Albert Einstein Istene

Albert Einstein Istene
Nem kell választanunk, hogy felvilágosultak legyünk vagy spirituálisak – lehetünk felvilágosultak és spirituálisak. Bár elutasítjuk a babonát, az áltudományos sarlatánságokat, a csodát nem kell feltétlenül kizárnunk az életünkből. Sem pedig az áhítatot, a rejtélyt és a rajongó kapcsolódást a dolgok mögött megbúvó lényeggel.

Hol fizethetünk euróval idén nyáron?

Hol fizethetünk euróval idén nyáron?
Az euró a második legjelentősebb tartalékvaluta, valamint a második legnagyobb forgalmat lebonyolító pénznem az amerikai dollár mögött, emellett a világon a legnagyobb összértékben jelen levő valuta.

Bolgár György: A brutális hatékonyság hete

Nem a kormány hatékonysága brutális, hanem továbbra is az infláció, hiszen az árak júliusban 17,6 százalékal haladták meg az egy évvel korábbit. Orbánnak egyik válságban sem volt és nincs igaza.

A dollár mint geopolitikai fegyver

A dollár mint geopolitikai fegyver
Az amerikai szakértők többsége úgy véli, hogy Washington „túlzásba viszi” a szankciózást. A Foreign Affairs magazin szarkasztikusan a Szankciók Egyesült Államokáról beszél. Sokan a szankciós eszközök olcsóságában látják az elsöprő siker fő titkát.