"Éppen csak élesedett a Youtube-on Bödőcs Tibor Ruszkik, haza, család című választási stand-upja, és bámm, szinte rögtön meg is érkezett a válasz az ismert udvari bohóctól, Nacsa Olivértől. Iszonyat kreatív lett. Rogán Antal be fog ájulni.
Tekintettel például a magyarországi turizmus közismert nehézségeire, az Európai Közösség a turisták elhelyezését szovjet gyártmányú tankokban gondolja kívánatosnak és célszerűnek; így nem lehet gond az ország szétlövése.
Kollektív személy. Tud a jó ügy oldalára állni. Ha nem éppen jó ügy minden leleplezés. Nem tudtam, hogy a hackercsoport tagjai Guy Fawkes álarcot viselnek, ma sem tudom, hogy mi…
Ha a háború megvívásából kimaradunk is, a következményeiből semmiképp. A világkereskedelem viszonylag gyorsan újradrótozza magát, de az életünknek ehhez több időre lesz szüksége. Először is, oda a biztonságérzet és a jövőbe vetetett hit.
Neonácik elvben persze Oroszországban is léteznek. A jelcini időkben nagy hangon provokáltak és szerveződtek. Putyin viszont kemény kézzel leszámolt velük, vezetőik eltűntek a lágerekben és a börtönökben.
A rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon. A termelést torzítja, komoly veszteségeket okoz az energiaszolgáltató vállalatoknak, amelyek lerongyolódtak és nem fejlesztenek, nem ruháznak be. a helyzet tarthatatlan.
A politikusok adott esetek megoldásában szívesen hivatkoznak a “tűzoltómunka” szükségességére, figyelmen kívül hagyják, hogy eltérően tőlük, a hivatásos tűzoltók szakmailag előzetesen felkészültek a gyors beavatkozásra.
„Ez a weboldal a kormányzati propagandamédia része! Elhoztuk az igazságot nektek! Propaganda helyett független sajtót! Nézd meg, hogyan ver át a propagandamédia!”
Nemzeti Sport, Metropol, Figyelő, Szabad Föld, 888.hu, Mandiner...
A nemzeti konzultációk során vagy a koronavírus kormányzati oldalán gyűjtött adatok kezelése egyszerűbb: a Fidesz már az Alkotmánybíróság által is megerősítve kiszervezheti a kormánynak a saját üzenetei eljuttatását a választókhoz.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.