Pont ezek a figurák kapnak jókora ideológiai bátorítást a homogén társadalmat hirdető, vallási fundamentalista kormánytól. Meg amikor azt látják, hogy a köztársasági elnök szélsőjobbos terroristáknak ad kegyelmet.
A miniszterelnök a minap azt mondta, hogy az intézkedést az adóhatóság javasolta, és az elfogadásakor nem volt olyan koalíciós vezető, aki ellenezte volna. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a roma kongresszuson szólt be Ciolacunak, hogy a „készpénz nem megy ki divatból”...
A Gidrán harcjármű összeszerelése már korábban is folyt Magyarországon, a Nurol Makina által gyártott alap gépjárműre ugyanis Kaposváron integrálták a kiegészítő radar- és fegyverrendszereket.
A hazugság sem menti szorult helyzetét, hosszú évek uszítása után most arra kellene magyarázatot adni, miért támogatja a kormány harmadik országbéli vendégmunkások tízezreinek munkavállalását Magyarországon
Orbán nem tudja, mivel játszik és mit kockáztat. Pedig tanulhatott volna a kettős adóztatás visszaállításából és az oroszok kémbankjának kifüstöléséből. Ez azt üzeni, hogy Amerika megelégelte, nem tűr tovább.
„A türk éra.” Ezzel a mottóval hirdették meg az eseményt. Ez a kép a tavalyi csúcson készült. | Fotó: Fischer Zoltán | Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda Orbán Viktor miniszterelnök Kazahsztán fővárosába,…
A hírek arról szóltak a késő esti híradóban, hogy Moszkvában a november hetedikei felvonulások közepette lövöldözésre is sor került, de haláleset nem történt. Hiába, nem egyformán ítélik meg az emberek a történelmi eseményeket, és most már világszerte szinte mindenhol ki lehet mondani a más véleményt.
Ha háború törne ki az ország területén, illetve természeti katasztrófa esetén egy olyan rendszer lépne életbe, mely minden állampolgárnak egy meghatározott havi fejadagot biztosítana. A lista szerint az alapvető élelmiszerek mellett a legszükségesebb hétköznapi dolgok is automatikusan, ingyen járnának.
A harmadik szentencia talán a legijesztőbb: Orbán Viktor szerint új európai biztonsági architektúrára van szükség, amely „elfogadható az oroszoknak”. Nyilván ő is tudja, de azért szögezzük le: van biztonsági architektúránk, NATO-nak hívják...
A kritikák által kiemelt nézőpontbeli semlegesség, vagyis hogy mindkét politikai tábor reprezentánsait egyformán „emberinek” mutatja be, régóta tudhatóan az egyik oldal, nevezetesen a balliberális kulturális elit politikai álláspontja.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.