Tíz nappal ezelőtt megyek lefelé Marosvásárhely legmarosvásárhelyibb utcáján, a Bolyain, az iskola melletti járdán, s mint ezen a járdán mindig, eszembe jut a nagyapám, akit nem ismertem, de anyám elbeszéléséből tudom, hogy itt, az iskola oldalában volt a szabóműhelye, az egyik leghíresebb a városban – a világra hozóm pedig száz évvel ezelőtt, akkor kilencévesen itt, ezen a járdán szaladgálhatott, játszadozhatott boldogan, semmit sem sejtve arról, ami lesz. Igaz, én is csak sejtem, ami volt, pontosabban, hogy miként történt.
Az utca közepén át kell mennem a másik oldalra: a Gemmába, a Bolyai 10 szám alá.
A Gemma: Marosvásárhely első könyves kávézója, „ahol az újhullámos (100% Arabica, helyben pörkölt, frissen darált) kávé, minőségi tea, házias sütemények kínálata kiegészül a gondosan előválogatott könyvek világával. A Gemma közösségi tér, helyet ad szerzői beszélgetéseknek, koncerteknek, kiállításoknak, illetve városi séták szervezésére is vállalkozik” – olvasom a honlapján. Amúgy a Gemma „szociális vállalkozás”, és igazolhatom: „kellemes atmoszférájú kultúrhely, amely kultuszhellyé vált rövid idő alatt”.
Ám a Gemma – amely szó egyébként, eredetileg ‘vésett alakos ábrázolással diszített drága- vagy féldrágakő’-vet (lat.), illetve ‘a bimbózás során keletkező új egyed’-et, a növénytanban ‘rügy’-et jelent – női név is; a vásárhelyi könyves kávéház bemutatója elárulja önnön nevének eredetét: „Teleki Gemma emlékét is ápoljuk, aki a város emblematikus személyisége volt. Rangját félretéve kertészként dolgozott, idős korában két hölgyismerőséhez költözött, szolidaritásuk példaértékű számunkra.” Hát ide tartottam, ide voltam hivatalos, ide érkeztem március 28-án estefelé.
Nem tudom, szándékos időzítés volt-e, vagyis hát időzítés volt-e, hogy pénteki napra szervezték azt a könyvbemutatót… A péntek azért fontos, mert amíg megvolt, ezen a napon, péntetenként jelent meg Bukarestben A Hét című közéleti és kulturális hetilap.
Szóval múlt pénteken estefelé a Bolyai utca könyves kávéházában mutattuk be Rostás Zoltán könyvét, A Hét tudomány rovatában megjelent interjúinak három kötetét: Beszélő dokumentumok. Interjúk A Hét tudományrovatából.
Mondhatnám, önmagunknak mutattuk be, olyan családias hangulatban és részvétellel, mintha Bukarest három meghatározó, korszakos intézményének, a román köztelevízió magyar adásának, a Kriterion könyvkiadónak és A Hétnek a főszerkesztői (illetve utóbbi esetében főszerkesztő-helyettese) sorsában előre meg lett volna írva, hogy – különböző okokból – [(hiper)aktív] nyugdíjas korukra mind Marosvásárhelyre költözötten találkozzanak közös kollégánk Hetes karrierjének beteljesülését, annak csúcsát méltatni.
Ugyanis Rostás Zoltán számolhatatlanul rengeteg könyve között ez utóbbi különös helyet foglal el, és nem csodálkoznék, ha maga is egyfajta csúcsnak tekintené a megjelenését.
Ebben az összefüggésben is fontosnak tartom, ahogyan elhelyezi a korban és a (sajtó)környezetben hallatlanul szerteégazó interjúit: „Mivel a sajtómúltunkkal foglakozó – többé-kevésbé képzett – kutatói egy lapban gyakran a totális pártellenőrzés megtestesítőjét látják, meg kell vallanom, hogy ez távolról sem volt így A Hétnél. Az interjúk során, minthogy szakmai kérdések érdekeltek, nem hoztam szóba Nicolae Ceaușescu „útmutatásait”, s beszélgetőtársaim közül is csak igen ritkán, vezető beosztásúak említették nevét. S noha gyakran megkövetelték az ideológiai alapozást, azt, hogy „letegyük a garast”, különösen az úgynevezett ünnepi lapszámoknál, ezt személytelen fülszöveg vagy bekeretezett idézet csatolásával oldottuk meg. Vagyis, sohasem adtam alanyom szájába, amit nem mondott. Igaz, a cenzúra sem követelte, beérték a mellérendelt szövegekkel. Ezt azért említem, mert az e kötetbe átmentett interjúkon semmilyen módosítást nem eszközöltem, de a redundáns, főtitkár idéző mondatokat mellőztem. Ezeknek semmi közük nem volt az interjú tartalmához, de megjelenésükhöz elengedhetetlenek voltak.
Nos, az interjúk tartalmát, már tévés koromban s mindvégig 1989-ig, egy sajátos törekvés határozta. Szemben a személytelen tudományos ismeretterjesztéssel, én a szakembert próbáltam előtérbe hozni. Úgy gondoltam, az elmesélt tudományos karrier egyben hiteles ismeretterjesztés is. Azon kívül árulkodik a mindenkori történelmi kontextusról is, főleg a kommunista rendszer tudománypolitikájáról. Mert a tudományos életet nem csak a kutatás belső logikája határozza meg, hanem külső társadalmi-politikai-gazdasági erők is. Esetünkben döntő fontosságú volt e rendszer autarchikus volta, vagyis azért támogatta a tudományos és műszaki kutatást, mert a külföldi licenc-vásárláshoz nem volt pénzügyi alapja, továbbá mert nem bízott a tudományos együttműködésben vagy nemegyszer paranoiás módon titkolta a hazai kutatási folyamatokat és eredményeket.”
Sok mindenről szó esett a bemutatón, látom, a Rostás Zoltán – H. Szabó Gyula páros ma, szerdán Kolozsváron mutatja be a könyvet (a Sapientián, amelynek Rostás az alapítói közé tartozik), nyilván megvan a további útiterv is, de mindenképpen fontos, hogy Marosvásárhely volt az első állomás, mint életünk feltehetően utolsó állomása.
Jómagam A Hét első korszakáról mondtam néhány szót, Dankanits Ádámról, akinek Zoli az örökébe lépett a tudomány rovatnál, hogy segítsen és hogy új lendületet hozzon. Meg rengeteg új nevet a lapba (A Hétnek állítólag több mint kétezer munkatársa volt, nem tudom, ki hogyan számolta ki), tény, hogy nem csupán közszolgálati szerepet vitt, de egyidőben volt értelmiségi műhely és fórum, fogódzó a világ dolgaiban és – ahogy a szerző az első kötetben olvasható előszavában írja – olyan szellemi köztér, amely „intézményesítette a magyar nyelvű tudományművelést a széles nyilvánosságban”. Valószínűleg sokan csak későn tudatosították magukban (magam is) a lap tudomány rovatának igazi, egyedi szerepét a hazai magyar sajtó és általában közgondolkodás eme közterében.
balján H. Szabó Gyula, 1990-től a Kriterion Könyvkiadó igazgatója Fotó: Szász Attila
Örülök, hogy Rostás Zoltánnal együtt, interjúinak első – megjelenés előtti – olvasójaként, szerkesztőjeként részese lehettem ennek az azóta sokszor méltatlanul elfelejtett, keveset idézett teljesítménynek. Részletesebb beszámoló helyett/gyanánt el lehet olvasni az első bemutató alkalmából készített összeállítást az Új Hétben.
