Hétfőn az Európai Unió tagállamainak a közösségi intézménybe delegált nagykövetei vitatták meg a szervezet hét évre szóló költségvetésének (Multiannual financial framework – MFF) és a koronavírus-járvány hatásait ellensúlyozandó alapnak (Next generation EU – NGEU) az elfogadását. Az elfogadott menetrend szerint ez egyfajta próbaszavazás volt, amelyen a tagállamok képviselői elmondhatták politikai véleményüket a két költségvetési tervezetről. Ezt követi kedden a 27-ek európai ügyekért felelős minisztereinek megbeszélése, hogy aztán a végső döntést majd a december 10-11-re tervezett csúcstalálkozón hozzák meg a tagállamok állam- és kormányfői.
A tanácskozáson minősített többséggel elfogadták a határozatot, amelynek értelmében az Európai Bizottság csökkentheti, vagy megvonhatja a támogatást azoktól az országoktól, amelyek nem tartják be a jogállamiság alapelveit. A dokumentumról itt írtunk részletesebben. Ahogyan az várható volt, a jogállamisági klauzula által leginkább érintett két állam, Magyarország és Lengyelország vezetői már korábban jelezték, hogy élni fognak vétójogukkal, amennyiben a közösségi támogatások kifizetését a jogállamisági elvek betartásához kötik. Ha ez megvalósulna, akkor a magyar miniszterelnök szerint az Európai Unió a Szovjetunióhoz válna hasonlatossá. Ilyen előzmények után a magyar és a lengyel nagykövet ellenszavazata miatt, a nagyköveti értekezlet nem dönthetett a két költségvetésről.
Amint az ilyenkor lenni szokott, további egyeztetésre fog sor kerülni egyfelől Orbán Viktor és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki, másfelől pedig Angela Merkel német kancellár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke között.Közben azonban csúszik a helyreállítási alap és a jövő évtől életbelépő EU-költségvetés elfogadásának menetrendje, ami joggal kelt nyugtalanságot mind a 27 tagállamban, de legfőképp a déli államokban, a koronavírus-járvány által leginkább sújtott Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban.
Orbán épp erre játszik
A magyar miniszterelnök úgy véli, hogy a túlontúl nagy tét miatt a tagállamok nem kockáztathatják meg 8500 milliárd euró elvesztését, ezért végül elállnak a „kekeckedéstől”, hiszen a büdzsé elfogadása sokkal fontosabb számukra, mint az, hogy Mészáros Lőrinc most épp hogyan jut hozzá egy búsás állami megrendeléshez.
A magyar miniszterelnök azért van viszonylag jó alkupozícióban, mert ahhoz, hogy az Európai Bizottság létrehozza a 750 milliárd eurós helyreállítási alapot, előbb módosítania kell az EU saját forrásairól szóló rendeletet. Saját forráson a tagállamok befizetéseit értjük, amelyiknek van egy felső határa. Ezt kellene most módosítani ahhoz, hogy az EU a pénzpiacon értékesített kötvényekkel együtt megteremtse a szóban forgó NGEU-t. A Bizottság javasolta a saját forrásokról szóló határozat – az uniós költségvetés finanszírozásának feltételeit meghatározó jogi szöveg – módosítását oly módon, hogy az lehetővé tegye a hitelfelvételt, valamint kivételesen és ideiglenesen 0,6 százalékkal felemelje a saját források felső határát. Ha viszont Magyarország és Lengyelország ehhez nem járul hozzá, akkor az egész eljárás megbénul.
E taktikai megfontolásokon túl a magyar álláspontnak van egy nem elhanyagolható elvi indoklása is, nevezetesen az, hogy a jogállamiság meghatározása homályos, továbbá elfogadása révén politikai koncepciót tenne egy jogi eljárás részévé, ami által alkalmazhatatlanná válna a jogszabály, vagy legjobb esetben is szubjektív elemeket vinne be a költségvetés végrehajtásába.
A magyarországi közállapotok ismeretében ez az érvelés nem tűnik túl rokonszenvesnek. Ugyanakkor, nem kell messzire menni olyan példákért, amikor a brüsszeli lobbizásban otthonosan mozgó romániai politikusok hazai politikai ellenfeleik semlegesítésére használták fel az EU azon igényét, hogy a tagállamok határozottan lépjenek fel a korrupció ellen és a jogállamiság elveinek a tiszteletben-tartásáért (vö: Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus – MCV).
Csakhogy mindez nem ennyire egyszerű
Ahol költségvetés van, ott léteznie kell olyan mechanizmusoknak is, amelyek révén ellenőrizni lehet a közpénzek útját, s biztosítható a források törvényes felhasználása. Ezt a szerepet az államok esetében egész sor intézmény biztosítja a számvevőszéktől a gazdasági rendőrségen át a szabad sajtóig és a független bíróságokig. Ezzel szemben az Európai Uniónak nem áll rendelkezésére hatékony ellenőrzési mechanizmus akkor, ha a tagországok állami intézményei nem működnek együtt a Bizottságnak alárendelt szervekkel, például az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF). Amint arra az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber – aki furcsa viszonyban van a Fidesszel, amely megakadályozta az ő elnökké választását az Európai Bizottság élére, ugyanakkor azonban tizenkét szavazatot biztosít a Néppártnak az EP-ben – rámutatott, „nem gondolhatunk úgy a gazdaságra, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk az alapvető értékeinket”, ezért világossá tette, hogy nem lesz helyreállítási alap és hét éves költségvetés kötelező érvényű jogállamisági mechanizmus nélkül.
Másfelől pedig Orbán ugyan megvétózhatja a költségvetést, de ami ellen valójában hadakozik, a jogállamisági klauzula, amit már nem tud elkaszálni, hiszen azt minősített többséggel már elfogadták.
Mi lehet ebből?
Pillanatnyilag a helyzet az egyik amerikai őrültséghez, az úgynevezett roncsderbyhez hasonlít, amelyen két autó teljes sebességgel száguld egymással szemben és a végén az veszít, amelyik hamarabb félrerántja a kormányt. Mert hogy félre fogják rántani, abban nem kételkedhetünk, túl nagy szükség van arra a rongyos 8500 milliárdra. Ebben a versenyben eddig Orbánnak volt nagyobb gyakorlata. Az elmúlt tíz évben azért is packázhatott Brüsszellel, mert az EU vezetői és intézményei nem voltak hozzászokva a konfrontációs politikához. A nézeteltéréseket minden esetben tárgyalások révén simították el, a végén mindenki engedett, és boldogan lapogatták egymás hátát a kamerák előtt.
Ebbe a hagyományba gázoltak bele a populista politikusok, mindenekelőtt Orbán Viktor. Erőszakos fellépésével többnyire elérte azt, hogy engedtek neki, hamarabb rántották félre a kormányt. A júliusi uniós csúcstalálkozó azonban azt mutatta meg, hogy a másik oldalon is felnőttek hasonló keménységű politikusok, mindenekelőtt a holland miniszterelnök, Mark Rutte, de ide sorolhatnánk az úgynevezett takarékos négyek (Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország) vezetőit is.
További érv, hogy itt nem egyszerűen elvekről, hanem pénzről – vagyis érdekekről – is szó van. Ezért sokkal nagyobb ellenállásra lehet számítani az EU radikálisai részéről.
Másfelől Orbán számára ennek a játszmának nagyon komoly belpolitikai jelentősége van. Épp a nagyköveti találkozó napján jelentette be a magyarországi ellenzék, hogy az egész országban közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel fognak indulni a másfél év múlva esedékes parlamenti választásokon. Egy fiaskó a jogállamisági klauzula ügyében rendkívül megtépázná a kormányfő amúgy is hanyatló tekintélyét és a Fidesz támogatottságát.
Ilyen körülmények között arra számíthatunk, hogy Orbán hajlandó elmenni a falig, kész akár blöffölni is, de annál tovább nem. Néhány eset, például az internetadó bevezetésének, a közigazgatási bíróságok átszervezésének elvetése, a pálfordulás az EPP-ből való kilépés ügyében arra utal, hogy Orbán ugyan csak az erőből ért, de abból nagyon.
Orbán stratégiája az lehet, hogy ha minden kötél szakad, akkor belemegy a jogállamisági klauzulába, de csak azzal a feltétellel, hogy az nem lesz a költségvetés része, hanem majd az Európai Bizottság vizsgálja meg. Az EU elvileg megtehetné, hogy átírja, finomítja a jogállamisági klauzulát, de ez azzal a veszéllyel járna, hogy nem sikerül elfogadni a költségvetést az év végéig, hiszen a módosított szöveget az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, ahol pedig legalább három frakció (a szocialisták, a liberálisok és a zöldek) rendkívül eltökéltek abban, hogy nagyon konkrét és számon kérhető teljesítményeket határozzanak meg a kifizetések feltételeként. Amennyiben ez bekövetkeznék, úgy a tagországok jövőre az idei költségvetés egy tizenketted részét kapnák meg havonta, aminek aligha örülnének.
A Telex felvetett egy olyan lehetőséget is, hogy írásban tárgyalhatnak és dönthetnek még ezen a héten az uniós tagállamok vezetői az úgynevezett sajátforrás-rendeletről és annak átdolgozásáról is, amennyiben a magyar (és lengyel) kormány valóban kimaradna ebből annak feltételrendszere miatt. Ez azt jelentené, hogy az EU nem szövetségként, hanem a két kimaradó esetén 25 szövetséges tagállamként, államközi egyezményekkel vesz fel hitelt, és nyújt segítséget a bajba jutott tagállamoknak, amelyek a jogállamisági feltételekkel használhatják fel a pénzügyi keretet. Túl azon, hogy ez a megoldás jogilag bonyolult és időben elhúzódó lenne, ellentmondana az EU szolidaritási alapelvének, gyakorlatilag kizárná két tagját, ezért megvalósulása kevéssé valószínű.
