Amíg Libanonban éltem, sosem érdekelt a bőröm színe, sőt arabságom sem, most sem nagyon foglalkoztat engem, de mivel másokat nagyon foglalkoztatott, így engem is kezdett egy kicsit érdekelni az a téma, hogy bőrszín. Régebben, ha megkérdezte volna valaki tőlem, hogy milyen bőrszínű vagyok gondolkodás nélkül fehéret mondtam volna, nem azért, mert ezzel valami státusz jár, hanem mert annak gondoltam magam, gondoltam, más nem passzolna hozzám, így maradt a fehér. A libanoni nyár végére pár árnyalattal sötétebb voltam mindig, ilyenkor vitathatóvá válik a téma.
Európába érkezve kiderült, hogy ugyan már, ne haragudj, te hogy lennél fehér?
Németországban egyszer fekete embernek hívtak, amikor megkérdeztem kíváncsiságból miért lennék én fekete ember, az volt a válsz, hogy a hajad miatt. Mondom oké, kerestek rajtam valamit, amivel lehet engem átcsoportosítani, hát találtak. Oké, mondom rendben, fekete hajú vagyok, hát legyek Schwarzer Mann, nem bánom.
Nem értettem a lényeget, akkor a rasszizmus nem volt számomra egy ismert fogalom. Sokkal később jöttem rá, hogy miről is van itt szó. Aztán Magyarországon ez csak folytatódott, ott sem voltam fehér, hanem arab, bár ez nem bőrszín, így nehezen értettem. Persze, vannak, akik barnának neveztek, a lényeg: más vagyok, vannak ők, és van a másik, aki én. Egyszer az egyetemen az egyik csoporttársam valami degradálót mondott az afrikaiakról, aztán rám nézett és elnézést kért. Gondoltam magamban vajon miért pont tőlem kér elnézést? A tanárom is csodálkozott, odajött hozzám, odatette a kezét a kezem mellé, és mondta a csoporttársamnak, talán tőlem kellene elnézést kérned, hisz én sötétebb bőrű vagyok az Alinál. De mégis én voltam Afrika képviselője a politiko-etnikai színskála alapján. Akkor értettem meg, hogy a bőrszín valójában nem a bőrszínről szól, hanem a másságról, az elidegenítésről, a mi- meg a ti-ről.
Kiderült, hogy ha egy olasz, spanyol vagy francia sötétebb bőrszínű lenne nálam, mégis fehér lenne, én meg valahogy nem. Sőt, rájöttem, hogy ugyan az lennék, de a nevem nem Ali, hanem mondjuk Jean lenne, akkor senki sem kérdőjelezné meg a fehérségemet, fel sem merülne mint téma, és senki sem fordulna felém elnézést
kérni, miután mondott volna valami bunkót Afrikáról.
Itt a fehérség leginkább egy politikai nyilatkozat, egy megkülönböztető jelzés, egy mi-ti dolog, egy felsőbbrendűségi nyilatkozat, egy privilégiummal járó klub, melyhez a tagság sem a bőrszínskála határoz meg, hanem leginkább földrajz és a vallás. Európában a
koloniális időszakban egy újfajta szent háromság alakult ki: fehér=európai=keresztény. Így érthető, hogy a bosnyák muzulmán sem fehér, hanem muzulmán, a zsidó is csak zsidó, kiderült ez is egy bőrszín, bár legtöbbször nagyobb orrot és fület jelent (nálam az is van, meg a fekete haj). Volt egy időszak Európa történelmében, amikor az írek és olaszok sem számítottak fehéreknek. A fehér = európai = keresztény hármas konflációja egy erkölcsi, kulturális és területi tartalmat adott a fehérségnek. A nemesség, a fehér bőrszín és a kereszténység a tizenötödik században kezdett kialakulni Európában jelezve a fehér felsőbbrendűségét és a nem fehérek (leigázott és gyarmatosított alávaló népek) alsóbbrendűségét. A fehér identitás az alacsonyabb rendű másokkal szemben határozta meg magát. Addig a fekete jelzőt még
afrikaiakkal szemben sem használtak Európában. A rasszizmus tehát az európai keresztény fehér identitás fenntartója, így érthető, hogy miért lovagol sok európai szélsőjobbos párt a fehér=európai=keresztény baromságon. Bár a fehér sem fehér, hanem a rózsaszín változatai, a fekete sem fekete, hanem a barna változatai és a sárga aztán abszolút nem sárga. Ezek a mesterséges “ál-bőrszínek” mind arra vannak, hogy legyen egy európai keresztény tiszta fehér árja, mely minden jósággal, értelemmel és felsőbbrendű kultúrával megáldott és a többiek, az alávalók. Ez a hozzáállás határozza meg sokszor a diszkurzust egy fehér=európai=keresztény felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő személy és általa alárendelt
társadalmakba tartozónak gondolt “nem fehér” ember között. Az egyik mindig onnan indul ki, hogy a másik kulturálatlan, unintelligens nomád, akit nevelni kell, nos ebből próbálj kimászni.
Amióta Európában élek, azóta erősödött bennem az arabság, bár én sem hittem volna, hogy ez valaha fontos lenne. Talán érthető is, hogy miért tud nehezen beilleszkedni sok nem-fehér Európában, minden azt sugallja, hogy nem ide való, alávaló, alsóbbrendű és maximum eltűrt.
Ma sem érdekel a bőröm politikai színe, de másképp sem, a bőrben levő melanin szint nem definiál engem, hanem mint minden más embert, ami engem meghatároz, az nem fekete és nem is fehér, hanem az átkozott szürkeállomány.
Így azt mondom, inkább legyünk mind szürkék!
(A szerző Magyarországon tanult orvosnak, jelenleg Skóciában él.)
Forrás: Újnépszabadság
