Dokumentum-értékű cikk, nem csak a témájánál fogva és azért, mert a kiváló baloldali lapban jelenik meg, illetve ezekkel együtt azért is, mert szerzője, Perintfalvi Rita: teológus, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke, a felszabter.blog.hu közösség egyik alapítója, „ahol kifejezetten teret adnak az ilyen és ehhez hasonló témáknak”. Élmény olvasni nyitott szemléletű, pontosan és árnyaltan fogalmazott szövegét, avval a megjegyzésével pedig, hogy „a vallás nagyon veszélyessé válik, amikor tudománytagadóvá lesz”, minden bizonnyal a tudomány embereinek is meghódítja a szívét.
A különleges jogrend bevezetése után szinte azonnal, még az éj leple alatt megszületett néhány olyan alkotmánymódosítási javaslat, aminek nyilvánvalóan semmi köze nincsen a koronavírus-helyzethez. A szexuális kisebbségek ellen intézett újabb arcátlan támadásnak éppúgy nincsen köze a vírus elleni védekezéshez, mint ahogy annak sem, hogy egy magát szekulárisnak és demokratikusnak tekintő állam vallási alapú nevelési értékrendet kényszerít az országban élő összes gyermekre, függetlenül attól, hogy azok illetve szüleik ehhez a valláshoz tartozónak gondolják-e magukat vagy sem.
Vajon mi a nagyobb veszély, ha Magyarország Alaptörvénye olyan állításokat tartalmaz, amelyek teljesen ellentmondanak a tudomány mai állásának vagy az, hogy a módosítás indoklásában valódi, szakpolitikai érvek helyett biblikus-vallási érvelést használnak? Vajon ez a módosítás végleg felszámolni igyekszik a vallás/egyház, illetve állam szétválasztását? Meg akarja-e szüntetni a lelkiismereti- és vallásszabadságot? Egyszer s mindenkorra be akarja-e vezetni a keresztény teokráciát?
Önazonosság megőrzése vagy éppen teljes lerombolása?
A módosító javaslat szövegében azt olvashatjuk, hogy az Alaptörvény
„garantálja a gyermek születésétől fogva megváltoztathatatlanul fennálló önazonosságának megőrzését, illetve megóvását”.
Ez mind szép és jó, csakhogy a transznemű emberek – köztük sokan szinte már kisgyermekkorukban – nem tudnak azonosulni a születési nemükkel. Tehát pont az a problémájuk, hogy nincsen meg ez az önazonosság. Az orvostudomány mai álláspontja szerint vannak olyan emberek, akik ún. „nemi inkongruenciával” (nemi össze nem illés, meg nem felelés) élnek. Ez az állapot egy metafora segítségével úgy írható jól le, mint „rossz testben élni”. A transzszexuális emberek úgy érzik, hogy olyan testük van, amivel nem tudnak azonosulni, amiből a legszívesebben kibújnának, mert úgy érzékelik, hogy az nem felel meg annak a nemi identitásnak, amit a magukénak éreznek. Férfi testben nőnek, vagy épp ellenkezőleg női testben férfinak érzik magukat. Nem az egész testre vonatkozik ez az idegenségérzet, hanem elsősorban a test nemi jegyeire, amelyeket nem éreznek a saját nemi hovatartozásukhoz illőnek. És pont ezért gyakran, 100 érintettből 18 meg is próbál valamilyen módon megszabadulni ezektől a zavarónak megélt testi jegyektől (pl. nemi szerv csonkítása, amputálása, illetve ennek megkísérlése).
Vagyis a lényeg pontosan az, hogy a transznemű emberek nem tudnak önazonosak lenni a biológiailag adott testükben, ezért gyakran igényelnek olyan terápiákat – hormonális kezelések vagy operáció – amelyek megváltoztatják azt a biológiai nemet, amivel születtek és amivel képtelenek azonosulni. És ez az érzés, ez az önazonosság-hiány a politika és a vallási fundamentalisták félremagyarázása, illetve sokak félreértése ellenére nem csupán divathóbort vagy egyfajta múló hangulat, hanem ennél sokkal mélyebb hiánya a biológiai nemmel való harmonikus megegyezésnek. Az orvostudomány akkor tekint egy ilyen állapotot valóban nemi inkongruenciának, ha az tartós, de legalább két éve fennáll.
Tehát, ha az Alaptörvény célja valóban az lenne, hogy megóvja és garantálja a gyermekek nemi önazonossághoz való jogát, akkor nem megfosztania kellene a transznemű embereket teljes emberi méltóságuktól, hanem éppen ellenkezőleg, abban kellene segíteni őket, hogy megtalálják és minél teljesebb módon megéljék azt.
Férfi és nő teremtettsége, avagy az interszexuálisokat nem is Isten teremtette?
Nagyon megdöbbent, amikor az alkotmánymódosítás arról beszél, hogy
„a nyugati világban tapasztalható új, modern ideológiai folyamatok” (…) „a férfi és női nem teremtettsége iránt ébreszt kétségeket”.
Miért döbbenek meg ezen? Nem azzal van a bajom – hiszen teológus vagyok -, hogy vannak biblikus-vallásos elgondolások az élet kezdetéről, az ember és a világ teremtéséről, hanem azzal van a bajom, hogy mindez hogy kerül be egy szekuláris ország alkotmányába 2020-ban? És persze teológusként is elvetem a vallási fundamentalisták kreacionista, evolúciótagadó elméletét, aminek alapján valóban szó szerint értik azt, hogy az Isten 6 nap alatt teremtette a világot és benne minden létezőt, beleértve magát az embert is. Szerintem a vallás nagyon veszélyessé válik, amikor tudománytagadóvá lesz.
És éppen így válik veszélyessé a politika is akkor, amikor szembemegy a tudománnyal. Mint pl. az Alaptörvény:
„A születési nem adottság, amelyet megváltoztatni nem lehet: az emberek férfinak vagy nőnek születnek.”
Hogy tessék? Hogy nincsenek interszexuális emberek? Igaz, hogy kicsi arányban, de a jelenlegi statisztikák szerint az emberek 1,7%-ánál nem lehet bizonyosággal megállapítani azt, hogy az illető anatómiailag férfi-e vagy nő. Vagy egészen úgy tűnhet, hogy valahol a kettő között van a nemi jellege. A nemi egyértelműség hiánya megmutatkozhat több szinten is, mint például a kromoszómák vagy az ivarmirigyek szintjén, hormonális vonatkozásban vagy a külső nemi szerveket érintőleg. Hogy lehetséges az, hogy Magyarország Alaptörvénye letagadja ezeknek az embereknek a létét? Csupán azért, mert a bibliai Ádám és Éva sztoriban látszólag egy férfi és egy nő szerepel? És ezt bele kell erőltetnie az alkotmányba a kereszténydemokrata populizmusnak?
Persze ezt is csak azok állítják, aki soha nem foglalkoztak a bibliai szöveggel tudományos szinten, így csak elolvasni tudják a szövegeket, értelmezni már nem. Pedig a teremtéstörténet pont arról beszél, hogy nem a nemek dualitása (azaz vagy férfi, vagy nő), hanem éppen a nemek diverzitása (sokfélesége) az Isten akarata (Irmtraud Fischer). Amikor a Teremtés könyve a világ, majd az egyes teremtmények és az ember teremtéséről beszél, egy sajátos költői eszközt használ, amit merismos-nak neveznek. A merismos egy olyan stíluseszköz, ami a teljességet úgy írja le, hogy a két külső pólust nevezi meg, de közben természetesen mindazt átfogja, ami a kettő között húzódik. Így például a világosság és a sötétség, az ég és a föld, a szárazföld és a víz mind isteni teremtmények a szöveg szerint, de ezeken belül a szerző mindazokra a létezőkre is gondol, amelyek a külső pólusok között vannak. Így pl. a teremtéstörténet szerint természetesen nemcsak a világosságot és a sötétséget teremtette az Isten, hanem a pirkadatot és az alkonyatot is, nemcsak a szárazföldet és a vizeket, hanem a vízpartot, a strandot is, ami összeköti a vizeket a szárazfölddel.
Amikor a szöveg arról beszél, hogy az Isten az embert „férfiasnak” és „nőiesnek” teremtette (vigyázat nem „férfinak” és „nőnek”!), azt nem két poláris teremtményként kell érteni. Hanem úgy, hogy amikor az Isten „férfiasnak” és „nőiesnek” teremtette az embert, akkor tulajdonképpen csak a két végpontot, legkülső pólust jelölte meg a szöveg, közöttük pedig ott húzódik egy rendkívül színes és tág paletta, az összes nemi identitás és szexuális orientáció palettája. A keresztény Biblia szerint éppen ezért a nemiség és a szexuális orientáció mindenféle formája Isten akarata, nem szűkíthető le pusztán a heteroszexualitásra és a férfi és nő kapcsolatára.
Ha felismered a kéttornyú épületről, hogy templom: keresztény vagy!
A következő kritikus pont, amit az Alaptörvény szövegében találtam: a „keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelés” biztosítása. No, de ez vajon mit jelent? Mire gondolnak ezzel a valószínűleg célzottan homályos megfogalmazással? Esetleg arra, amit Kiss-Rigó László püspök egyik pünkösdi beszédében megfogalmazott: „A keresztény kultúra azt jelenti, hogy egy ember lát egy épületet két toronnyal és rögtön felismeri, hogy ez egy templom!” Vagy mire gondolnak? A keresztény hitre gondolnak, vagy a keresztény vallásra? Esetleg a keresztény dogmák bebiflázására vagy arra, hogy a tízparancsolat szerint kell élnie az országban élő összes gyereknek? Vagy netalán a törvényhozást is a keresztény tantételek, morális elvek alapján kell majd átírni? És akkor jöhet végre az abortusz, sőt a fogamzásgátlás teljes betiltása? Meg a melegek kényszer-kigyógyítása?
És akkor hova lett a keresztény etika legfontosabb alapelve, miszerint a hit csak szabad döntésből fakadhat? A kényszerkeresztelések kora ugye lejárt már? Mindez hogyan egyeztethető össze a szekuláris állam elvével, illetve a lelkiismereti- és vallásszabadsággal?
Jürgen Habermas fogalmazta meg azt, hogy csak a szekuláris állam képes garantálni a vallások szabadságát, mert ha egyik vagy másik vallás egy adott országban elkezd dominálni, akkor azonnal megpróbálja elnyomni, s maga alá rendelni az összes többit, illetve elvitatni azok szabad gyakorlását. Vagyis ez a módosítás elvitatja a zsidó, az iszlám, a különféle keleti vallások stb. gyakorlóitól a vallásgyakorlás szabadságát, az ateistáktól pedig a szabad világnézet megválasztásának szabadságát. Amennyiben ezt tényleg így gondolják, akkor az Alaptörvény súlyosan megsérti az alapvető emberi jogokat. És egészen groteszk módon a keresztény teokrácia bevezetéséhez vezet, egy különös messianisztikus vezérrel az élén, aki már a Hegyi beszéd jézusi szavait is szívesen idézi, hogy magát a Messiással azonosítsa.
Az anya nő, az apa férfi?
Ez a mondat egy óvodás kiszínező füzetre emlékeztet engem, ahol a kisgyereknek, aki még nem sajátította el az olvasás mesterségét, rajzok segítségével próbálják megmagyarázni azt, hogy mi is az a család.
Ennek alapján úgy tűnik, Magyarország Alaptörvénye laza könnyedséggel infantilizálja a magyar embereket és óvodás szinten beszél nekik egy rendkívül komplex társadalmi jelenségről. Mert ennyire értékeli őket.
S miközben egyik oldalról infantilizál, a másik oldalról megkérdőjelezi emberek és emberi kapcsolatok, sőt családok létezését! Hiszen nem vesz tudomást azokról a családokról, ahol történetesen nem egy férfi és egy nő nevelik saját vagy mások gyermekét (gyermekeit), hanem éppenséggel két férfi vagy két nő, esetleg egy férfi vagy egy nő.
Mert mi is az a család, ha nem az a hely, ahol szeretet, odaadás, gondoskodás és biztonság van? Mi köze van ennek ahhoz, hogy az anya nő, meg hogy az apa férfi? Senkinek nem a neme határozza meg azt, hogy mennyire képes szeretni vagy odaadó lenni. Azt, hogy mennyire képes áldozatokat hozni azokért, akiket szeret. Ezt nem az határozza meg, hogy kinek milyen a neme, hanem az, hogy milyen ember. És ha egy ország alaptörvénye megkérdőjelezi azt, hogy a legfontosabb emberi kapcsolat, vagyis a család minősége azon múlik, hogy a szülők milyen emberek, akkor igen nagy bajban van az az ország.