Nemzetközi címerakadémikus Erdélyből

Nemzetközi címerakadémikus Erdélyből
Szekeres Attila István tucatnyi országban kéttucatnyi nemzetközi konferencián adott elő, népszerűsítve Sepsiszentgyörgyöt, Háromszéket, Székelyföldet, Erdélyt, mindig erdélyi jelképeket – címereket, zászlókat, pecséteket, pénzérméket – mutatva be tudományos előadásain.

MÚRE: Jelölések szakmai díjakra

MÚRE: Jelölések szakmai díjakra
Az Igazgatótanács értékeli a beérkezett jelöléseket, majd kiegészítve saját javaslataival meghozza a végleges döntést. Egy kategóriában több díj is kiosztható, de nem feltétlenül oszt ki az egyesület díjat minden kategóriában.

Ara-Kovács Attila: Szőcs Géza 70

Ara-Kovács Attila: Szőcs Géza 70
Semmi másra sem figyelek ezután, csak arra, ami Géza költészetéből megmaradt teremtő erőként, s ha apadozik is olykor ez az erő, bőségesen tud mégis táplálkozni abból a múltból, amelyet közösen mondhattunk magunkénak.

Rózsa Péter: Akku krónika

Az Átlátszó oknyomozó portál számtalan visszaélést leplezett le, ennek okán a következőkkel zárják mai cikküket: "… bizonyosnak tűnik, hogy a hazai gyárakban keletkező irdatlan mennyiségű hibás akku feldolgozására nincs elegendő kapacitás.

Föld S. Péter: A nemzetmegvezető

A Nagy Mutatványos feladta a tényekkel való hasztalan hadakozást, mostantól kizárólag csak előre tekint. Nem néz a lába elé, emiatt előfordulhat, hogy időnként hasra esik, és akkorát tanyázik, mint az ólajtó.

Bártfai Gergely: Híven a hodzsához

A csendháborító Naszreddint a török szultán karóba húzatja, mégis él; a bagdadi kalifa a fejét veszi, mégis él; a perzsa sah felkötteti, mégis él. Mesés égtáj – a rideg valóság mögött hajnalonta földereng a remény.

Szent-Iványi István: Prigozsin halott?

Korábban mindenki értetlenül állt az előtt, hogy egy fegyveres lázadás után hogyan kaphatott büntetlenséget Prigozsin, mikor a hatalommal szemben ennél sokkal kisebb fellépésért súlyos börtönéveket szabnak ki. Most már tudjuk: így!

Zöldi László: Melyik oldal van szellemi fölényben?

Ennél kínosabb Pulai András szóhasználata. A szociológus és közvélemény-kutató, akit gyakran hívnak meg vitaműsorokba, az ATV stúdiójában egyszer megemlítette a marxista teoretikus nevét. Így ejtette ki: „Gremszki”. Amerikainak vagy angolnak vélte.