Az imádat, az elfogadás és a gyűlölet metszéspontjában álló Angela Merkel korszakot hagy maga után, amit róla fognak elnevezni. Konrad Adenauer és Helmut Kohl mellett ő lesz a harmadik, akihez a szövetségi köztársaság nagy szakaszai köthetők. Hagyatéka, hatása és hiánya Európára nézve ma még nem látható, de létezni fog. Széles nemzetközi kapcsolatrendszerét pedig egész Európa nélkülözni fogja.
Nőpolitikus vagy politizáló nő?
A válasz egyértelműen a második. A 67 éves Merkel (Angela Dorothea Kasner) nem helyezte törekvéseinek központjába a nők jogait és társadalmi helyzetét, csak annyira, amennyire bármely tisztes férfi politikustól is elvárható. „Ahogy Obama sem jelentette a rasszizmus végét az Egyesült Államokban, úgy Merkel sem vetett véget a strukturális szexizmusnak” – állapítja meg Anne Wizorek berlini online aktivista.
Merkel nem hordozta női kampányok zászlaját (a legtöbb vezetővé előlépett női politikus sem teszi), hanem azt képviselte, hogy a köztársaság bármely polgárának kijár az esélyek egyenlősége és az érvényesülés lehetősége. Kapott is bírálatot egy Zöld-párti képviselőnőtől, mert nem viselkedik nőként a politikai döntések meghozatalakor.
„Merkel komoly munkát fektetett abba, hogy női mivolta ne legyen politikájának fő vonása. Ő a lány és a bajtárs keveréke” – mondja róla Alice Schwarzer, az EMMA című feminista magazin főszerkesztője. A férfitáborból viszont azt volt a vád ellene, hogy ő a CDU ‘férfigyilkosa’, mert megbuktatta a párt ikonikus vezetőjét és a német egység megteremtőjét, női klikkre támaszkodik, és irtja a párt férfi politikusait.
Például a védelmi miniszteri posztra egymást követően két nőt nevezett ki (egyikük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke volt), utolsó kabinetje pedig már fele részben nőkből állt. Esetleges riválisait ‘feljebb vagy vidékre buktatja’, hogy ne legyenek útjában, mint például Frank-Walter Steinmeier alkancellárt, akiből államelnököt csinált, politikai súly nélkül. Ezek a vádak legfeljebb felszínesen igazak, és nem is izgatják a kancellárt, aki egy frappáns válaszban foglalta össze véleményét az egész kérdésről:
Amikor mártást kutyulok, sosem gondolom azt közben, hogy a kancellár kevergeti a serpenyőt.Nincsenek női politikus példaképei, azt pedig kifejezetten utálja, ha Margaret Thatcherrel együtt emlegetik. Leginkább Marie Curie-hez (Maria Skłodowskához), a radioaktivitás felfedezőjéhez hasonlítja magát, mert helyt tudott állni egy férfiak uralta világban. Meg talán azért is, mert mindketten fizikusok. A Nature magazin búslakodik is azon, hogy Merkel távozásával gyöngülni fog a tudományos szemlélet és megközelítés világpolitikában.
Ennél többet nem tudtak belőle kicsikarni a nőiség ügyében, csak még annyit, hogy a férfiakban a szemük fogja meg elsősorban, abból olvassa ki a jellemüket.
Nem is történt áttörés annak a bizonyos üvegplafonnak, azaz a női érvényesülést gátló, láthatatlan akadálynak az ostromában Merkel 16 éve alatt. A német nők jövedelmi átlaga továbbra is elmarad a férfiakétól (17%-kal). A vállalati csúcspozíciókban sem történt átrendeződés, sőt inkább csökkenés figyelhető meg. A DAX tőzsdén jegyzett 30 legnagyobb német cég női vezetőinek száma visszaesett a 2017-es szintre.
A legfájóbb különbség a nyugellátásban mutatkozik, ahol a nők átlagosan 40%-kal kevesebbet kapnak. Az idős német nőket valószínűleg kevéssé vigasztalja, hogy a fontos politikai pozíciókban (Bundestag, kormányzat, tartományi vezetőségek) a német nők részvétele magasabb az OECD-átlagnál (36,5%).
Az a bizonyos gardrób
Egyszer egy újságíró megkérdezte Merkeltől: „Mindig hasonló öltözéket visel, nincs másik?′′ A válasz az volt, hogy ő kancellár, nem pedig divatmodell. Az öltözködési repertoárt egyik legközelebbi bizalmasa, Eva Christiansen javasolta, akiről később még lesz szó. A javaslat bevált, mert a világ és a bulvár nem azt leste folyton, hogy mit visel a kancellár, így ezt a témát kiragadta a kezükből.
Dizájnernek Bettina Schoenbach hamburgi divattervezőt szemelték ki, aki egyszerű vonalvezetéseivel 16 éven át meghatározta a kancellár megjelenését, jelentősebb módosítás vagy változtatás nélkül. A formák hétköznapiak és leginkább egy gimnáziumi fizikatanár imázsát mutatják, de színekben és anyagban változatosak és magas minőségűek. A dizájn állandó eleme a szinte sosem változó, balti borostyánból készült nyaklánc. Egyetlen jelentős kivétel ez alól egy tévévita volt, ahol a német nemzeti színeket idéző nyakéket viselte, és ezzel el is lopta a showt, mert mindenkinek ez tűnt fel, a beszélgetésre pedig már senki nem emlékszik. Ugyanakkor bevallja, hogy gyakran le kell fogni az egyik kezét a másikkal, amikor meglát egy vonzó ruhadarabot.
A háttércsapat főszereplője, akinek életműve: Angela Merkel
Erős túlzás lenne, hogy Beate Baumann (58) hozta létre a politikust, de az biztos, hogy árnyékként kísérte végig eddigi pályáján, és sikerült eközben a háttérbe húzódnia. Nem irányította, nem uralta a főnökét, pedig sok vezetővel megesik, hogy tanácsadói bűvkörébe zuhan. Baumann készítette elő a döntéseket, szívósan járta az egyeztetések útjait, feltakarította a politikai szemetet, hárította a villámokat, és lelket öntött főnöknőjébe, ha kellett. Megkerülhetetlen szereplője lett a berlini politikának, aki nélkül nehéz Merkel közelébe jutni, olykor még kormánytagoknak is. A terveknek és javaslatoknak át kell menniük Baumann sűrű szűrőjén, lévén ő az elnöki hivatal vezetője.
Kettejük kapcsolata immár 40 évre nyúlik vissza, és Baumann ez idő alatt egy centit sem tágított Merkeltől. Vele volt már első miniszteri megbízásakor (1994), és akkor is, amikor Merkel kirobbantotta Helmut Kohl kancellár ellen a pártzendülést, amivel eltávolította a politikai élvonalból Európa legjelentősebb vezetőjét.
Kohl nagyon rosszul élte meg a bukást, árulásnak, tőrdöfésnek érezte. Pedig – mint később mondta némi túlzással – ő tanította meg a keletnémet kislányt késsel-villával enni. Igazából attól tartott, hogy Merkel liberálisabb szemlélete lerombolja az „Ő Európáját”, aláássa a német egységet és kivérezteti az eurót.
Nem ismert Baumann szerepe ebben a megrázó fordulatban, de az biztos, hogy széles kapcsolatrendszere és információs hálózata nélkülözhetetlen volt hozzá. Mivel interjúkat szinte sosem ad, cikkeket nem ír és kerüli a nyilvános szerepléseket, pontos kép nincs a puccsista szerepkörről, amit Merkel mellett betöltött. Viszont befolyása a sokszorosára nőtt, amikor főnöknője 2000-től a CDU elnöke, 2005-ben pedig Németország kancellárja lett és kettejük szimbiózisa kiteljesedett.
‘Szedje össze magát!’ – sziszegett a Kobrakirálynő
Mindezt úgy, hogy máig magázódnak, és szinte semmilyen személyes kapcsolatuk nincs. Nincs ‘barinőzés’, és az sem tudható, hogy Baumann mit kezd majd magával a távozás után, kivált, ha a szociáldemokraták veszik át a kormányrudat.
Az egyik rosszul sikerült ENSZ-klímaértekezlet során Merkel nem bírta a nyomást, elsírta magát és elhagyta a termet, de Baumann visszaparancsolta. „Szedje össze magát, menjen vissza és csinálja végig!” A négy kancellári ciklus során sok problémát és válságot kellett együtt átvészelniük, de a legsúlyosabb nyilván a 2015-ös menekültkrízis volt.
A ‘Willkommen’ jelszót és az akkori menekültpolitikát tömeges ellenérzések kísérték (ami azóta is megoldások után kiált), és ebben Baumannak nyilvánvalóan volt szerepe. Miként abban is, hogy a kancellár búcsúzó üzeneteiben gyakorlatilag elismeri a 6 év előtti hibákat, és figyelmeztet, hogy azok nem ismétlődhetnek meg.
A menekültválság idején a ZDF tévétársaság készített egy szituációs dokumentumfilmet (Stunden der Entscheidung – A döntés órái), amiben Baumannt Tilla Kratochwil alakította. A képzelt Merkel-Baumann párbeszédben az irodavezető azt mondja a kancellárnak: „Ha hallgat, akkor tud irányítani.”
A ‘Kobrakirálynő’ elnevezést korábban Susanne Riess-Passer osztrák alkancellárra, Jörg Haider jobbkezére használták, de ő eltűnt a politikából, és akkor a sajtó átragasztotta az elárvult jelzőt Baumannra. Az egyeztető megbeszéléseken szmájlit vagy halálfejet rajzolgat titokzatos noteszébe, és mindenki csak találgatja, hogy ő vajon melyik kategóriába esett. Ha mondanak neki valamit, a kancellár tudni fog róla. Ha kérdez valamit, akkor nem lehet elütni a választ, mert a kancellár tudni fogja. Órákat beszélnek egymással személyesen vagy telefonon.
Egybehangzó vélemények szerint Baumann nem ‘csinált’ politikát. Az ő dolga az, hogy védje és tájékoztassa a kancellárt, de a döntéseket Merkelnek kell meghoznia.
Magánélet tabusítva
A szenvedélyes operalátogató kancellárról köztudott, hogy szerény és zárkózott magánéletet él második férjével, a többszörösen kitüntetett Joachim Sauer kvantumkémikussal. Több, mint 30 éve vannak együtt, jelenleg egy negyedik emeleti berlini bérlakásban, az Am Kupfergraben 6. szám alatt, ahol még a nagyhatalmú Schäuble pénzügyminiszter, sőt a kormányszóvivő sem járt.
A berlini Humboldt Egyetem kutatásokban elmélyült tanszékvezetője csak ritkán jelenik meg nejével nyilvános rendezvényeken vagy estélyeken, és hivatalos útjaira is csak elvétve kíséri el. Állítólag utálja az egészet és nem akar ‘Első férj’ lenni. Közös gyermekük nincs, de Merkel szeretetteljes kapcsolatban van hitvese két fiával, és a németeknek ez nagyon imponál.
Ha ráérnek, többnyire Templin-környéki kis nyaralójukban pihengetnek, luxusnyaralásokra sosem járnak. Odahaza nincs állami hierarchia. Egyszer például felkereste őket a világhírű hegymászó Reinhold Messner, akinek fia tanácsot kért egyetemi tanulmányait illetően a professzortól. Merkel megpróbált beleszólni, de a férje leintette: „Kancellár asszony, maga már hosszabb ideje távol van az egyetemtől… Maga már nem ért ezekhez a dolgokhoz.”
Olykor elhangzanak kifogások a férj részéről a kancellár süteményeit és kalácsait illetően, de itt be kell számítani, hogy Sauer professzor cukrászcsaládból származik, ezért magas igényeit még a német kancellár sem képes mindig kielégíteni.
Mivel enyhén rövidlátó (kontaktlencsét visel), Merkel nem nagyon használ számítógépet, viszont rengeteget telefonál, és jó eséllyel indulhatna egy SMS-író világbajnokságon. Ezért is érte szinte sokkhatásként és személyes inzultusként, amikor kiderült, hogy első számú szövetségese lehallgatja. Ekkor jegyezte meg visszafogottan, hogy a barátok közti kémkedés illetlenség.
Ha nem is emiatt, de nem sikerült jó személyes kapcsolatba kerülnie Barack Obama amerikai elnökkel, akit nem tartott Európa igazi barátjának. Jól kijött viszont a brit konzervatívokkal (amíg ezt a Brexit szét nem törte), és megtalálta a szót a nemzetközi politika olyan ólomsúlyú szereplőivel is, mint Mohammed bin-Szalman szaúdi koronaherceg, Hszi Csin-ping kínai elnök, és főként Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök meg is jegyezte, hogy a világon senki nem érti oly mélyen az országát, mint a német kancellár.
Ez a furcsa páros, melynek egyik tagja még abban az NDK-ban élt, ahol a másik szereplő a KGB drezdai rezidense volt, a 16 hivatali év alatt megélt hideget és meleget. Ez most augusztusban maximális pompa keretében zárult le Moszkvában. Mindketten beszélik (jól-rosszul) a másik nyelvét is, és ez néha jól is jött ridegebb pillanatokban. Például amikor az orosz elnök beengedi a tárgyalóterembe a jól megtermett Conyt, mintha nem tudná, hogy az asszonyt 1995-ben megharapta egy kutya. Az eb megszagolgatta Merkelt, aki oroszul fejezte ki azt a reményét, hogy legalább az újságírókat nem falja fel. Csak annyit jegyzett meg később, hogy Putyin a férfias fölényét akarta fitogtatni ezzel a jelenettel.
Merkel nem dogmatikus, és bár ragaszkodik alapelveihez, de képes és hajlandó a kompromisszumokra és a véleményváltásokra. Szeret a dolgok mélyére látni, és van szimata a megfelelő alkalom kivárására a hirtelen cselekvések helyett. Az elkapkodott döntések közé sorolják a ‘Fukusima-sokkot’ követő atomenergiai korlátozásokat is, ami szinte megfelezte a német nukleáris ipart.
Az viszont biztos, hogy szónokként nem fog bevonulni a nagy orátorok emlékcsarnokába. Búcsúzó beszéde a Bundestagban pont olyan volt, mint az előző 16 évben bármikor.Nagy beszédeket senki se várjon tőle. Bár sokat edződött a hatalomban, még mindig feszeng egy kicsit, ha rivaldafényben, nagy publikum előtt kell megszólalnia. (Stefan Kornelius Merkel életrajzírója)
A másik árnyéktag
Baumann mellett a kölni Eva Christiansen a bizalmi trió másik oszlopos tagja, aki 2002-ben csatlakozott Merkel csapatához. A magas, szőke, átható tekintetű kékszemű nő feladata a politikai tervezés és a politikai kommunikáció. Ő figyeli a médiát és a társadalmi tendenciákat, és biztosítja a kancellár hírellátását. Baumann és Christiansen visszacsatolási hurokként működnek, és szembesíthetik őt negatív ügyekkel is, amit mások kevésbé merészelnek, vagy inkább elsunnyognak. Merkel viszont megköveteli ezt, mert „hatékonyabb lehetsz a vitában, ha kéznél vannak a megfelelő inputok” – mondja Christiansen, aki nem kedveli a „még vizsgáljuk a kérdést, a kancellár még nem hozott döntést, később visszatérünk az ügyre” – típusú kormányzati reakciókat.
Christiansen teljesen digitális személyiség és utálja a bürokráciát. A célközönség sem kedveli a csűrés-csavarást, hanem mindenkinek érthető és lehetőleg őszinte válaszokat vár, még ha nem is fog velük egyetérteni. Az még nem baj. Majd megértik idővel, és ha ésszerű, akkor el is fogják fogadni. Jelentős teljesítménye – az újságírók bosszúságára – a kiszivárogtatások szinte teljes leállítása. A merkeli trióból sokkal nehezebb bennfentes információkat kicsikarni, mint a kormányzat más szereplőiből.
A berlini kancellária hetedik emeletén a főszabály az, hogy mindenki lássa el a házifeladatát, és kerülje a színpadi varázslatokat. Tony Blair vagy a Brexit megmutatták, hogy a tartalmat nem lehet a stílussal pótolni. Ezért nem vették meg a náluk sokáig házaló brit ötletgyáros Alastair Campbell bűvészmutatványait, és inkább „a lehetséges művészetét” gyakorolták, lemondva a csillogó ígérgetésekről.
Maradhatott volna még?
A válasz feltétlenül igen, kivált, ha a CDU pillanatnyi esélyeit nézzük a szeptemberi választásokon. Merkel súlyos mulasztásának róják fel, hogy nem foglalkozott az utódlással, és a kampányba is csak későn avatkozott be Laschet oldalán, de nem foglalt állás a Laschet-Söder párviadalban sem (vagyis hogy CDU vagy CSU kancellárjelölt legyen-e?). Erre a magatartásra még nincs reális magyarázat, de főként arra, hogy miért nem vállalt el egy újabb ciklust. Találgatni és kombinálni lehet, de nem érdemes. Elfáradt, megunta, élni szeretne még egy kicsit, a férje kedvéért tette? Vagy arra gondolt, hogy a németek úgysem kedvelik a túl nagy változásokat, tehát majdnem mindegy, hogy ki lép a helyére?
Életkora miatt sem indokolt a távozás, és súlyosabb egészségügyi okok sem valószínűek. Korábban említették párszor, hogy remeg a keze vagy reszket a teste, például egy mexikói út során vagy a Zelenszkij ukrán elnökkel történt találkozóján. Még a Parkinson-vészharang is megkondult, de Merkel csapata szerint a pillanatnyi tüneteket a kiszáradás okozta, és azóta ez nem is téma.
A ruházkodás mellett Merkel hátra hagy még egy brandet, a sokat emlegetett kéztartását. Az AFP hírügynökség külön elemzést szentelt ennek a szokásnak, mások meg tömegszámra gyártottak róla képgalériákat. A kancellár szerint a megfejtés egyszerű: nagy nyilvánosság előtt az ember nem tudja, hogy mit kezdjen az alkatrészeivel, ezért kell egy stabil pont, amibe kapaszkodhat, és ezek a kezei.
Forrás: Euronews via Újnépszabadság
