Vége, régen és immár visszahozhatatlanul vége a boldog kornak, amikor azt hittük, mindent tudunk. A századfordulón a fizikusok magabiztosan állították, hogy csupán egy-két kisebb rést kell betömni, és tudományunk épülete teljes lészen. Aztán két részletkérdésből kifejlődött az eredményeivel és módszereivel szinte minden más tudományt átható modern fizika két legfontosabb ága: a kvantumfizika és a relativitáselmélet.
Tudásunk kilépett zártnak tűnő rendszeréből, és minden kérdés megoldása az új kérdések garmadáját veti fel. Lassan már csak azt tudjuk, illetve azt sem, hogy mi mindent nem tudunk még. Tudjuk, hogy a Minden megismerhetetlen, e tudat mellett azonban emberi lényegünkhöz legalább annyira hozzátartozik az a hit is, hogy – mégis megismerhetjük a megismerhetetlent. E nélkül a hit nélkül egyetlen tudós sem fogna munkához.
A tudós – mint mindig – ma is a „bölcsek kövét” keresi. Volt egy idő, amikor az emberi megismerés a mágia kénszagú, csodákkal terhes sötétjében folytatta a maga útját. A kor tudósa reszkető kezekkel kotyvasztja bűvös anyagait. A tégelyben azonban, amely fölé sovány alakja árnyként emelkedik, hosszabb életű titkok lappanganak, s ő voltaképpen nem banális anyagokat, hanem titkokat kever, mert neki minden titok. Bűvész őseitől tanult balga elnevezésekkel illeti varázsát, hisz megnevezni egy kicsit annyi, mint megismerni.
Varázsaiért – mai tudásunk birtokában – kinevetnék, ha nem volna olyan sápadt, olyan megszállott. Nem feledjük azt sem, hogy míg hatalmát nagyobbnak hitte, mint valójában volt, nyugtalan szellemidéző keze néha olyan igazságok felé tapintott, amiket tiszta értelmével sohasem ismerhetett volna meg.
Hol van hát a határ a valóság (mondjuk így) tudatos megsejtése és a lélek homályos, önkínzó elfogódottsága között? Vajon az alkimista a mai tudományok ugródeszkáján kiábrándulna-e minden hitéből, vagy csupán átöltöztetné szenvedélyeit? – hiszen tudásvágya misztikuma, ha nem is ugyanazokba, de ugyanakkora szenzációkba ütköznék.
A dolgok bámulata az emberből nem veszett ki, és sosem vész ki. Távoli ismerősünk megszállottsága valami furcsa mechanizmus révén átöröklődött a ma tudósaiba is; ez a megszállottság táplálja a hitet is a megismerés sikerében.
Ha fellapozhatnánk azoknak a könyveit, akik számára a ma tudósai olybá tűnnek majd, mint számunkra az alkimisták!
Megjelent A Hét IV. évfolyama 42. számában, 1973. október 19-én.
