
Trump aláírta a rendeletet az amerikai oktatási minisztérium megszüntetéséről, méghozzá gyerekek között, a Fehér Ház egyik szárnyában, amelyet osztályteremnek rendeztek be. A ceremónia nemcsak cinikus volta miatt súlyos visszaélés a gyerekekkel, akiknek a jövőjét ez a rendelet befolyásolhatja, ha a republikánus kongresszusi többség megszavazza.
Nem véletlen, hogy az autokratikus illiberális rendszerek nagy vonzalmat éreznek, hogy az oktatást, a tudományt leépítsék, mert annyit ők is megtanultak, hogy a tudás hatalom. Az elnyomó rezsimeknek pedig nem képzett, tájékozott, okos individuumokra, hanem szolgai mentalitással rendelkező alattvalókra, képzetlen, tudatlan tömegemberekre van szükségük.
Olyan emberekre, akiket érzelmeiknél fogva, a propagandával lehet manipulálni, irányítani, akiknek nincsenek saját vágyaik, céljaik, nincs egyéniségük és önálló személyiségük, akik nem éreznek igényt arra, hogy különbséget tegyenek jó és rossz között, akiknek nincsen polgári öntudatuk, szabadságvágyuk, egyéni jogaik.
Ezért az elnyomó rendszerek nagy hangsúlyt fektetnek mindig az oktatás lerombolására, az egyenlő esélyek felszámolására. Legtöbbször eleve korlátolt zsarnokokról van szó, akiknek szorongást és kisebbrendűségi érzést okoznak a környezetükben levő okos, képzett, művelt emberek. Egy idő után ügyelnek arra, hogy náluk okosabb ember ne legyen körülöttük.
E bevezető után nem meglepő, ha Donald Trump az amerikai elitegyetemeket támadja, mindenféle ürüggyel megvonja tőlük a szövetségi támogatásokat, fenyegeti, megfélemlíti őket, s mindent megtesz azért, hogy leépítse őket. Az elnökválasztás eredménye mutatja, hogy a magasan képzett választók kivételes esetben szavaztak Trumpra.
Van azonban egy másik ok, ami talán még ennél is nagyobb szerepet játszik abban, hogy Trump a Project 2025 szellemében megszünteti az oktatási minisztériumot. Hivatkozásai is erre utalnak, miszerint az oktatást szeretné az egyes államok hatáskörébe utalni. Látszólag ez demokratikus indok, de a valóság ennél sokkal sötétebb. Szó szerint: középkori.
Arról van szó, hogy az egykori rabszolgatartó, föderációs déli államok szeretnék a vallás alá rendelni az oktatást, mert felfogásuk szerint így lehet Amerika „keresztény” jellegét őrizni. Ez visszatérés a sötét középkorba, ahol a tudományt a vallásnak rendelték alá. A vallás felülír mindent, s ebben akadályozta őket a felvilágosult északi, szövetségi minisztérium.
Amerikában az oktatás legnagyobb része így is az egyes államok irányítása és felügyelete alatt működik. Vannak azonban olyan szövetségi szabályok, melyek nem engedik lebutítani az iskolákat és az oktatást a felvilágosodás előtti szintre, s a republikánus déli államokat ez rendkívül zavarta. Ezért a legfőbb törekvésük, hogy minden döntés állami szintre kerüljön.
Ez tulajdonképpen a polgárháború utáni státusz megváltoztatására irányul. A polgárháború után szövetségi szinten szabályozták az alkotmányos jogokat, és korlátokat állítottak fel a fehér felsőbbrendűséggel, a feketék és a hátrányos helyzetűek elnyomásával szemben, az egyéni jogok védelme, s köztük az oktatás szabadsága érdekében.
A polgárháborút elveszítették, de az amerikai kereszténység által támogatott ideológiájukat nem adták fel. Ez a polgárháború folytatása. A feudális rendszer vallási ideológiája beépült a republikánus pártba, ahol ez nemzeti identitásképző tényező lett. Észak és Dél harca nem ért véget, a keresztény vallás középkori hagyományait a nemzeti identitással azonosítják.
A hamis vallás politikai program, a politikai program vallás lett. Ez keresztény frazeológiát és ideológiát használó hamis vallás, aminek semmi köze a kereszténységhez. A hatalom és a pénz szeretete teljesen elferdítette ezeket az egyházakat, amelyek az államot akarják használni saját vallási ideológiájuk terjesztésére, az indok pedig a hamis erkölcsvédelem.
Trumpnak az ő támogatásukért cserébe kell megszüntetnie az oktatási minisztériumot. A minisztérium megszüntetésével megszűnnek olyan kötöttségek, amelyek korlátozták az iskolai szegregációt, védelmezték a feketék egyenlő jogait és esélyegyenlőségét, tiltották, hogy templomokat csináljanak az iskolákból, ahol korlátolt papok és lelkészek uralkodnak.
Ezekhez tartoznak olyan formaságok, amiért az egyébként mindenféle bűnben is tobzódó déli vallásos emberek ölni is tudnának, hogy az osztálytermekbe kitehessék a kereszteket, imával kezdődjön az iskola, a gyerekek kötelezően járjanak templomba, és minden más, amivel csak meg lehet utáltatni az Istent és amivel hazug képmutatókat lehet nevelni.
A paradoxon az volt, hogy a szövetségi oktatási kormányzat a szabadságot és egyenlőséget védte, a világnézeti semlegesség elvén állt, míg a szövetségi szabályoktól megszabaduló déli államok az iskolák, az oktatás és az egyének szabadságát kívánják korlátozni, a vallás javára, rituálék, külsőségek és dogmák uralmára.
Ez az intézkedés közvetlenül is a polgárháború eredményének megfordítása. Konkrétan is, mert Amerikában a keresztény vallás a fehér felsőbbrendűség legnagyobb támogatója, az egyenlő esélyek elutasításával azonos. Ez a fajta kereszténység mindennek ellentéte, amit Jézus Krisztus személye és tanítása jelent. Ez nem kereszténység, hanem fasizmus.
Ha rajtuk múlna, ha tehetnék, holnap újra bevezethetnék a rabszolgaságot. Ha tehetnék, holnap felállítanák a máglyákat és bevezetnék az inkvizíciót. Nemcsak a katolikus egyház, hanem a neoprotestáns evangelical mozgalomhoz tartozó egyházak is. Nincs is kifejezőbb jelképük, aki megtestesíti a vallásukat, mint Donald Trump, aki mindenben Jézus ellentéte.