Huszár Sándor: Köszöntő

Mert van egy féltve őrzött titkom, barátunk: az emberiség legnagyobb kincse nem a kőolaj, hanem az az egészen különös és csak embernek kijáró ajándéka a természetnek, hogy tudatában van és örülni tud a létének. Hogy azt, amit boldogságnak nevezünk, léte értelmének tartja.

Szűcs R. Gábor: Rövidprogram

Ki kell vizsgálni és szükség estén bíróság elé állítani az ország jelenlegi vezetői és kedvezményezettjeti közül azokat, akiket bűncselekmény terhel. Élni kell a teljes vagyonelkobzás és a közügyektől való eltiltás eszközével.

Bártfai Gergely: Kabaré

Ötször nősült, mind az öt házasság remekül sikerült. Életének minimum kétszáz éve alatt megtanulta, a nyomort sem adják ingyen. Utolsó születésnapján úgy kezdte: „Ha meghalok, amire még nem volt példa…”

NJF: Uniformák

NJF: Uniformák
A női frizurákat figyelembe vevő sisakok kidolgozása is elkezdődött. Több mint másfél évvel azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, döntött úgy az ukrán védelmi minisztérium, hogy alkalmazkodik a katonanők (egyen)ruházati igényeihez.

Bolgár György: Az eltüntetett infláció hete

2014-ben még csak 330 ezer magyar élt Európában, mostanra viszont már több mint 700 ezer. Mert bátrak. Vállalják a veszélyt. Az EU hivatalos adatai szerint nem 355, hanem csak 255 ezer volt az illegális bevándorlók száma a múlt évben, bár kétségtelenül az sem kevés.