Telex
Először volt látható a felújított Notre-Dame katedrális Párizsban, amely 2019-ben súlyosan megrongálódott egy tűzvészben. Emmanuel Macron francia elnök körbejárta a felújított épületet, és beszédet mondott a hivatalos megnyitó előtt bő egy héttel – írja a Reuters. Az eseményt élőben is közvetítették, mind a 2000 ember meghívást kapott az átadásra, akik részt vettek a restaurációs munkákban.
Az elnököt láthatóan lenyűgözte a megújult székesegyház, ennek hangot is adott miközben feleségével és néhány tisztviselővel együtt bejárta az épületet, majd köszöntötte a felújításban részt vevő munkásokat. „A látogatás alkalmával külön köszönetet kell mondanunk a szakembereknek – a faipari kézművesektől a fém- és kőművesekig, az állványozóktól a tetőfedőkig, a harangöntőktől a restaurátorokig, az aranyozóktól a kőművesekig és szobrászokig, az ácsoktól az orgonaépítőkig, az építészektől, régészektől, mérnököktől a tervezőkig” – mondta Macron.
Az 1163 és 1320 között épült székesegyház tornyát, bordásboltozatát, támpilléreit, ólomüvegablakait és faragott kőből faragott vízköpőit is alapos felújítási munkálatokkal állították helyre, a fehér kő és az arany díszítések pedig szebben ragyognak, mint valaha.
A tűzvész után rengeteg adomány érkezett a felújítás támogatására. Több százezer állampolgár, emellett nagyvállalkozók és cégek pillanatok alatt 900 millió eurónyi támogatást dobtak össze, zömében pénzt, de egyéb felajánlások is érkeztek. A felújítás utolsó szakaszáról, ebben a cikkben írtunk bővebben.