Évek óta gondosan kerülöm az Eurovíziós Dalfesztivált, úgy értem, a közvetítését – fel nem tudom fogni, hogyan fejezi ki „a muzsika szépségét” huszonöt exhibicionista, s azt is álságosnak tartottam, hogy ez az esemény „a népek barátsága kifejezésének nemes alkalma”. Most ismét kifejeződött…
Csapdába estem, az angol kupadöntő után beleakadtam valahol a román tévéhálóba, pont ott, ahol a zenei összevisszaság után pontozásos rendszerben megállapították: melyik nemzet a legjobb idén dalolásban.
Persze, hogy Ukrajna lett az. Ki dalolna, ha nem Ukrajna? Sokan voltak a fénycsóvákban, eklektikus, tarka társaság, ugráltak összevissza, rikoltozásukat népi motívumokkal, budhista és rap elemekkel dúcolták alá, vidámabbak voltak a kurtakocsma legényeinél – nem lepett meg, hogy simán nyertek. (A semleges pályán Oroszországra nem verhettek rá, Oroszországot eleve kizárták, dalnokai önhibájukon kívül a különlegesen ostoba háború járulékos áldozatai lettek.)
A győztes teljesítményét érdemben nem akarom minősíteni, vegyék úgy, hogy nem értek a zenéhez. Annyi felrémlett az ukrán együttes nevéről (Kalush Orchestra), hogy a román călușer jegyzett táncdialaktus, s ha jól csalódom, a kaluserrel rokon magyar legényes táncok is ismertek. (A călușel lovacskát jelent. A Maros megyei Nagyernye község Székelykál falujának román neve Călușeri.)
Szóval Ukrajna tarolt. A fronton is azt teszi, Putyinnak köszönhetően Oroszországot összeomlás, a nyugati támogatásnak köszönhetően Ukrajnát – ha túléli – felvirágzás fenyegeti.
Nem tudom, az én részemről szentségtörés-e, hogy egy nép iszonyatos szenvedését (akaratlanul is felidézve) „összehozom” ilyen átlátszó közkegyeleti gesztusokkal. Ha ironikus tudnék lenni ebben a tanácstalanságomban, azt mondanám, hogy idén minden Nobel-díjat (is) az ukránok visznek el – de nem mondom, bár a Zelenszkij béke-Nobelében szinte biztos vagyok.
Utóirat
Vészes tájékozatlanságomat mutatja, hogy sejtelmem sem volt, hogy a fogadóirodák egyértelműen a Kalush Orchestra győzelmét várták napok óta. „Bár az EBU – Európai Műsorsugárzók Uniója (European Broadcasting Union) – által meghatározott szabályzat alapvetően tiltja a nyílt politikai állásfoglalást a dalokban, azt korántsem lehet kijelenteni, hogy az Eurovízió nélkülözné a politikát, sőt, gyakran kulturális üzenőfalként működik amellett, hogy az országok szavazói által adható pontok látványosan leképezik az országok közti viszonyokat” – jegyzi meg a nálam ezerszer műveltebb idézett cikkíró. Hát így.
Ennél is érdekesebb, hogy bármennyire hegyeztem a fülem, a közvetítésben a rengeteg országnév között egyszer sem hallottam Magyarországot, ezen úgy felháborodtam, hogy ismét idéznem kell: „Magyarország részvételéről 2021. október 11-ig semmilyen hivatalos információ nem állt rendelkezésre, továbbá a magyar közszolgálati média, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sem adta jelét egy lehetséges visszatérésnek, így 2022-ben is Magyarország távolmaradásával lehetett számolni. 2021. október 11-én nyilvánosságra hozták A Dal 2022 című tehetségkutató műsor pályázati feltételeit, melyben ezúttal sem szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválra való utalás, így Magyarország sorozatban harmadik éve nem nevezett indulót a nemzetközi versenyre, mely 2021. október 20-án, a hivatalos résztvevői lista nyilvánosságra hozatalával megerősítést is nyert.” (Wikipédia)
Sebaj, eljön még a mi időnk, amikor nem csak tengerünk lesz, de a Székely himnusz (Mathcore-feldolgozása) nyeri az Eurovíziót…