Most akkor betiltják a Koránt Hollandiában?

Most akkor betiltják a Koránt Hollandiában?
Hollandiában jelenleg az összes első évfolyamra járó egyetemista 40 százaléka külföldi, ami feszültségeket szül, részben azért, mert a hatalmas lakhatási problémával küzdő országban a holland diákok is alig találnak maguknak szállást az egyetemi városokban.

Garzó Ferenc: Spanyolország – alkuk és kényszermedrek

Minden ország más és más, nincs egységes recept arra vonatkozóan, hogy mely földrajzi területnek van nyomósabb indoka egy nagyobb földrajzi területtől függetlenebb vagy éppen ellenkezőleg, abba beintegráltabb formában boldogulni.

Hargitai Miklós: Lakat

Kialakult az a helyzet, amelyben a nyilvánosság összes csatornáján a kormány hangja dübörög, és amelyben a választópolgárok többsége nem tudta – például –, hogy az Orbán-kormány az általa kárhoztatott összes Oroszország elleni szankciót megszavazta,

Dévényi István: A pillanat uralásának egynapos művészete

Lázár János el is magyarázta, hogy a kormánynak esze ágában se lenne bevezetni az egynapos matricát, mivel az államnak nem jó biznisz, de – mivel uniós kötelezettség – mégis csak bevezetik, ám olyan árazással, hogy ne legyen érdemes megvásárolni.

Demény Péter: Kérdések a szemlélethez

Csak akkor a kolozsváriaké a Farkas utca? Szerintem mindenkor az, legyenek bármilyen nemzetiségűek. Ha tényleg elrontották, akkor is benne fog élni, aki ott lakik, s keresztül járnak rajta azok, akik munkába, iskolába, a temetőbe vagy akárhova mennek.

Jakabffy Tamás: Van ez a Farkasutca-ügy

Az EU-s divatot tükröző (?) térkövekkel szemben például siratjuk a régijókis aszfaltot. Amihez képest persze a macskakő már nem is annyira áll nosztalgiánk homlokterében, hisz az aszfaltozott Farkas utcába gyerekültünk bele, amikor minden csak rólunk szólt.