Bukarest, hetvenes évek közepe. A román társadalom lázban ég, lázban a tudományos akadémia, lázban a tudóstársadalom, még A Hét tudományrovata is lázban. Híre terjed, hogy a mérnök doktor honoris causa diktátorfeleség friss akadémikusként nagy összevonásokat javasol az Akadémia szakosztályai közt. Ijesztő hír, a félanalfabéta (a kémiában teljesen az) meddig megy el a zsugorításban? Már nem is emlékszem, lett-e valami abból a buliból, valószínű, hogy nem, kedves lenne, ha igaz lenne, hogy a zseniális matematikus Grigore Moisil fúrta meg egy ironikusan egyetértő javaslattal. Mégpedig: „Remek ötlet, támogatom. Itt van például a geometria – szakosztályát össze lehetne vonni a geobiológiával, geokémiával, a geodétákkal, a geoszinklinálissal, a geopolitikával, a geopotenciállal, a Georgiconnal, s mindezekkel egységesen foglalkozhatna az új szakosztály Geo Bogza vezetésével.” (Geo Bogza megbecsült költő és riporter volt, szocreál stílusban írt tájképfestő írásai, a dolgozók életét bemutató novellái a legjelentősebb román írók közé emelték.)
Budapest, 2024 ősze. NER-törvényjavaslat: összevonni Magyarország valamennyi kutatóközpontját és kutatóintézetét egyetlen “Központba”. A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke azt írja: „Ez a központosítás körülbelül olyan “logikus”, mintha a debreceni, a szegedi, a pécsi és a budapesti egyetemeket egyetlen intézménnyé vonnák össze. Természetesen átadják az egészet vagyonnal (ami most még az MTA vagyona!) együtt egy héttagú Irányító Testületnek.” Amelyet a miniszterelnök nevez ki, ural stb.
Azt mondhatnánk, ugyanolyan, legalábbis összemérhető gazemberségről van szó a két esetben. Szó sincs róla. A horroris menopausa doki, a kíméletlenségével, bunkóságával együtt nem volt tudományellenes, a maga módján olyan bájosan ejtette ki a szén-dioxid képletének a nevét: codoi (ejtsd: kodoi, mintha magyarul teszem azt cókettőnek mondanánk), hogy abból igazi nemes megszállottság, a tudomány szeretete sugárzott – de főleg spórolni akart, semmiképpen sem lenyúlni az akadémia vagyonát.
Orbán Viktor pedig, egy fészbukos hozzászólást idézve: „Megalázni eddig is megalázta az MTA-t, ebben semmi újdonság nincs. Ahogy nem lehetett kikupálni a falusi surmót a Bibó Szakkollégiumban, Soros nem tudta kikupálni Oxfordban, a Pambroke College-ban, megragadt az orvostanhallgatónál, hogy az „inas”, a gyermeknél, hogy az „közjószág”, a Nobel-díjas orvoskutatónál, hogy az „vidéki asszonyság”, nyilvánvaló, hogy ellensége a tudománynak, műveltségnek, fél tőle.” Vagy saját magunkat, egy komment műfajban közreadott kifakadásunkat idézve: „Lerombolni, elorozni, felszámolni, ellopni, szétverni mindent, ami érték, tudás – a nagy amerikai példakép, a narcisztikus önkényúr bunkó középkori tudományellenessége hátszél a szélsőjobbnak, végveszély az emberiség számára.” [Képzeljük el a vihart OV „lelkében”, amint választania kell Donald Trump és Karikó Katalin között (aki Nobelesként nyolcvanadmagával agitált a festett bűnöző megválasztása ellen)]. Vihar a biliben, annyi lenne.
Marosvásárhely, 2014 tájéka. Idő tájéka, tajtéka, téridő, Bolyai János. De főleg a bravúros, zseniális, játékos költőóriásunk. Megyünk valahonnan valahová, átal a Rózsák terén. Azt mondja András, tudjukkiről: „Ez az ember rosszabb, mint Ceausescu”. Azóta nem láttam nevetni a költőt. Igaz, nem is nagyon találkoztunk.
Össze kellene vonni ezeket az emberidegen, negempátiás fickókat, és kilőni valahova az űrbe, jó messzire.
