Az orosz tankönyv témájában most egy cikket is írtam az Index.hu -ra, és ehhez több korábbi orosz tankönyv szövegét is összehasonlítottam.
„Lázadó radikálisok”, „egykori fasiszta harcosok”, „brutális mészárlások” – ez van most az új orosz tankönyv szövegében az 1956-os magyar forradalomról. Egyetlen szó sem esik a szövegben sem az előzményekről, sem a forradalmat követő megtorlásokról. Mindenki döntse el maga, hogy az ezekkel a jelzőkkel operáló szöveg pontosan mit is akar mondani az 1956-os eseményekről.
Ez azonban nem volt mindig így, a korábbi orosz tankönyvek az 1956-os forradalmat „antikommunista, szovjetellenes megmozdulásoknak” nevezték, „fasisztákról” vagy „lázadó radikálisokról” azokban nem volt szó. Összehasonlításképpen megnéztem egy 2010-ben készült orosz tankönyvet (Levandovszkij, Scsetyinov, Mironyenko szerzők által) és egy előző, 2021-es orosz tankönyvet (Subin, Mjagkov, Nyikiforov).
Az előző, 2021-es tankönyv például így szólt: „1956 októberében tömeges demonstráció vonult Budapest utcáira a lengyelekkel való szolidaritás jegyében. Fegyveres összecsapások törtek ki. A hadsereg egy része a tüntetők oldalára állt. Budapesten felkelés kezdődött. Az utcákon brutális mészárlások történtek a kommunisták ellen. A szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó különleges alakulatának egységeit a fővárosba vezényelték. Beléptek a lázadókkal vívott harcba. Az ideiglenes kormány vezetése Nagyot nevezte ki miniszterelnöknek, akinek sikerült tárgyalnia a tűzszünetről és a szovjet csapatok kivonásáról Budapestről. Magyarországon megkezdődött a többpártrendszer visszaállítása, és koalíciós kormány alakult, amelyet Nagy vezetett, és amelyben a Sztálin alatt elnyomott, köztiszteletben álló kommunista, Kádár János is részt vett. A felkelők nyomására Nagy bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Ez nem tetszett a Szovjetuniónak. Hruscsov attól tartott, hogy Nagy közeledni kezd a Nyugathoz, és Kelet-Európa országai egymás után esnek ki a szocialista közösségből. 1956. november 4-én a szovjet csapatok újra bevonultak Budapestre. Nagy agresszióval vádolta a Szovjetuniót. Válaszul szovjetbarát kormányt hirdettek Kádár vezetésével. A magyar fővárosban heves harcok folytak, de az ellenállást hamarosan leverték.”
De érdemes megnézni, hogyan alakult át újabban Sztálin szerepe. 2010-ben még ez volt: „Sztálin 1953. március 5-én meghalt. Élete vége felé ez az ember elérte a hatalom csúcsát, miután emberek tízmillióinak vérére és önzetlen lelkesedésére építette a második legerősebb világhatalmat.”
Az új tankönyvben már nem jelenik meg ez a kettősség, ellenben kiemelik benne, hogyan fogadta Sztálin halálát a Nyugat:
„Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halálával egy egész korszak ért véget az ország életében. A sok évig hatalmon lévő államfő halála a legtöbb szovjet emberben zavart, félelmet, őszinte gyászt keltett. A világ reakciója kétértelmű volt. A Szovjetunióval és vezetőjével szimpatizáló átlagemberek sajnálkozása és szokásos gyásznyilvánításai mellett számos Amerika-barát újság és folyóirat zsarnoknak, diktátornak nevezte az elhunyt vezetőt. Leggyakrabban azonban Sztálinnak a Németország feletti győzelemben és a világ náci fenyegetéstől való felszabadításában játszott szerepére emlékeztek.”
Linkben a teljes cikk.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. szeptember 4-én.