Havas Henrik: Csak az ország állapotáról nem

Azt mondta, hogy Az Európai Unió egy olyan fa, aminek nem szabad nekitámaszkodni. Azt már nem magyarázta meg, hogy hogyan állhatott elő az a helyzet, hogy huszonhat tagállammal szemben Magyarország egyedül maradt.

Németh Zsolt: Korunk botránya Alekszej Navalnij halála

Németh Zsolt: Korunk botránya Alekszej Navalnij halála
Németh Zsoltnak nem ez az első olyan bejegyzése, amiben sikerül a Fidesz szavazóit felháborítani, de minimum megbotránkoztatnia. 2022-ben Ukrajna lerohanása után pár héttel azt írta ki, hogy „Ruszkik haza!”, amire válaszul a kommentszekcióban elszabadult a pokol. 

Gáspárik Attila: Cipőfűző

Budapesttől nyugatra, úgy száz kilométerre, 2024-ben, kimegyek a boltból. Visszanézek, gyönyörű kirakat. A bolt előtt egy nagy, fényes plakát, „ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek”, a plakát mögött kínai Mester hirdeti a napi menüjét.

176 éve tőlük tanulunk kiállni a hazánkért

176 éve tőlük tanulunk kiállni a hazánkért
Petőfiék huszonévesen olyan dolgokat vittek véghez, melyeknek ma a nyomába sem érünk. Számunkra ő egy ikon, de akkoriban csupán egy tapasztalatlan, fiatal ember volt, aki az egész világgal szembeszállva, őszinte hittel küzdött a céljaiért. Ez a valódi minta számunkra.

Kőbányai János: Szombatfogadás a Hősök terén

Kőbányai János: Szombatfogadás a Hősök terén
S ha újságíróskodás – nehéz elkülöníteni a speciális magyar műfajtól: a szociográfiától –, akkor szinte múltamból adódó kötelességem is elzarándokolni a Hősök terére. Valaha a „csöves” riportjaimmal, szociográfiáimmal indítottam a pályámat.

Ferincz Jenő: Válassza meg a nép az elnökét!

Ferincz Jenő: Válassza meg a nép az elnökét!
Normális körülmények között a miniszterelnöknek semmilyen formában nem lenne szabad még csak beleszólnia sem abba, hogy ki legyen a köztársasági elnök, hiszen ő alkotmányos jogállása szerint a nemzet felett áll.

Batka Zoltán: Lázadás hideg fejjel

Nem túl meglepő: az ország mára ilyen véneknek való vidékké lett, a politikai vezetés pedig beszélő prosztaták Bayer Showja, ahol egy Novák Katalin, Varga Judit csak időlegesen kap felmentést a konyhából, ellenben megbukik, ha hibázik...

Lendvai Ildikó: A következő dominó

A kérdés, lesz-e következő utána is. Nyilván nem az, aki a rendszer bűneinek fő felelőse, nem Orbán. De ha az ő tekintélye is meginog a hívek előtt (mert csak ők számítanak nekik), rászánja-e magát legfontosabb embere, Rogán beáldozására?