Oroszország ujjong George Simion győzelme után. Alekszandr Dugin: „Călin Georgescu győzelme ez. Esély számunkra.”

Alexandr Dughin, Putyin ideológusa, a választások első fordulójának eredményét követően arról beszélt, hogy George Simion győzelme valójában Călin Georgescu, a kizárt elnökjelölt győzelme. Dughin azt is hozzátette, hogy Simion, aki a AUR vezetője, nyitott lehet a kapcsolatokra Oroszországgal, és esetleg szövetségre léphet Magyarországgal és Szlovákiával az Ukrajnának nyújtott támogatás ellen.
Dughin szerint: „Amint Georgescut elkezdték kizárni az elnöki versenyből, Simion karöltve vele próbálta azt megakadályozni. És ez valójában Călin Georgescu győzelme. Ami ezekben a romániai választásokban történt, nagyon fontos jelzés. Ez azt jelenti, hogy az antiglobalista, konzervatív, tradicionális erők – nemcsak Amerikában, hanem az Európai Unióban is – kezdik megnyerni a harcot. Számunkra ez egy lehetőség: hogy ez a jelölt nyerjen, aki nem a miénk, de biztosan az ellenségeink ellensége. És nem akármilyen ellenségek, hanem azok, akikkel mi is háborúzunk Ukrajnában. És ez nem kis dolog. Ő pedig, természetesen, nagyon negatívan áll Zelenszkijhez, akárcsak Orbán. Bár nem oroszbarát, mégis egy román patrióta.”
A szerkesztő megjegyzése
Alekszandr Geljevics Dugin (63) szélsőjobboldali orosz teoretikus, az eurázsianizmus továbbfejlesztője, egyfajta orosz fasizmus híve. Orosz és külföldi politikai elemzők nagy része szerint jelentős a befolyása Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnökre és politikájára. Hivatalos kapcsolata nincs az orosz kormányzattal, de a média gyakran hivatkozik rá „Putyin agyaként”.
1997-ben publikálta A geopolitika alapjai. Oroszország geopolitikai jövője című művét, az új eurázsianizmus alapvetését, ami zajos sikert aratott. Számos kiadásban jelent meg, egyetemi tankönyvként is használták, állítólag az orosz hadseregben is. A könyvben megjelentetett elméletek nagy visszhangot keltettek a nyugati politológusok körében.
1997-ben cikket jelentett meg Határtalan és vörös fasizmus címmel. Ebben kifejtette, hogy a nemzeti kapitalizmus, az orosz fasizmus létrehozásával kell megakadályozni a rasszista német típusú nemzetiszocializmus létrejöttét. Az orosz fasizmus a nemzeti konzervativizmus és az igazi változások iránti szenvedélyes vágy kombinációja.[31] Hozzátette, hogy a Waffen-SS és különösen a szervezet tudományos szekciója, az Ahnenerbe, intellektuális oázis volt a nemzetiszocialista rezsimen belül.
Dugin elveti a liberalizmust és a Nyugat szerepét, különösen az Egyesült Államok hegemóniáját.[33] Kinyilvánította: Mi Sztálin és a Szovjetunió oldalán állunk.[34] Magát konzervatívnak tartja: „Mi, konzervatívok erős, szilárd államot akarunk, rendet és egészséges családot, pozitív értékeket, a vallás és az egyház megerősítését a társadalomban”.
Dugin támogatja Putyin orosz elnök külpolitikáját, de bírálja gazdaságpolitikáját. 2007-ben kijelentette: „Nincs több ellenzője Putyin politikájának, vagy ha vannak, ők elmebetegek és klinikára kell küldeni őket. Putyin mindenütt, Putyin minden, Putyin abszolút és Putyin nélkülözhetetlen”. A Kommerszant című lap olvasói Putyin második legnagyobb talpnyalójának szavazták meg. Kemény háborús álláspontot fogalmazott meg Ukrajnával szemben már 2014 előtt is, támogatta a Krím annexióját és a kelet-ukrajnai harcokat. (Wikipédia)