Marnitz István: A ChatGPT kimondta, hogy nem hisz Istenben

Mivel a hitelveket nem rangsorolja, konkrét kérdésünkre a sátánizmust és a szcientológiát is az adott körülmények között szabadon gyakorolható vallások közé sorolta, bár mindkettő kapcsán etikai vitákat említett.

Majtényi Erik: Kufsteini képeslap

Kufstein Európa ellen épült, a felvilágosodás és a polgári forradalmak ellen épült, Európát rekesztette ki, és Európát zárta be a falai közé, a Párizsra vetett vigyázó szemek elé emelte a mellvédjeit, a reményt deszkázta be mélyen ülő ablakai mögé.

Gábor György: Peszáhi besúgók, húsvéti feljelentők

A mostani „gonosz királyságnak” épp az a lényege, s ez az alapja az egész hatalmi- és klientúrarendszernek, hogy egymás tökét tartják a kezükben, mindenkiről tudnak valamit, mindenki zsarolható, s ez a bűnszervezeti láncolat nyújtja a teljes belső biztonságot...

Hamburger Béla: Éheztetés kétharmaddal

Leszögezem: tisztában vagyok vele, hogy ennek a pénznek nagyon sok helye lenne. Pláne, ha a hatmillió euróhoz hozzáadjuk azt a huszonötöt is (forintban újabb 10 milliárd), amelybe a Sepsi vadiúj stadionja került – a magyar adófizetőknek.

Dévényi István: Hadházy vére a Karmelita kövén

Nehéz komolynak maradni ott, ahol a nemzedékek óta nem látott megélhetési válság a kormánytöbbséget erősíti. Közéletünk Pécsett kihelyezett fehér alapon fekete behajtani tilos tábla. A történelem pedig nem ért véget, trumpol tovább rendületlenül.