KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára
Minden ilyen rendezvény rávilágít problémáink hosszú sorának egyikére. Legyünk mindig a helyzet magaslatán, ne engedjük át magunkat a jövővel kapcsolatosan a sötét pesszimizmusnak. Ha bonyolult problémáink mindegyikére megoldást találunk, eljutunk az általános megoldáshoz is.
Az Egyesült Nemzetek égisze alatt 1963-ban megtartott teheráni konferenciát az emberi jogoknak szenteltük, és az emberi jogok témája minden bizonnyal fontos helyet foglal el mostani vitáinkban is. Az 1972. évi stockholmi konferencia a környezet kérdéseit vitatta meg, idén tavasszal pedig a Közgyűlés külön ülésszakán az erőforrások helyzetével foglalkoztunk.
Természetesen nem véletlen, hogy mostani napirendünk egyik alapvető pontjának címe A népesedés, az erőforrások és a környezet. És szintén nem véletlen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete által, meghirdetett második fejlesztési évtized közepén napirendünkön A népesedés és a fejlődés témája szerepel.
A kormányoknak mindezeket a problémákat gondosan meg kellene vizsgálniuk, hogy nemzetük sajátos körülményeinek, sajátos szükségleteinek megfelelő politikát dolgozzanak ki, egyben maradéktalanul tiszteletben tartva az alapvető emberi jogokat. Az így kidolgozott politika pedig tartozzék hozzá szervesen az ember helyzetét javító átfogó stratégiához.
M. ARNO DONDA, a Német Demokratikus Köztársaság Országos Statisztikai Hivatalának vezetője
A Német Demokratikus Köztársaság igen hasznosnak tartja a különböző országok által a demográfia terén szerzett tapasztalatok cseréjét, hasznosítását. Úgy véljük, hogy a demográfia kérdéseit a gazdasági és társadalmi tényezők határozzák meg. Kormányunk elsőrendű célkitűzése a nép jólétének a biztosítása. Egyazon munkáért egyforma fizetés jár, nőknek, férfiaknak egyaránt. A Német Demokratikus Köztársaságban nem javasoljuk a lakosságnak a demográfiai növekedés korlátozását, mert ez a kérdés a nemzeti felelősség hatáskörébe tartozik.
MICHEL DURAFOUR, Franciaország munkaügyi minisztere
A népesedési helyzet vidékenként változik. Ennek megfelelően a demográfiai politikának is változatosnak kell lennie. A Népesedési Akcióterv bölcsen hangsúlyozza, hogy minden országnak szuverén joga kialakítani saját demográfiai politikáját.
A nemzetközi támogatás természetesen elengedhetetlen, de az egyes országoknak maguknak kell meghatározniuk, mire fordítják a segélyt, és nem szabad külső sémákat rájuk kényszeríteni.
Fokozni kell az információcserét és a tudományos kutatások eredményeinek az összevetését. Nagyon fontos az egyes országok népesedési politikájában elért eredmények széles körű megismerése. A népesedési politika a jólét és a társadalmi haladás megvalósítására vonatkozó fejlesztési terveknek a része kell hogy legyen.
RAFAEL M. SALAS a népesedési kérdések vizsgálatát szolgáló ENSZ-alap (FNUAP) igazgatója
Történelmi esemény résztvevői vagyunk. A világ kormányainak és népeinek képviselői első ízben most e bukaresti konferencián elemzik és vitatják meg a népesedés kérdését. Most, hogy a nemzetközi konferencia összeült, hihetetlennek tűnik, hogy ilyen sokáig kellett várnunk rá. Az utóbbi esztendőkben, gyakran a körülmények nyomására, kénytelenek voltunk módosítani nézeteinket a nemzetközi helyzet számos elemének értékelésében. Felismertük egyebek között, hogy a demográfiai jelenségek lényeges tényezők a gazdasági és a társadalmi fejlődésben, az erőforrások ésszerű vagy tékozló felhasználásában, a környezet megóvásában vagy elpusztításában.
A FNUAP ötévi tevékenységének tapasztalataiból kiindulva megkíséreltük felmérni a népesedés, valamint a társadalmi-gazdasági fejlődés összefüggéseit, íme néhány, ezzel kapcsolatos következtetésünk: a gazdasági fejlesztés klasszikus modelljei a mai, fejlett tőkés országokban annak idején végbement folyamatot tükrözik: az óriási tőkebefektetéssel és a korszerű technika alkalmazásával létrehozott nagy termelőegységek megteremtését, mely együtt járt a rohamos urbanizálással. Azt remélték, hogy a kulcsiparágak fejlesztése automatikusan, tervszerű beavatkozás nélkül is a többi gazdasági ág, elsősorban a mezőgazdaság fejlődéséhez, korszerűsítéséhez vezet majd, minthogy ez utóbbi szektorban különösen megnövekedett a kereslet. Nem így történt. Tőkebefektetés és kellő szakértelem hiányában a mezőgazdaságban késtek a lényegbevágó átalakulások. A városi élet sem fejlődött a várakozásoknak megfelelően. A civilizáció előnyei nem terjedtek ki arányosan az egész nemzetgazdaságra. Ezért sok fejlődő országban a korszerű, virágzó negyedek mellett a faluról beözönlött lakosság szörnyű nyomortanyáival találkozunk. Pedig a mezőgazdaság fejlődése megoldhatná a világ élelmezési problémáit, és az önbecsülés és persze a vásárlóképesség biztosítása végett mindenki munkához juthatna, városon vagy falun egyaránt. Ebből következik, hogy a fejlődést úgy kell irányítani, hogy társadalmilag és földrajzilag is felölelhesse az összes rétegeket, minden vidéket. Egy olyan társadalom megteremtése a célunk, amelyben nincs kiszolgáltatottság, s ahol senki sem szenved szükséget. És itt nemcsak a fejlődő országokra gondolok. A szegénység nem tűnt el a fejlett országokból sem. A kiszolgáltatottság és a nyomor megszüntetése országonként és nemzetközi szinten egyaránt megvalósításra vár. Mögöttünk áll egy Fejlesztési Évtized s a másodiknak a közepén járunk. Igaz, hogy a nemzeti jövedelem növelésében jeles eredmények születtek. De minden szakértő egyetért abban, hogy időközben tovább mélyült a gazdag és a szegény országok közötti szakadék. Igazságos ez? Tűrhető?
Nos, a népesedés kérdése része az igazságos világ megteremtésével járó, rendkívül összetett erkölcsi és gazdasági problémának. Meg kell értenünk egyfelől a termékenység és a halandóság, másfelől a gazdasági és társadalmi tényezők bonyolult egymásra hatásának mechanizmusát.
Ezeknek az összefüggéseknek a tisztázását igyekezett elősegíteni a FNUAP az öt év alatt rendelkezésre bocsátott 175 millió eurodollár felhasználásával. A szervezet kilencven fejlődő országban 900, a demográfiával kapcsolatos tervezet megvalósítását pénzelte. További munkánkhoz, az 1974–1977-es időszakban, körülbelül 500 millió eurodollárra lenne szükségünk.
ENRIQUE FALCONI, a perui kormány miniszterhelyettese
Peru elveti azokat a féligazságokat kifejező megfogalmazásokat, amelyek módosíthatnák e Világkonferencia jellegét.
Élettérről beszélni, a nyersanyagforrások végességével, a környezet „teherbírásának” a korlátáival érvelni a népesség növekedésének megfékezése mellett – az ilyen gondolatmenetet Peru nem fogadhatja el, még akkor sem, ha ennek az okfejtésnek egyes elemei a valóságra támaszkodnak. Elutasítjuk ezt az érvelést, mert részleges és irreális: az a célja, hogy leplezze az elnyomást. Mert az igazi probléma: a társadalmi igazság megteremtése. Másként tárgyalni a népesedés kérdéséről annyi, mint megkerülni a lényeget. A népességnövekedés végső határai még igen messze vannak. Viszont nagyon is időszerű a nyersanyag felhasználásának a kérdése. A nyersanyagokat ötven az egyhez arányban a fejlett országok használják fel. Az akciótervnek, amelynek a megfogalmazásán most dolgozunk, feladatul kell kitűznie ennek az ellentmondásos helyzetnek a felszámolását.
ESTER BOSERUP, az ENSZ tervezési és fejlesztési bizottságának tagja
A gyengén fejlett és a fejlődő országok lakosságának a növekedésével kapcsolatos legfontosabb problémák egyike a munkaerő értékesítése, megfelelő mennyiségű munkahely megteremtése.
Mivel ezekben az országokban a gazdasági tevékenység többnyire a mezőgazdaságban zajlik, ennek az ágnak a fejlődése kétszeresen is összefügg a lakosság számának az alakulásával. Egyfelől mint az új munkaerő felhasználására alkalmas terület, másfelől az új mennyiségi és minőségi igények kielégítése szempontjából szükségszerűen fejlesztésre szoruló nemzetgazdasági tényező.
Ami a munkalehetőségek kiterjesztését illeti, megemlíteném például, hogy ezen a téren ez idáig fel nem mért lehetőségek nyílnak a hagyományos extenzív mezőgazdaság átszervezésével. A prériken és az erdőkben meg kell valósítani az intenzív mezőgazdálkodást, illetve erdészetet és takarmánytermesztést. Ezáltal új területek szabadulnának fel a mezőgazdaság fejlesztésére.
A kérdés egy másik, nem kevésbé fontos vetülete: a munkaerő létszámának a növekedése rendkívüli helyzetet teremt azokban a gyengén fejlett országokban, ahol a nemzeti jövedelem alakulása az élelmiszerexport mennyiségétől és minőségétől függ. Mégpedig azért, mert számos fejlett ipari ország védővámrendszerrel fékezi a gyengén fejlett országokból származó mezőgazdasági termékek behozatalát, s e kereskedelmi megkülönböztetés akadályozza a gyengén fejlett és fejlődő országok munkaerejének a teljes felhasználását a mezőgazdaságban.
Sajnos, a védővámrendszert nemcsak az iparilag fejlett országokban alkalmazzák, hanem olyan országban is, amely elért bizonyos fejlődési szintet. Gyakran előfordul, hogy a szegény országok nem tudják még a szomszéd országba se exportálni mezőgazdasági termékeiket. Ha a valamelyes fejlődést elért afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok megnyitnák a piacaikat kevésbé fejlett szomszédaik élelmiszeripari termékei előtt, cserében piacra lelhetnének fejlődésnek indult iparuk termékeinek elhelyezésére. Régen ideje lenne felülvizsgálni és megszüntetni a protekcionista intézkedéseket az országok közötti kereskedelemben.
JEANNE SAUVE, Kanada környezetvédelmi minisztere
A föld nyersanyagtartalékainak a megőrzése végett az iparosított országoknak felül keli vizsgálniuk termelésük módját, a fogyasztásukat, és bátorítaniuk kell az ésszerűbb anyagfelhasználást. Őszinte együttműködésre van szükség azoknak az intézményi, politikai és társadalmi-gazdasági akadályoknak a felszámolására, amelyek gátolják az országok emberi és természeti erőforrásainak a fejlesztését.
MAURICE F. STRONG, az ENSZ környezetvédelmi programjának (PNUE) végrehajtó igazgatója
A környezetvédelmi problémák nem kizárólag az illetékesek felelőtlen, hanyag magatartásából adódnak: a gyengén fejlett országok szegénysége szintén oka lehet a környezet szennyeződésének. Ezek az országok kénytelenek „erőltetett menetben” iparosítani, de ehhez kevés az anyagi alapjuk. Mivel fő gondjuk az árutermelés növelése, hiszen lakosságuk egy részét az éhínség fenyegeti, kísértő a költséges védőberendezések beszerzésének a halogatása, és szemet hunynak a környezetvédelmi intézkedések megsértése felett, mert ezek betartása újabb energiabefektetést követel. Ily módon azonban saját értékes nyersanyagforrásaikban tesznek kárt (erdők, a halállomány stb. pusztulása). Márpedig a környezetvédelem, akárcsak a gazdasági fejlesztés szorosan összefügg a népesség alakulásának a kérdésével. Ezért minden ország a maga tervezte fejlődési ütem figyelembe vételével kell hogy vizsgálja a lakosságnövekedés–nyersanyagtartalékok–környezetvédelem tényezőinek egymásrahatását. A demográfiai és a környezetvédelmi célkitűzések megvalósítására csak akkor lehet számítani, ha az erre vonatkozó előirányzatok szervesen illeszkednek a gazdasági fejlődés folyamatának átfogó tervébe.
A PNUE hozzálátott ennek a felfogásnak a gyakorlati alkalmazásához, és igyekszik bizonyos vidékek lakosait rávezetni az erőforrások és az ökológiai sajátosságok jobb kihasználására, gazdasági fejlődésük érdekében.
M. D. ZAGASBALDAN, a Mongol Népköztársaság küldöttségének vezetője
Véleményünk szerint a kapitalista magatartás fékezi a gyengén fejlett országok haladását. A szocialista országok gyakorlatában a demográfia terén is megvalósult az ember felszabadítása mindenfajta kényszer alól. A helyes demográfiai politikához tartozik a nők teljes egyenjogúsítása hazánkban, fokozódó szerepük a közéletben. A Mongol Népköztársaság a magas születési arány fenntartására és a halálozási mutató csökkentésére törekszik.
PAUL SINGER, a Brazil Elemzési és Tervezési Központ munkatársa
A fejlett országokban a demográfiai kérdések okozta félelmet egyesek a nemzetközi gazdasági rendszerben várható átalakulás lehetőségének a hangoztatásával táplálják. Azt állítják, hogy a gyengén fejlett országok, lakosságuk gyors növekedése következtében, kiszorítják vezető pozícióikból azokat a fejlett országokat, amelyek jelenleg a nemzetközi gazdasági élet szabályait diktálják.
Az ilyen állítások természetesen alaptalanok. A mi világunkban nem a népességnövekedés az egyetlen változó értékű tényező. Valójában a világgazdaság gyorsabban fejlődik, mint a népesség.
Az előrejelzések szerint a Föld lakossága megduplázódik a következő harminc esztendőben. Csakhogy ennyi idő alatt a javak termelése világviszonylatban többszörösen (legalább négyszeresen) megnövekedik. Ami azt jelenti, hogy fejlődésünk biztosítására országaink nem szorulnak a jelenleg fejlett országok javaira. Szükséges viszont a gazdasági fejlődés gyümölcseinek a jobb elosztása a következő évtizedekben. A változás első jelei már észlelhetők. Számos nyersanyagtermelő ország tudatára ébred annak, hogy növelheti befolyását a nemzetközi piacon, ha más exportáló országokkal szövetkezve közös ár- és vámpolitikát alakít ki. A kőolajtermelő országok példája bizonyítja, milyen hatásos lehet a szegény államok összefogása.
A „demográfiai robbanással” kapcsolatos vészharangozás nem feledtetheti a javak elosztásában mutatkozó igazságtalanságot, a szegény országok hátrányos helyzetét. De felvetődik a kérdés: vajon a népesség növekedését nem akarják-e egyesek kifogásként felhasználni egy új gyarmatosítás megkísérlésére, a gyengén fejlett országokban található ritka nyersanyagok feletti nemzetközi ellenőrzés bevezetésének leple alatt? Ezt a veszélyt az a hiedelem táplálja, hogy az emberiség a katasztrófa szélén áll, mert a gyengén fejlett országok népességének ellenőrizetlen növekedése a nyersanyagforrások közeli kiapadásához vezet. Ha ez a meggyőződés a nagy iparosított országok többségében elterjedne, egyesek felhasználhatnák ürügyként bizonyos vidékek megszállására a pótolhatatlan nyersanyagtartalékok humanitárius célokból való megóvásának címén.
RENÉ DUMONT, a párizsi mezőgazdasági intézet professzora
A fogyasztói társadalom kirívó példája a világban uralkodó igazságtalanságnak, s egyben a mi számunkra, a gazdagok számára is veszedelmes. Az embertelenség szörnyű megnyilvánulása, hogy gyermekeket megfosztunk az agysejtjeik fejlődéséhez annyira szükséges proteinektől, s ugyanakkor a saját egészségünkre károsan sok húst fogyasztunk. Az agresszív reklámhadjáratok, amelyek az amúgy is értelmetlen fogyasztás növelését célozzák, hihetetlen mennyiségű papírt emésztenek fel. A New York Times reklámoldalaira (a lap terjedelmének 90 százaléka) annyi papírt pazarolnak, amennyit Kamerunban az iskoláskönyvek és irkák készítésére kellene felhasználni egy év alatt. Ám ott erre nincs elegendő papír. Indiában és Bangladeshben a földművesnek nincs mindig lehetősége idejében kicserélni alig néhány kilós ekevasát. Ám a fogyasztói társadalomban néha egyetlen embert szállító autó elkészítésére egy tonna acélt és egyéb értékes fémet használnak fel.
Megjelent A Hét V. évfolyama 35. számában, 1974. augusztus 30-án.