folyamatokat. A nemzetiségem elleni bűnöket azonban nem tudtam ilyen könnyen kitépni magamból.
Esetében a nagyotmondás azt jelenti, hogy adja a bankot. Fontoskodva állít valamit, ami borzolja a kedélyeket. Hantázik, henceg, hivalkodik, hűhót csap, kérkedik. Magas lóra ül. Mondandójának nagy feneket kerít, nagyra van magával, nagyzol.
Azt alakítja, hogy ő tulajdonképpen a romániai magyarok érdekeit tartja szem előtt, amikor az ország történelmének és földrajzának oktatását csak román nyelven tudja elképzelni.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.