Remekművek válhatnak mércévé vagy példaképpé művészek és olvasók számára, ám egy kultúra számára ahhoz, hogy önmagában és a világban eligazodjék, nélkülözhetetlen a hasonló szellemi modell.
Mindez nagyon régen történt. Azóta eltűnt az időben Sárika is, a D. család is, osztályok is, a ház, a kert, minden.
De az egykori muzsika halhatatlan. Halhatatlan az az egykori avec-avec.
És vele Racine nyelve is.
Miközben Oroszország Ukrajna elleni háborúja tovább dühöng, nem valószínű, hogy a két ország bármelyike áttörést érhet el ebben az évben – vagy akár jövőre. De ez nem jelenti azt, hogy hamarosan véget ér. Moszkva és Kijev nem akar a háború végéről tárgyalni, de még egy befagyott konfliktussal sem fogja beérni.
Miért kérjük számon Soltésztól a hagyományos novellát (Marosi, Tömöry, Szávai), amikor ő nem azt írt? Mert ott áll a címlapon? Elég baj, hogy ott áll. Tavaly februárban a címlapon még ez állt: Szatírák, karcolatok.
A The New York Times szerint a dokumentum egyébként sok érzékeny információt is tartalmaz az izraeli hadsereg pozícióiról és erejéről. Ez kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Hamász hogyan szerzi meg információit, és hogy van-e információszivárgás az izraeli biztonsági hatóságokon belül.
Szerette és megsiratta Szilágyi Domokost, megérezte, hogy mindkettőjüket azonos lélekből gyúrták. Egybefűzte őket a költészetért és a költészetben felőrlődő lényük rokonsága: a költészet mint életforma. A teremtés örök próbája.
Isten a maga választott népét – legyen ez a zsidóság vagy a keresztyén anyaszentegyház – nem társadalmi intézményeken keresztül, hanem közvetlenül vezeti. A Biblia csak (csak!) azt kéri tőlünk, hogy legyünk jók, igazak, hívek.
A maradandó élményt színezte, személyesebb vonatkozásúvá tette, hogy amikor a magyar színésznő a Miért nem jössz? előadása után bejelentette, a verset el szeretné mondani anyanyelvén is, Berde Mária fordításában, a taps felzúgott.
A ködben a hatalmas szoborcsoport alakjai sejtelmesekké váltak, a szél s az eső pedig leszorította a különböző nemzetek itt pusztult fiainak emlékére emelt oszlopokon égő öröklángok füstjét.
Erre aztán a döntő pillanatban nem vétózik, kivonul, és csak a ruhatárból beszél vissza távoztában. Konkrétan hülyét csinált idehaza az orosz hússalátává hülyített, felhergelt hívekből, meg magából. Köszönjük ama társország titkosszolgálatának...
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.