A mindent bekebelező NER-ről, civilizációs hanyatlásról, Demeter Szilárdról, Tusványosról
A rendszerváltás után elmaradt a múlttal való számonkérő szembenézés, ami három évtizede mérgezi a társadalmat, a közéletet és a politikát – mondta a Magyar Hangnak Lovasi András, aki szerint visszatértünk oda, hogy „ha nem pofázunk, nem halunk bele”. Látványos elnyomásról nincs szó, a háborús orosz modellt még nem ültették át a gyakorlatba, inkább a balkáni alvilági üzletelés megy – fogalmazott a zenész, akivel a tusnádfürdői fellépésekről, Demeter Szilárd munkájáról, Orbán Viktor „egyenes beszédéről” és a Kispál és a Borz új lemezéről is beszélgettünk.
– Kisebb botrány lett Péterfy Bori és zenekara tusnádfürdői fellépéséből: az énekesnő rengeteg kritikát kapott, amiért színpadra lépett a NER kedvenc erdélyi rendezvényén. Négy éve önt is megtalálták ezzel, amikor a Kiscsillag koncertet adott ugyanott. Lehet zenélni a Tusványoson anélkül, hogy az előadó beálljon a kormány mögé?
– Azt hiszem, kábé ötször játszottam ott, és mindjárt az első alkalomból „nagy” botrány lett, de akkor még csak a jobboldalon kifogásolták a színpadon elhangzottakat. Kovács Ákos egyenesen Lovasi bojkottjára szólította fel az erdélyieket, szerencsére nem hallgattak rá. Aztán utoljára már egyszerre hörögtek a Fidesz kultúrharcos megmondói meg a liberál véleményvezérek. Szóval ha megy, számíthat ilyesmire az ember, gondolom, Boriék is számoltak vele, de a gyűlöletcunamit sosem lehet megszokni. Az ismétlődő tusnádfürdői hiszti ismét rávilágított arra, hogy a NER ellentáborában még mindig él az a képzet, hogy az igazi, nem alkuvó magunkfajták nem mennek a NER által körbepisált helyekre, mert az árulás. Egyrészt ha a kutyák logikáját követnénk, akkor Magyarországon már szinte sehová sem mehetnénk anélkül, hogy a NER-polip valamelyik karjába ne ütköznénk, pont úgy, ahogy az életünk bármilyen más szituációjában. Másrészt, aki volt már ott, tudja, hogy a Tusványos fesztiválon elválik egymástól a napközbeni politikai talkshow és az esti zenés program. Talán csak annyiban különbözik a többi hasonló fesztiváltól, hogy a büfében nagyobb eséllyel lehet találkozni Németh Zsolttal, amit egyrészt ki lehet bírni, másrészt akkor e logika alapján rendes ellenzéki nem megy Tihanyba nyaralni, és, mondjuk, nem mer kikötni Füreden sem. Vagy ott a Várkert bazár! Orbán ott is minden évben fellép, mégis koncertezett már ott a magyar popzene színe-java. A baloldal kollektív lelkiismerete meg hallgat… Na, például ott is játszottam többször már, de egy tervezett szólókoncertemre már nem kerülhetett sor ott idén. A Tusványosra meg most is hívtak, gondolom, magas helyre vannak bekötve a szervezők, mert anno a mi fellépésünk után a Fidesz-sajtóban a fejüket követelték, és még mindig ugyanaz a szervezőcsapat.
– A kérdés viszont még mindig az, hogy vajon külön lehet-e választani a zenét és a politikát.
– Nem, de nem is kell. Az, hogy egy zenekar politizál a dalaival, hogy a színpadon elhangzanak a közélettel kapcsolatos dolgok, az szerintem oké, sőt kívánatos is. Amikor a politika használja a saját céljaira a művészeket, az már kevésbé az. Mi 1999 óta nem vállalunk állami fellépéseket, mert az nyilvánvalóan az épp regnáló hatalom melletti kiállásként értelmezhető. De amúgy sokszor nehéz előre látni, mi várhat egy-egy új helyszínen. Nem végezhetünk nyomozást minden fellépés előtt, hogy feltérképezzük a helyi politikai viszonyokat, erre nincs kapacitásunk. Egyet tehetünk, húzunk bizonyos határokat a szerződésben: a szervezők nem szólhatnak bele a programba, nem cenzúrázhatják a műsort, és nem köthetnek hozzánk semmilyen politikai tartalmat. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor általában megyünk, ha ráérünk. Én inkább azt kérdezném meg a liberális oldal megmondóembereitől, hogy akkor miért hallgattak, amikor a Volt fesztiválon két produkció között ment a durva Fidesz-propaganda a kivetítőkön… mert az szerintem is megengedhetetlen és vállalhatatlan. Na, szóvá tette valaki, miért lépett fel mindenki, mintha mi sem történt volna? Senki! Oda lehet menni, a Tusványosra nem, mert majd szombaton délelőtt ott lesz az Orbán… Ugyan már, ez vicc.
– A Bálványosi Szabadegyetem mára egyértelműen összefonódott Orbán Viktor beszédeivel.
– A NAV is összefonódott Orbán Viktorral, mégis fizetünk adót, de nagyjából az élet minden területén elfogadjuk a feudális viszonyokat, hogy vannak nálunk egyenlőbbek. Legalább van mihez igazodnunk, a magyar néplélek ismerősként üdvözli a NER beállt viszonyait, szerintem csak az uborkaszezonnak meg valami nagyon védett, önmagát nagyon függetlennek vélő Facebook-buboréknak köszönhetjük, hogy ez minden évben téma. A NER-ből egyféleképpen lehet kikerülni: el kell innen menni, amíg lehet. Minden más illúzió.
– Mára a könnyűzenét is áthatotta a politika. Mekkora ebben a szerepe a popzene „társadalmasításával” megbízott Demeter Szilárdnak?
– A magyar könnyűzenének szüksége lenne egy széles körűpolitikai konszenzuson alapuló, hosszú távú koncepcióra ahhoz, hogy exportképessé váljon, mert a hazai piac túl kicsi, ami belterjessé, védetté és így örökre másodosztályúvá teszi a műfajt itthon. A könnyűzene ugyanolyan része a kulturális iparnak, mint számos más művészeti ág, gazdasági szempontból is előnyös lehet a felfuttatása, és országimázsnak sem rossz. Fontos lenne, hogy legyenek zászlóshajóink, amelyek reprezentálják a magyar zenét, és amelyekre ugyanúgy büszkék lehetünk, mint az olimpiai bajnok sportolókra. Ebből azonban egyelőre nem látunk semmit, a beígért intézményeknek csak egy része jött létre, azok is felemás hatékonysággal, és a belengetett milliárdok is eltűntek időközben.
– Akkor a „társadalmasítás” is kudarcot vallott?
– Kodály országában gyakorlatilag elsorvasztották az általános zeneoktatást. A magyar oktatási rendszer egésze hatalmas kihívásokkal küzd, az ének-zenei képzés azonban különösen elhanyagolt. Nem lehet a Kodály-módszer szerint zenét oktatni heti egy órában. Nagyon kevesen játszanak alapszinten is hangszeren, pedig ez a közösségépítés egyik fontos formája lehetne. Nekem valami ilyesmit jelent a társadalmasítás, ami biztosan ránk férne, különösen egy olyan atomizált, egymásnak uszított, szétesett társadalomban, ahol Orbán Viktor szerint léteznek ugyan közösségek, de a NER-ben maximum azokat látják szívesen, amiket ők hoznak létre, és kifizetőhelynek használnak.
– És a koncertek közönsége?
– Az online térnek köszönhetően az új zenék a hatalomtól függetlenül is nagyot mehetnek. Krúbi, Beton, Hofi vagy Azahriah egy-két év alatt elértek oda, hogy megtöltik a legnagyobb koncerttermeket. Korábban elképzelhetetlennek tűnt ilyen gyorsan felérni a csúcsra. És őket szerencsére nem a Petőfi rádió kreálja, semmi közük az államilag támogatott könnyűzenéhez.
– Az említett előadók magától értetődően mondanak véleményt a hatalomról. Milyen hatása lehet a gyakran egészen éles kormánykritikának?
– Érzékelik a közhangulatot, és ügyesen játszanak ezzel a „kimondom, amire te is gondolsz” szereppel. A közönségük nagyon fiatal, és ez a generáció jellemzően kritikus a regnáló hatalommal szemben. De ez természetes, és nem csak a Fidesz nyilvánvaló arroganciáján múlik: a fiatalok minden korban lázadnak az autoritás, a fennálló struktúrák ellen. És ugyanez igaz a mindenkori rock and rollra is, amely örökké ellenzéki pozícióba helyezi magát, sosem arról énekel, hogy az épp hatalmon lévők milyen jó fejek.
– Eleve kudarcra ítélt próbálkozás volt a kormány részéről a fiatalok megszólítása?
– A Rogán-művek nem feltétlenül ezeknek a koncerteknek a közönségét célozta meg az üzeneteivel, és hosszabb távon egyáltalán nem biztos, hogy kudarcos a próbálkozásuk. Amint a fiatalok kikerülnek a család, a középiskola vagy a baráti társaságuk alkotta védett burokból, kényszerpályákkal szembesülnek. Ha itthon akarnak boldogulni, szép lassan el kell fogadniuk azt a sok hülyeséget, amit a NER mantráz. Nem kell ahhoz opportunista szociopatának lenni, hogy az ember belesimuljon a rendszerbe. Idővel a mostani lázadó tizenévesek közül is egyre többen mondják majd azt magukban, hogy „ez az Orbán nem is olyan rossz”. Több ismerősömnél nézhettem végig, ahogyan hátat fordítanak a korábbi önmaguknak, először tudomásul veszik a hatalom játékszabályait, aztán beállnak a táplálékláncba, és ha megkínálják őket nagyobb falatokkal, már csak az önmagukkal való könnyebb szembenézés miatt is felmondják a Fidesz-mantrát, hogy „brüsszelsorosmigráns”.
– Korábbi interjúkban többször említette a generációja felelősségét: mit kellett volna másként csinálni?
– Magyarországon a rendszerváltás után elmaradt a múlttal való számonkérő szembenézés, ami három évtizede mérgezi a társadalmat, a közéletet és a politikát. Megszoktuk, hogy nincs jóvátétel, nincs társadalmi igazságszolgáltatás a történelemben megnyomorított családok tömegei számára, és megtanultunk együtt élni azokkal, akik korábban is és most is ügyesen kikavarták magukat a hab tetejére. Még meg sem tudtunk bocsátani nekik, már megint ők vannak abban a pozícióban, ahonnan kegyelmet lehet gyakorolni, meg nagyvonalúan lehet kegyeket osztani. Megtanultuk megint, hogy ha nem pofázunk, nem halunk bele. Egyelőre legalábbis nem tudunk olyanokról, akik bizonyíthatóan a politikai ellenállásuk miatt haltak volna meg , olyannal viszont egészen biztosan találkoztunk már, akitől a hatalom elvette a cégét, akiket kisemmizett vagy külföldre kényszerített. Látványos elnyomásról nincs szó, a háborús orosz modellt még nem ültették át a gyakorlatba, inkább a balkáni alvilági üzletelés megy. Az, hogy idáig jutottunk, az én generációm felelőssége jórészt, hiszen Orbán és vele a Fidesz is kortársam. Ők voltak a jövő, de némi demokratikus vargabetű után hagytuk, hogy a bennük tovább élő KISZ-titkár javított, élelmesebb verziója megegye ezt a jövőt.
– Sokak számára ugyanakkor a Fidesz a magyarság megóvásának biztosítéka.
– A magyarság megóvása addig nagyon fog menni nekik, amíg csak maguktól kell a magyarokat megóvni. Ha mástól is, akkor baj lesz.
– Uj Péter, a 444 főszerkesztője a Radiocafé egy műsorában a könnyűzenei szakma önjelölt képviselőiről szólva úgy fogalmazott, hogy „ma már olyan, korábban hitelesnek gondolt előadók is, mint például Lovasi, elkezdett így beszélni, ami aggasztó”. Ön a szakma képviselőjeként szólal meg?
– Nem tudom, mire gondolt Uj Péter, hogy számára nem vagyok-e hiteles, vagy pontosan kik számára, de igen, én hajlamos vagyok a saját dolgaim helyett általánosan fogalmazni és szakérteni. Ezt maximum azzal a pár, szerintem sikeres évtizeddel tudom indokolni, amit előadóként, kiadóvezetőként és fesztiválszervezőként töltöttem a honi popzenében, és értelmezni próbáltam a körülöttem lévő dolgokat. Úgy látszik, ezt meg kellett volna hagynom Uj Péternek. De amúgy, ha Uj Péter véletlenül majd az újságírás általános állapotáról értekezik valahol, ígérem, nem fogom a hozzáértését kétségbe vonni, annak ellenére sem, hogy a hitelessége számomra 2001-ben megszűnt.
– Májusban, közel húsz év szünet után jelent meg a Kispál és a Borz új lemeze, a Beszorult mondat. Két évtized alatt drasztikusan megváltoztak a körülmények, a 2004-es Én, szeretlek, téged mintha még egy egészen más világban született volna. Nem tartottak attól, hogy az áthidalhatatlannak tűnő távolság miatt a visszatérés hamis nosztalgiát ébreszt majd?
– A Kispál és a Borz jelenlegi sikerességének fő hajtóereje nyilván a nosztalgia. Hogy ez mennyire hamis, azt nem tudom, a dalokról belülről azt érzem, hogy érvényesek, játszhatók. A zenekar története végigkövethető a lemezeken, ennek a fonalát vettük fel az új albummal. A két évtizedes távolság nyilvánvaló, nem teszünk úgy, mintha semmi sem történt volna közben, de szerintem az új lemez bár önreflektív, de nem izzadságszagú, és szerencsére sokan szeretik, váratlanul sokan, és állandóan kérdezik is, mikor lesz lemezbemutató, úgyhogy itt szeretném akkor bejelenteni, hogy az új anyagra építve jövőre tervezünk egy miniturnét.
– Mick Jagger a napokban töltötte be a nyolcvanat, meddig lehet hitelesen csinálni a rock and rollt?
– Mick Jagger sokkal jobban tudja nálam, hogy mit jelent a rock and roll, én meg Uj Péter intelmeit figyelembe véve amúgy sem merek nyilatkozni hitelességi kérdésekben. Mindenesetre mint jelenséggel, én nem tudok betelni a Rolling Stonesszal, azzal, hogy Bereményivel szólva: túléltek mindeneket.
– Bár a könnyűzene egy része, ahogy fogalmazott, független a hatalomtól, a NER mára a kulturális élet szinte minden területét elfoglalta. Mi vár a kultúrára az elkövetkező évtizedben?
– Úgy tűnik, semmi jó. Akik nem tudnak a maradék piacról megélni, és nem kedvesek valamiért a NER-nek, azoknak végük. Idén például a független társulatok jó része sorra kerül. Új, innovatív ötletekre, nemzetközi kooperációra, közösségi finanszírozásra lesz szükségük azoknak, akik életben akarnak maradni. Remélem, lesznek túlélők, de például a párját ritkító budapesti színházi sokszínűségnek alighanem vége.
– Mindeközben a kormány azt hirdeti, hogy soha ennyi pénz nem ment a kultúrára. Meddig lehet fenntartani a prosperitás látszatát?
– 2010-ben megismerkedtem a médiatanács egyik fideszes tagjával. Kérdeztem tőle, hogy nem félnek-e attól, hogy ha csak kormánypárti tagokból áll a testület, akkor a fékek és ellensúlyok hiányában előbb-utóbb megbolondulnak a hatalomtól. Azt felelte, hogy nem félnek tőle, „mert mi nem vagyunk hülyék”. Ha megvizsgáljuk az elmúlt tizenhárom évet, azt látjuk, hogy a NER-nek valóban volt valamiféle önjavító képessége, bár lehet, hogy már akkor is mértek mindent. Mostanra jutottunk el idáig, hogy Orbán szerint nincs szükség a nyugati kultúra homlokzatára írt egyetemes emberi értékekre. Ez legalább egyenes beszéd. Jön a munkaalapú társadalom, gondolom.
– A Magyar Hangnak adott 2021-es interjújában úgy fogalmazott, reméli, hogy megéri a NER bukását. Orbán Viktor a Tusványoson már a 2040-ig tartó tervekről beszélt. Meddig marad velünk a rendszer?
– Nem a mostani ellenzék vagy a demonstráló fiatalok fognak véget vetni a rendszernek. Általános civilizációs hanyatlás szemtanúi vagyunk, szerintem ez, vagyis a külső tényezők hozhatják el a NER bukását. Lezárul a globalizáció korszaka, és a nyugati demokráciák olyan csapásokat szenvednek majd el, amelyeket már képtelenek lesznek kimozogni. A túlélés érdekében vissza kell húzódniuk a bástyáik mögé. Kiépül egy végvárrendszer, és ami a falakon kívül marad, azt már legfeljebb csak drónokkal ellenőrzik, kimerészkedni senki sem fog.
– Mi a bástyák melyik oldalán leszünk?
– Attól függ, hogy meddig működik még a NER.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 31. számának (augusztus 4– 10.) nyomtatott változata.
A szerkesztő megjegyzése
Zene: Kispál és a Borz
Szöveg: Lovasi András, Krúbi
Felvétel és mix: Maczkó Róbert
Master: Fenyvesi Márton
A felvétel a pécsi LA Gardens Studióban készült.
Megadó Kiadó, 2023
