Azt a címet fontolgattam: Szerelmes lettem Jószai Teodórába. Persze kissé frivolnak tűnhet, koromat tekintve egyenesen mulatságosnak, a kampányhangulathoz talán nem is illene, arról nem is beszélne, hogy a rólam mit sem tudó hölgy mit szólna hozzá, mindezeket végiggondolva a lelkesedésem is alábbhagyott, úgyhogy a platonikus publicisztikai ötletet elvetettem. De az elhatározás, hogy írok róla, megmaradt.
Nem tudok szó nélkül elmenni a gaztett mellett, mert nem tudok szabadulni tőle, hogy Százhalombattán, amelyhez kellemes emlékek fűznek, ahol barátaim laknak, imázs-bérgyilkosok képesek voltak szétlőni Jószai Teodóra választási plakátjait – hogy célkeresztben volt egy kislány édesanyja.
Igaza van az erről közleményt kiadó pártnak: „Az élet lényegében valamennyi fontos területén elkövetett hibák, bűnök, ezek katasztrofális következményei, mai kiszolgáltatott, reménytelennek tűnő helyzetünk mellett az Orbán rezsim legnagyobb bűne ez a szellemi szőnyegbombázás.” Annyit tennék hozzá, sok legnagyobb bűne van ennek a rezsimnek, ugyanakkor az nem létezhet, hogy a bűnei ne bosszulják meg magukat.
A százhalombattai eset meggondolkoztató, hogy mindjárt úgy mondjam, lélektani szempontból is. Vajon mit éreztek, mire gondoltak közben a lövöldözők? Hiszen nem egyszerű kampány-vandalizmusról van szó! Összeszorított fogakkal lőttek? Oda képzelték célpontjuknak az élő teremtményt? Utána elégedetten mentek haza vagy inkább sörözni? Röfögve mesélték a hőstettüket? Meglett emberek voltak, esetleg kamaszok?
Tudjuk, vannak férfiak, akik félnek a szép nőktől. A százhalombattai szadista hívek a jelek szerint nem csak a szép, de az okos nőktől is félnek. Akárcsak bátor nagy vezérük, aki a budira is golyóálló mellényben megy.
Nem tudom, milyen esélyei vannak az egyesült ellenzék közös jelöltjének Pest megye 8-as számú választókerületében. Nem tudom, mi zajlik a háttérben a jelöltek, a pártok között. De egy ilyen merénylet általában az áldozat esélyeit növeli.
Utóirat
A fentiek írása közben jöttem rá, a Teodóra név azért is megmozgatott, mert így hívták életem első nagy szerelmét. Ő nem tudhatott róla, hiszen Bizánc császárnője volt, legalábbis remélem, mert volt Bizáncnak egy Theodóra császárnéja is, és a házasságtörés gondolatától már akkor idegenkedtem. Persze megnéztem a színésznő nevét is, talán amikor huszadjára láttam a filmet, a múlt század felén alig két-három évvel túl. Úgy hívták: Gianna Maria Canale – lehet valaki közömbös e név muzsikájával szemben? Akkor meg voltam győződve, hogy szebb nő nem létezik a világon. Ma már tudom, hogy… akarom mondani, ma már filozofikusabban fogom fel a dolgot, és tudom, hogy nem tudok semmit ebben a matériában (sem).
