Kolozsvár-Napoca környéke változatos tájegység, mely nemcsak botanikai, hanem geológiai ritkaságokban is bővelkedik. A földtani felépítés és a felszinformák változatossága a vidék földrajzi helyzetéből adódik. Nyugat felé az erdőkkel borított Gyalui havasok kristályos masszívuma sötétlik, mely szigetként emelkedett ki az Erdélyi- és Pannon-medencét elborító harmadkori tengerből. A magmatikus intrúzióktól átjárt kristályos kőzetekre települtek Gyalunál a kréta-, majd a városhoz közelebb az ó-harmadkori (paleogén) és új-harmadkori (neogén) rétegösszletek.
Kelet felé tekintve már az „igazi” medencét jelölő kopasz mezőségi dombhátakat látjuk, melyeknek gyűrt neogén rétegei Szamosfalvánál és Kolozsnál sótömzsöket takarnak.
A Kis-Szamos völgyét dél felől a Feleki gerinc uralja, mely mind litológiai, mind geomorfológiai szempontból figyelmet érdemel. Szerkezeti szempontból nem tartozik a gyűrt sóövezethez, sem a Gyalui havasok kristályos hegyeihez. Mindkét szomszédos tájegység szerkezetétől eltérően nyugodt, csaknem vízszintes településű harmadkori üledékes kőzetek alkotják. Tipikus peremterület ez, ahol a kristályos alaphegység pár ezer méter mélyre süllyedt, biztosítva ezáltal az intenzív üledékképződést.
A Feleki gerinc talpát középső miocén korú agyag- és márgarétegek alkotják vékony gipsz- és bitumenes mészkőinterkalációkkal. Ezeken fekszenek a felső miocén korú szarmata (wolhiniai) képződmények, melyek 10-12 millió évvel ezelőtt rakódtak le az új-harmadkori tenger parti övezetében. Ezek a Feleki gerinc területén vastag homokrétegekből állanak, s vékony (egytől öt méterig terjedő vastagságú) márgarétegek választják el egymástól.
Egyes homokrétegekben, különösen a nyugati részen, a Kis-Magura környékén nagy mennyiségű legömbölyített kavics jelenik meg, annak jeléül, hogy valamikor a közelben volt a szárazföld. A legvastagabb (mintegy 35–40 méteres) a gerincet fedő homokréteg.
A szarmata rétegösszlet vizsgálata bizonyítja, hogy itt egy lassan süllyedő többnyire sekély vizű tengerpart húzódott, ahol gyors üledékképződés ment végbe. A Gyalui havasok vidékéről beömlő vad hegyi patakok durva homokot, nagyobb áradások alkalmával kavicsokat hordtak be, melyekbe gyakran – szintén a folyóvizek által behordott – kisebb-nagyobb márga- és mészkődarabok ágyazódtak.
Voltaképpen ezzel kezdődik a feleki gömbkövek képződésének tízmillió éves története. A kiédesülő szarmata tenger vizében fel nem oldódott márga- és mészkődarabok a gerinc szárazfölddé válása után alkalmat adtak a gömbkőképződésre. Mint ismeretes, a laza homokok vízáteresztőek. A homokrétegeken átszivárgó csapadék feloldotta a márga- és mészkődarabokat, miáltal ezek meszes kötőanyagul szolgáltak a laza homokkő gömbökké való összecementeződésére. Az üledékes kőzetek keletkezési és átalakulási körülményeit vizsgáló tudomány, a litológia a szervetlen vagy szerves magok körül képződő gömb- vagy tojásdad alakú képződményeket konkrécióknak nevezi. Általában a konkrécióképződés a víz által kioldott kötőanyagot biztosító mag körül indul meg és a konkréció külső határa felé fejlődik egészen addig, amíg a kötőanyag képes még összecementezni az eredeti laza üledékes kőzet anyagát, A körülmények, melyek között konkréciók keletkezhetnek, változatosak. Ismeretesek a tengerek és óceánok fenekén képződő vas- és mangántartalmú konkréciók, melyeknek bányászata már meg is kezdődött. A világóceán értékes fémeket tartalmazó konkréciókészlete meghaladja a 200 millió tonnát. Eugen Pora akadémikus, a Vityáz szovjet kutatóhajó 1962-ben (az Indiai óceánon járt) expedíciójának résztvevője 5550 méter mélységből gyűjtött vas-, mangán-, kobalt-, nikkel- és réztartalmú konkréciókban fosszilis cápafog-magot talált és írt le. Konkréciók keletkezhetnek a különböze üledékes kőzetekben szétbomló szerves maradványok körül is, a növény- vagy állatmaradvány és a környezet között végbemenő vegyi reakciók hatására.
Ami a feleki gömbköveket illeti, szükséges megemlíteni, hogy ezek mind meszes kötőanyagú homokkő konkréciók.
Legtöbbjük magja puha márgamaradvány.
Meglepő látványt nyújtanak a különböző nagyságú szabályos gömb alakú konkréciók. Ezekhez hasonlóak sehol nem fordulnak elő hazánk területén, de határainkon túl is ritkák. Méretük a dió nagyságtól a másfél méteres átmérőig terjed. A feleki gerinc suvadásos szakadékainak falain sok gömbkő a keletkezési helyén tanulmányozható, a legtöbb a vízmosások és patakok medrében halmozódott fel. A Malom, Özek, Borháncs, Békás vagy a Cigány-patak völgyeiben egy-egy ilyen gömbkő felhalmozódás valósággal lenyűgözi a szemlélőt. Vannak itt nagy összevisszaságban különböző nagyságú szabályos gömbök, több közeli konkréció egyidejű növekedése miatt „nyomorított” példányok, melyek bizarr formájú csoportokká préselődtek. Sok helyen a patakvíz a gömbkövek alatt csörgedez vagy gömbkő-gátakon zuhan alá. Itt-ott málló, pusztuló vagy éppen kettérepedt példányokon tanulmányozhatjuk a kövek összetételét, gömbhéjas szerkezetét, s akár kivájhatjuk a puha, ökölnyi vagy kisebb dinnye nagyságú magot. Ha ezt nem tesszük, a természet külső erői végzik el a mag üregének a kitisztítását, melyben az összegyűlő csapadékvíz pompás madáritatókat alkot.
Az egész Feleki gerincnek a suvodások mellett a gömbkövek adják meg tudományos érdekességét, egyedi arculatát. Éppen ezért a gerinc és az innen induló völgyek felejthetetlen geológiai kirándulások színhelyei lehetnek. A gömbkőbirodalom olyan jelentős gondolkodóknak és tudósoknak kötötte le érdeklődését, mint Jókai Mór, Brassai Sámuel, a geológus Koch Antal és a földrajztudós Cholnoky Jenő, nem beszélve a napjainkban érdeklődő kutatókról és természetjárókról. Jókai kőgombócoknak, Brassai porondköveknek nevezi a feleki konkréciókat. Brassai a Feleki gerincen tett egyik kirándulásán a következőket jegyzi fel: „Midőn az öklömnyi nagyságú gömböktől a fél ölnyi átmérőjűekig különböző porondköveket, melyeket feleki köveknek hívnak, látjuk: akaratlanul is eszünkbe kell jutni a természet művészetének.”
Sajnálatos, hogy az utóbbi időben, pontosabban a múlt nyár óta a Malomvölgy legszebb és legnagyobb gömbkövei az emberi tudatlanság vagy nemtörődömség áldozatául estek; a környező falvak lakói feszitővasakkal, vasékekkel és nehéz kalapácsokkal vágták szét a gömböket vékony homokkőlapokká, melyek anyaga jó házépítő és udvarburkoló kő. Így megsemmisült a Feleki hegy legpompásabb természetes konkréciógyűjteménye. Ezek után félő, hogy a többi völgyek jelentősebb gömbkőcsoportjai is sorra kerülnek, s az utókor embere majd csak azokat a konkréciókat láthatja, amelyeket ezután mos ki a homokrétegekből az erózió. Mivel a Malomvölgy védett területté való nyilvánítását már a harmincas években megindokolták és kérték – például a nemrég elhunyt Emil Pop akadémikus és Tulogdi János professzor – igen sürgető lenne ennek megvalósítása a környezetvédelmi törvény szellemében, a még megmaradt növényzeti és geológiai ritkaságok védelme érdekében.
A FELEKI TÍPUSÚ HOMOKKŐ KONKRÉCIÓK KÉPZŐDÉSÉNEK FÁZISAI:
I. Szarmata kori laza homok, márga- és mészkődarabokkal; II. A homokon átszivárgó víz kezdi oldani a márga- és mészkődarabokat; III. A magok körül megindul a homok összecementeződése; IV. A konkréciók növekedése megáll. További növekedés nem lehetséges, mert a víz többé nem juthat a maghoz.
Szerkesztőségi megjegyzés
Munkatársunk cikkéből ismét kitűnik a körültekintő és gondos természetvédelem fontossága; minden mulasztás jóvátehetetlen kárt okozhat. Ezt aláhúzandó, szokásunktól némileg eltérően, az alábbiakban idézünk a szerzőnek cikkéhez mellékelt leveléből is:
„A múlt vasárnap a Malomvölgyben jártam fokozati dolgozatomhoz begyűjteni a kőzetmintákat a szarmata rétegekből, s akkor vettem észre, hogy legszebb természetes gömbkőterületünk megsemmisült: a gömbök feldarabolva és gondosan összerakva a patakmeder mellett várták az elszállítást. Dühömben ordítani tudtam volna.
Állítom, hogy városunk környékét és a tudományt nagy veszteség érte. Nem elég, hogy a Malomvölgyben maholnap erdő sem lesz, most a konkréciókat is tönkretették. A múlt év ősze óta az erdőkben is nagy kár esett. Cikkemhez fényképeket mellékelek. Ezeket a Malomvölgyben készítettem múlt év szeptemberében. Szerencsémre akkor, mert ott már egy valamirevaló gömbkő sincs. Ez a szomorú valóság.“
Megjelent A Hét VI. évfolyama 18. számában, 1975. május 2-án.