Orbán Viktor azt állította, Magyarország a legstabilabb ország egész Európában. Ezt a többi közt azzal indokolta, hogy az elmúlt harminchárom évben nem kellett előrehozott választást tartani.
Szembeköpte azzal, hogy október 23-a előtt pár nappal Putyinnal mosolygott. Azzal a háborús bűnössel, aki beleíratta az orosz tankönyvekbe, hogy ‘56 fasiszta forradalom volt, és akinek a parancsára az orosz katonák újra kárpátaljai magyar katonákat ölnek.
Az Európai Unió döntéshozói tavaly decemberben befagyasztották a Magyarországnak járó felzárkóztatási (kohéziós) támogatásokat a rendszerszintű korrupció és az alapvető jogok, valamint a jogállamisági elvek megsértése miatt. A pénz nagyobbik részének, mintegy 13 milliárd eurónak a folyósítását igazságügyi reform végrehajtásához kötötték.
Az elnök rámutatott, a szövetségesek közötti egység és szolidaritás létfontosságú, „különösen Oroszország Ukrajna elleni illegális és brutális agressziója közepette”.
„Október 23. a köztársaság ünnepe, azért vagyunk itt, mert nem engedünk '56-ből és '89-ből, és abből sem, hogy hazánk egyszer a szabad és egyenlő polgárok közös otthona, köztársaság legyen.”
„Arra kérlek benneteket testvéreim, ha lehetséges, ébredjetek fel, legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, higgyetek a tényekben. És ne engedjétek azt, hogy valaki, aki benneteket képvisel, kezet fogjon a terroristákkal.”
Életbe lép az ellenzék és a sajtó ellen bevetett ügynöktörvény. A büszke, szabadságszerető magyar nép tudomásul veszi, a "házmesterek" serege felvidul... Ha van egy kis szerencsénk, a rendelkezés visszamenőleges hatályú lesz, úgy sok minden megoldódik.
Végtelen gőgjükben, sok pénzért végül mamamusivá, azaz semmivé ütötték a PiS-t és persze önmagukat is. A gigantikus hazugságok, a mások és önmaguk becsapásának világába érkeztek, miközben a Donald Tusk vezette ellenzék szépen révbe ért.
Harari a Washington Postban fejtette ki, hogy sok év óta egy populista vezér, Benjamin Netanjahu irányítja Izraelt, aki kommunikációs (propaganda) zseni, de miniszterelnöknek alkalmatlan. Számos alkalommal a személyes érdekeit részesítette előnyben a nemzeti érdekkel szemben, karrierjét pedig az ország megosztására építette.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.