„Nem a vagyon méri az embert. Nem annyit érünk, amennyink van. Igen, azt gondoljuk, hogy igazgató és munkás emberként ugyanannyit ér. Szociáldemokrataként ezt gondoljuk.”
Ahogyan sejthető volt, a lázadás nem döntötte meg Putyin hatalmát, de nagyon sokat ártott neki. Mindenki számára világos lett, hogy a szilárdnak hitt rendszer ingatag és sérülékeny, a király meztelen.
A nagyköveti szinten elfogadott új szankciós csomag azért is mérföldkő, mert a büntetőintézkedéseket kiterjesztik azokra a vállalatokra és harmadik országokra, amelyeken keresztül Oroszország tiltott árukat importál az EU-ból.
Jobb össze-vissza beszélni, hazudozni a kárpátaljai hadifoglyok ügyében is, mint elmagyarázni, ugyan honnan vannak Kiril pátriárkának saját hadifoglyai, mit kever Putyin, mikor szóltunk vagy nem szóltunk Ukrajnának.
Mintha meg sem történt volna, az orosz védelmi minisztérium említést sem tett a Wagner-csoport meneteléséről. Fotó: GAVRIIL GRIGOROV | Forrás: AFP Természetesen ez a legfontosabb, minden nap ezzel kezdődik és…
Háborúban álló két félről beszélt a magyar külügyminiszter, ami az előzmények ismeretében példátlan cinizmus. Összemossa az agresszort a megtámadott áldozattal, egyenlőségjelet tesz az idegen országban harcoló és a hazájukat védő hadseregek közé.
Ha csak a saját családomat veszem alapul, apámat, anyámat, nagyszüleimet, nővéremet 1944 július 7-én Auschwitzban lemészárolták. Családom mélyen (a bigottságig) katolikus volt. Az én életemet katolikus szerzetesek mentették meg.
Fejtörést okozhat Putyinnak az is, hogyan fogadták Prigozsint és zsoldosait az elfoglalt Rosztov-na-Donu utcáin. Az emberek fotózkodtak vele, majd amikor Prigozsin a távozásról rendelkezett, hősként, nagy ováció közepette búcsúztatták a helyiek.
„Tizenhat hónappal ezelőtt Putyin Kijev küszöbén állt, és arra készült, hogy néhány nap alatt elfoglalja a várost, és letörli Ukrajnát a térképről. Most pedig Moszkvát, Oroszország fővárosát kellett megvédenie egy saját maga által kreált zsoldos ellen.”
Így vagy úgy, de Belarusz sorsa egy jó időre megpecsételődött. Nem tegnap és nem ma, most csak annyi történt, hogy aki ezt eddig nem akarta látni, immár nem tettetheti, hogy ő ugyan mindent rendben lévőnek tud.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.