A modern magyar irodalom egyik legismertebb verse egy négysoros. Az is a címe: Négysoros. Már itt megfigyelhető a költő tudatos törekvése, hogy a világ ítélőszéke előtt az igazat és csakis az igazat vallja. Négysoros, mert négy sora van.
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
[1946] 1956
Mint látható, a költő a versét kétszer írta meg, egyes elemzők szerint az első két sorát 1946-ban, utána tíz évig dolgozott a befejező két soron, ami a forradalom (akkor ellenforadalom) borzalmainak hatására lett olyan.
Vegyük hát előre elemzésünkben ezt az utolsó két sort.
Alapos a gyanú, hogy a költő krónikus kialvatlanságban szenvedett (álmatlanságban szenvedni kevésbé súlyos: az ember tudhat aludni, legfeljebb nem lát álmot közben), így vehette észre, hogy a folyosón égve maradt a villany, zaklatottságában pedig az olvasót vádolja, ráadásul letegezve, hogy úgy hagyta.
Zaklatottságának lélektani oka az lehetett, hogy véradásra készült. Illetve nem készült, hanem mennie kellett „vérét onta(t!)ni”; kevesen emlékeznek rá, de akkoriban az önkéntes véradás – és még egy csomó önkéntes dolog, például a munka – utasításra történt és kötelező volt. Nehéz idők, sötét idők!
Tegyük hozzá azért: ma egész éjszaka égve hagyni a villanyt hajmeresztő felelőtlenség, tekintettel a villanyszámlára, amelynek összegét „hátha megy” alapon határozzák meg.
Zárójelben: újabb tíz év múlva a költő további két sorral bővítette a verset, akkor a címe Hatsoros lett. Ez azonban – a többi n-sorossal együtt, ahol n = 2k, a k pedig a 2, 3, 4, értékeket vehette volna fel, ha így folytatódna, egyszerű összefüggés adná meg a végeredményt: az {an} sorozat tart a végtelenhez (∞–hez), ha minden P számhoz létezik olyan N szám, hogy ha n > N, akkor an > P, illetve an < P – elkallódott.
A vers első két sorát valamivel nehezebb megfejteni.
Talán itt is az alvás problémája vezethet közelebb a dekódoláshoz. Közismert, hogy az ember a nagy hidegben hajlamos a fejét lehajtva elaludni, utána pedig a lehűlés következtében és elkerülésére felhajtani valami erőset. Nem célravezető! Az érösszehúzódás fokozódik, a test és a lélek odafagy, jobb egy bedörzsölés. A költő feltehetően azért ír szegeket, mert a szegek a jéghideg homokban is minden veszély nélkül nyugodtan alhatnak. Fontos, hogy már az első sorban kvázi megszemélyesítéssel él a költő: hiszen csak az ember alszik megkülönböztetően (nem pont a szerző, hisz ő nem tud aludni, mert ég a villany, hanem aki égve hagyta és most egészségesen durmol), egy alvó szeget egy nem alvó szegtől szinte semmi sem különböztet meg, persze más, ha a költő – mint ebben a versében is – fejen találja, és ezzel megszemélyesíti.
Az első sor eredeti módon átvezet a másodikhoz, amelyben már két erős képet és egy melléknévi igenevet is találunk, bár a plakátmagány inkább metafora (amelyik itt éppen ázik, ez a magyar ázat). Könnyű megfigyelni, hogy az első két sorban nincsen állítmány – sötét űrmagány! –, a harmadik-negyedikben pedig nincs megnevezett alany – ökonomikus megoldás, aminek (még egyszer) ellentmond az égve hagyott villany, nem fér a fejünkbe, hogy történhetett.
De ettől borzongató ez a klasszikus modern vers, az unokáimnak is kedvence, mindig ezt választják, amikor házi feladatnak egy Pilinszky-vers megtanulása van feladva.
