Legutóbbi jegyzetünkben – a Wikipédia szócikke alapján – azt írtuk: „Eredetileg az utolsó sora ez volt: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!” Csanády György így írta le! Mérvadó források szerint a megváltoztatott szöveg az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. Akárhogy vesszük, revizionista érzülettel.” Hozzátéve, hogy a visszatérés az eredeti változathoz sok mindent megoldana, rendben volna a románok számára is.
És mit tesz egy vessző és egy betű! Hermann Gusztáv remek tanulmányában így idézi az utolsó sort: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdély Istene!”
Tehát tulajdonképpen így helyes:
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcától zajló tengeren.
Fejünk az ár ezerszer elborítja,
Ne hagyd el Erdélyt, Erdély Istene!
Nem pedig „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!” – és a legkevésbé a ma forgalmazott „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!„, aminek – mármint hogy az Isten ne hagyja elveszni Erdélyt – nincs is értelme!
Tehát semmi „elveszni” (mint az amerikai irredenta változatban)! És a fohász Erdély Istenéhez szól! Ne hagyd el Erdélyt, Erdély Istene!
Érdemes volna az etnikai béke érdekében ehhez a – minden szempontból, költőileg is érvényesebb – változathoz visszatérni, illetve erre áttérni, és akkor nem lehet vita, az utolsó sorral egyetérthetnek a románok is… (Lehet, hogy a jelenlegi magyarországi NERvózus politikusok kevésbé, de ők ebben egyáltalán nem fontosak, azt énekelnek, amit akarnak, ez a mi ügyünk.)
Felhívjuk az RMDSZ vezetőinek figyelmét: támogassák és vigyék keresztül, hogy a történelmileg és politikailag is hiteles és helyes változat legyen a hivatalos! Ha már a székelyek hun leszármazását igazoló „hit által teremtett székely múlt” kitörölhetetlenül él a kollektív képzeletvilágban. (Az Artisjusnál az azonosító játszva megváltoztatható, a 2009-es eljárás különben is meglehetősen aggályosnak mondható…)