Mérce
A jó asszony köténye mindent eltakar – tartja a gyengébbik nemet helyén kezelő
mondás. Novák Katalin e téren mindent megtett a maga részéről a múlt heti,
Ruandában tartott Women Deliver konferencián, amelyen a világ vezető nőjogi
aktivistái vettek részt. A köztársasági elnök a maga példáján demonstrálta a kiváló
magyar nő és családpolitikát, hiszen nálunk akár egy háromgyerekes anyából is
lehet köztársasági elnök.
Osztatlan sikert nem aratott a beszédével, mert a konferencia elnöke és ügyvezető igazgatója nyílt levélben jelezte a részvevőknek, ők nem értettek egyet azzal, hogy Novák fellépési lehetőséget kapott.
Szóval ez a kötény – úgy tűnik – nem takarta el, hogy úgy kétszázötven év kell nálunk a nők fizetésének „felzárkoztatásához” a hasonló beosztású férfiakéhoz, hogy a
kormányzópárt parlamenti frakciójának nagyjából tizede a nő, hogy a büszkén
hangoztatott családvédelem csak a nőket és gyerekeket nem tudja megvédeni,
nagyjából hetente öl meg egy nőt vagy gyermeket valamely családtagja – mint az
az alábbi cikkből kiderül (- a szerk.)
CSENGEL KARINA MÉRCE
Az Igazságügyi Minisztérium szerint a kormány családon belüli erőszak
felszámolásáért tett lépései három pontban összegezhetők:
- tíz évvel ezelőtt bevezették a Büntető Törvénykönyvbe a párkapcsolati
erőszak fogalmát, - a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia egyik céljául tűzték ki „a család védelmi
funkciójának növelését”, - és létrehoztak úgynevezett krízis-ambulanciákat, melyek célja „a kapcsolati
erőszak áldozatainak mielőbb segítséget nyújtsanak, megelőzve a
krízishelyzetek kialakulását” – derült ki a minisztérium válaszából, miután Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a kormány intézkedéseiről érdeklődött írásbeli kérdésében.
Májusban megölte terhes barátnőjét egy férfi Nyírkátán, július elején megölte –
korábban távoltartást kérő – feleségét és gyermekét egy férfi Albertirsán, múlt hét
szerdán elrabolta, halálosan megfenyegette és szexuális erőszakot követett el volt
feleségén egy férfi, múlt hét pénteken pedig megölte barátnőjét egy férfi
Angyalföldön.
Miközben éppen hetente újabb és újabb súlyos bántalmazási ügyekkel és
nőgyilkosságokkal van tele a sajtó, felmerül a kérdés, mire elegendők a kormány
intézkedései. Látszólag ugyanis pontosan ugyanott tartunk, mint amikor három évvel
ezelőtt az apjuk által meggyilkolt két győri gyermek tragédiája kapcsán Varga Judit
egykori igazságügyi miniszter drámai Facebook-videóban jelentette be: 2020 az
áldozatsegítés éve lesz, és a kormány lépéseket tesz a nők és gyermekek
védelmében.
„Egyetlen intézkedés sincsen, ami valós segítséget jelentene” a nők elleni erőszak
megelőzésében vagy az áldozatok segítésében – jelentette ki Spronz Júlia
ügyvéd, a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálatának vezetője lapunk
megkeresésére a minisztérium válaszaira reagálva. A szakember emlékeztetett: a
kapcsolati erőszak 2013-ban társadalmi nyomásra került be a Büntető
Törvénykönyvbe (Btk.), „enyhe szemtelenség ezt saját intézkedésként
promotálni.”
Ráadásul a kormány korántsem végzett alapos munkát, hiszen semmilyen képzés, jogalkalmazói felkészítés nem kapcsolódott a Btk. módosításához, ezért nagyon sok évig azt se tudták a rendőrök, ügyészek, hogy létezik ilyen tényállás.
Amellett, hogy ezt a nőjogi szervezet jogsegély-szolgálatára befutó esetek sokasága is alátámasztja, dr. Garai Renáta, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa is megerősítette 2019-es tanulmányában.
„A kutatás során egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a nyomozó hatóságok
túlnyomó többsége a rendőri jelentés, a feljelentés, illetve a helyszínen felvett
tanúvallomások ellenére nem a kapcsolati erőszak bűncselekményében, hanem
más, tradicionálisan megszokott — tipikusan testi sértés, zaklatás, garázdaság —
bűncselekmény miatt rendeli el a nyomozást akkor is, ha a sértettek egyértelműen
régóta fennálló, többszöri bántalmazásról számolnak be. (…) Általánosságban
elmondható, hogy a rendőrségek a kapcsolati erőszak bűncselekményét és az
esetleges halmozatokat (tipikusan kiskorú veszélyeztetése, magánlaksértés,
hamis tanúzásra felhívás, zaklatások) — kevés kivételtől eltekintve — egyáltalán
nem ismerik fel még úgy/akkor sem, hogy annak tényállási elemeit maguk rögzítik
a kezdő iratokon, összefoglaló jelentésekben, előterjesztésekben, egyéb
iratokban” – olvasható a tanulmányban, amely felhívja a figyelmet többek közt arra is: az sem ritka, hogy a rendőrség „semmiféle tájékoztatást nem nyújt a sértettek
részére (távoltartás, anyaotthon, áldozatvédelmi és krízisközpontok igénybevételi
lehetősége stb.), sőt ameddig lehet, próbálnak távol maradni a családi
veszekedésektől – ezzel pedig a hatóságok magukat tartják távol a sértettekről
és nem az elkövetőt.”
Spronz úgy látja, „a nők megszűntek önmagukban védendő lényeknek lenni” Magyarországon. Muszáj lenne elismerni a nők elleni erőszak társadalmi kontextusát.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint a családnak „kiemelt jelentősége van az
értékközvetítésben, ezért fontos, hogy a családok védelmi funkcióját növeljük”,
amit a helyi problémákat jól ismerő szervek és szervezetek képesek megtenni
azáltal, hogy „képesek a megfelelő tanácsokkal és segítséggel ellátni az arra
rászoruló családokat”.
Spronz ugyanakkor leszögezi: nem családoknak kell tanácsot adni, hanem a
nőknek, és hatékonyan kell segíteni őket.
„Azt mi is tapasztaljuk, hogy nagyon hangsúlyosan van jelen a család egyben
tartása, ami bántalmazó kapcsolatoknál kifejezetten még jobban veszélyezteti a
nőket, ahelyett, hogy segítenék őket a menekülésben” – fogalmaz.
A Varga Judit által korábban sokat emlegetett krízisközpontokkal kapcsolatban
pedig úgy vélik a jogvédők, hogy hiába hozták létre őket, ha nincsenek képzett
szakembereik. Csak hogy egyetlen igen súlyos problémát említsünk: nem tudnak
jogi képviseletet biztosítani egy ilyen intézménynél sem.
Spronz szerint hiába van jogász, akivel lehet konzultálni, „de itt csatasorba
állítható ügyvédekre van szükség, akik a bíróság előtt, a különböző szervek előtt
képviselni tudják az ügyfeleket. Jobb helyeken bekerül az ember egy ilyen
intézménybe, és kap maga mellé egy pszichológust, egy szociális munkás segítőt
és egy ügyvédet. Nálunk ezekből semmi nincsen, pszichológiai segítség is
nagyon korlátos számban van”, ez általában néhány alkalomra szól.
„Ezek az intézmények maguk is nagyon panaszkodnak, hogy nincs apparátusuk,
célzott képzésük pedig egészen biztosan nincs. Így pedig nem tudnak valódi
segítséget nyújtani, mert nem ismerik a problémának (a nők elleni erőszaknak – a
szerk.) a természetét, a ciklusát, a traumatudatos ellátást”, de Spronz
tapasztalatai szerint az is könnyen előfordul, hogy az áldozatok kifejezetten káros
jogi tanácsokat kapnak, mert nem a témában jártas szakemberek próbálnak
segíteni nekik. A rendszer számos hiányossága pedig azokon a nőkön csattan,
akiknek a legnagyobb szükségük volna a szakszerű segítségre.
Forrás: Újnépszabadság
