A gyergyóditrói születésű 55 éves szobrászművész neve jól ismert határokon innen és azon túl is, hiszen Munkácsy-díjas alkotó, a Barabás Miklós Céh elnöke, többszörösen kitüntetett művész, akinek tevékenységét rangos közös és egyéni tárlatok sora jelzi idehaza és külföldön egyaránt. A kolozsvári Mátyás szoborcsoport restaurálási munkálatainak vezetője, a Képzőművészeti Egyetem docense, több köztéri szobor alkotója. Szatmárnémeti számára Szilágyi Domokos, Pécsnek Kiss Ernő mellszobrát készítette el. A Kerlési Csata Emlékmű, valamint a nagyszalontai Bocskai István egészalakos szobra is az ő alkotása. Kolozsváron látható az Ana Aslan-t ábrázoló szoborportréja, Gyergyóditrónak Takó János mellszobrát készítette el.
A pályázatokon, megrendeléseken, restaurálási munkákon, pedagógiai tevékenységen túl egy alkotó életművében meghatározó szerepe van azoknak az önálló műveknek, amelyekben maradéktalanul érvényesülhet egyénisége, összetéveszthetetlen stílusjegyei. Kolozsi Tibor bronzszobrokat készít, alapos ismerője a technikának, messzemenően képes kihasználni az adott anyag aktuális mondanivalójának alárendelt kifejezési lehetőségeit.
Úgy tűnik, számára kimeríthetetlen ihletforrás az emberi arc – pontosabban annak részletei – amelyet rendkívül változatos módon, kiindulópontokkal, megközelítésekkel kamatoztat.
A szobrokat nézve ismerősnek, természetesnek, magától értetődőnek tűnik itt minden, férfiak, nők, idősek és fiatalok arcrészletei elevenednek meg. A részletek kiemelése, vágása, a képzettársítások, kiegészítők az első döbbenet forrásai. Tudjuk, érezzük, hogy a művész sajátos eszköztárával, kifinomult szakmai mívességévél, változatos felületi és kompozíciós megoldásaival egy eddig ismeretlen közegbe, ha úgy tetszik dimenzióba vezet. A formai, felületi megoldások, a faktúra szempontjából is változatos, izgalmas, több rétegű ez a világ, amelyben az ellentéteknek kiemelt szerep jut. Kolozsi alkotásain megférnek egymás mellett a klasszikus, olykor impresszionista, rodini érzékenységről árulkodó formák mellett a durva felületű, darabos, dekoratív, olykor totemszerű megoldások is. A művész meglepően gyakran használ vonalas, grafikai hatású, rajzos megoldásokat is a legkülönfélébb felületeken, a szemeken, a hajon, szakállon, homlokon jelennek meg csillagok, díszítmények, mértani formák, mellettük karcok sokasága szolgálja a művészi üzenet érvényre jutását.
Ritkán címeket is ad alkotásainak, ezzel is jelezve, hogy különös, egyedi, olykor titokzatos világba kalauzol bennünket: Bűvész, Együtt a múzsával, Gladiátor, Ballada.
Egy fejre állított, tágra nyílt, inkább csodálkozást, mint döbbenetet kifejező szempárt markolatig döf át a kard.
A feszült tekintetű, fejkendős nő önmaga felé forduló durván metszett kézfejei szfinxszerű állandóság, mélység hordozója.
A gondosan mintázott szakáll kalligrafikus vonalai a pattanásig feszült tekintettel, és az egymást darabosan, mélyen metsző homlokráncokkal feloldhatatlannak tűnő ellentmondásról tudósít.
A naiv rácsodálkozás megjelenítéséhez nincs szükség a megszokott formákra, arányokra, a kiemelések, elhagyások, leegyszerűsítések ezeknél sokkal többet mondanak.
A szobrász jól ismeri a valós formákat, arányokat, ezek nélkül aligha lehetne karakteres köztéri mellszobrok szerzője, az alkotás felszabadult, szárnyaló pillanataiban azonban képes felrúgni minden valósághű konvenciót és a kifejezés érdekében átalakít, átformál, nagyvonalúan mellőzve a mondanivaló szempontjából minden lényegtelen, felesleges, zavaró részletet. Átkölti az emberi arcot úgy, hogy közben sorsokat, jellemeket, karaktereket jelenít meg.
A Gladiátor harcokban edzett férfi, igazi hős – gondolnánk, de a szerző ezúttal nem a diadal mámoráról, hanem a győzelem áráról, a kilúgozott érzelmekről, veszendőbe menő emberi vonásokról tudósít.
A felcsapott sisakrostéj mögött ezúttal nem egy marcona harcos, még csak nem is egy arc, hanem egy meleg tekintetű, már-már derűs arcrészlet tűnik fel. Üzenet ez is, amelynek egyik lehetséges megfejtése, hogy a sisak nem kiegészítő, védő tárgy, hanem a fej szerves, a harcok, küzdelmek során egybe nőtt, elválaszthatatlan, levehetetlen részévé vált az ábrázolt személynek.
.
