(Díjnyertes pályamű)
Nagyon hasznosnak tartom a figyelmet, amelyet a Korunk a középiskolás ifjúság nevelésének szentel. Kevés középiskolás diáknak van ugyanis jól meghatározott programja műveltsége gyarapítását illetően. Tudásszomját általában az ösztönös érdeklődés hatása alatt elégíti ki. Ez meglehetős sokirányúságot biztosít, alaposságot azonban annál kevésbé. Ellentétben ezzel, az egyetemi hallgató az egyoldalúság, a „szakbarbárosodás” veszélyével kerül szembe, és ezért előbb-utóbb kénytelen programot kidolgozni magának, amely biztosítja arányos szellemi fejlõdését, a szakismeretek elsajátitása mellett általános műveltségének és látókörének állandó bővülését.
A Korunk segítségemre volt e program kidolgozásában. Rendszeres olvasója vagyok, barátságunk kezdete tizedikes koromra tehető. Emlékszem, ebben az időben mennyi gyötrelmet okozott a tudat, hogy a művészetet és a tudományt teljességében elsajátítani lehetetlen. Még kísértett egy ideig az univerzalitás utópiája, de hamarosan rájöttem, hogy az efölött való töprengésnél hasznosabb az ernberi ismeretek „embarras de richesse”-éből kiválogatni a legfontosabbakat, azokat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az összefüggések megértéséhez. Útmutatóm, tanáraim mellett, a Korunk volt. Az egyetemre való bejutásom után kezdtem szellemi érdekeltségem szempontjából nézni olvasmányaimat; s örvendtem, amikor láttam, hogy e folyóirat lapjain nem megy ritkaságszámba egy-egy fizikával kapcsolatos cikk.
De nyújthat-e a Korunk szakismereteket egy fizikus hallgató számára? Ha szigorú értelemben vett szakismeretekre gondolunk, a válasz tagadó. De ilyen formájában hibás a kérdés is, hiszen a Korunk nem szaklap, a sokféle olvasótábor általánosabb igényeit hivatott kielégíteni, célja az egységes szocialista világkép kialakítása. Ez a cél fogja egybe a Korunk gazdag, a tudomány és művészet zugaiba egyaránt be-betekintő anyagát. A kérdés helyesen így hangzik: hasznos-e a lap olvasása egy fizikus hallgató számára, akit egyformán érdekelnek korunk tudományos, mûvészeti és politikai kérdései? És a válasz feltétlenül igenlõ.
Fizika
Napjaink szaktudása nem lehet meg alapos filozófiai ismeretek nélkül. Különösképpen érvényes ez a megállapítás a fizikusra, hiszen az összes tudományok közül a fizika kutatja a legáltalánosabb formában az anyag felépítését és mozgását. A Korunk lapjain gyakran találkozunk Weiszmann Endre fizikai „tudósításaiva1”, amelyek a fizikai és filozófiai ismeretek szintézisének jó példái. Ezek a cikkek jelentették számomra az első kapcsolatot a fizika filozófiai problémáival, sőt, ahogy most visszagondolok, nagyrészt ezek a cikkek oszlatták szét a pályaválasztást illető kezdeti határozatlanságomat.
Az első dolog, amit a fizika szakos hallgatónak mélységesen meg kell értenie, az anyag filozófiai és fizikai fogalma közötti különbség. A fizika — éppen azáltal, hogy az anyag felépítését és mozgását tanulmányozza — támogathatja a filozófiát bizonyos tételek kidolgozásában. Érdemes volt ebből a szempontból elolvasni Ion Tudosescu cikkét a világ anyagi egységéről (1964. 1.). A cikk tanulmányozásának hasznát a másodév végén, az elektromosságtan vizsgán láttam, ahol többek között a Maxwell-egyenletek jelentőségéről és az elektromágneses mezőről kellett beszélnem. Zsakó János Fejlődés és hőhalál a Világegyetemben című cikke (1964. 4.) szintén filozófiai oldaláról közelít meg egy tulajdonképpen fizikai problémát. Ez a tanulmány számomra kedvező időben jelent meg, ugyanis a termodinamika kurzuson nem sokkal azelőtt foglalkoztunk az entrópiával és Clausius hőhalálhipotézisével. Természetesen az entrópiának szentelt pár óra alatt csak a legfontosabbakat lehetett elmondani (a tananyag kibővítését és elraktározását a hallgatónak egyéni tanulás során kell végeznie), így a cikk az előadott anyagnak mintegy kiegészítéséül szolgált.
E cikkeken kivül nagyon értékesnek találom Valeriu Novacu terjedelmes tanulmányát (1962. 2.), amely a fizikai kutatás elméleti módszereivel foglalkozik. A cikk sok szempontból kiegészíti az elektrodinamika-kurzust, sőt bizonyos vonatkozásokban át is lépi, és éppen ezért később (a kvantummechanika alapjainak elsajátítása után) újra elő lehet venni.
Még sok cikket felsorolhatnék.
Egészében véve: a fizikát a filozófia síkjával való metszésvonalán taglaló tanulmányok hasznát abban látom, hogy — a lexikális ismeretanyag közlésén túlmenően – hozzásegítettek a tanult anyag elmélyítéséhez, rejtett vagy rejtettebb összefüggéseinek felismeréséhez, és ami talán a legfontosabb: felkeltették érdeklődésemet a fizika filozófiai problémái iránt. Ezzel egyben ösztönöztek a filozófia tanulására is.
Nagyon vonzó és lelkesítő, ha a kutató saját maga ismerteti kutatásának eredményeit, elgondolásait, kiváltképpen, ha a magas tudományos színvonal vonzó előadásmóddal párosul. Úgy gondolom, ezekkel az erényekkel leginkább Bruno Pontecorvo Az elemi részek gyenge kölcsönhatásai és a neutrino (1963. 6.) és Paul Adrien Maurice Dirac A fizikusok fejlődő természetszemlélete című tanulmánya (1964. 3.) rendelkezik. Izgalommal olvastam mindkettőt. Megerősítettek abban, hogy a matematika ismerete egy fizikus számára elengedhetetlen.
Ezzel be is szeretném fejezni a választ a feltett kérdés első részére. A segítség reális hasznát konkrétan lemérni igen nehéz, de azzal, hogy a kérdést több szempontból közelítettem meg, remélem, sikerült bemutatnom a Korunk hozzájárulását szakműveltségem gyarapításához.
Mennyiben segit a Korunk általános művelődésemben? Ezt megállapítani talán még nehezebb, mint a szakműveltség esetében, mert az olvasottakat csak egy önállóan megválasztott mércéhez lehet viszonyítani, ami elkerülhetetlenné teszi a szubjektivitást. Ugyanakkor a folyóirat rendkívül változatos anyaga és sokirányú hatása kizárja a “mindent elmondani” lehetőségét, és vagy innen-onnan-szerű szemelgetésre, vagy pedig összefoglalásra késztet.
Természettudományos műveltség
Talán nem elfogultság, ha azt mondom, hogy a természettudományi ismeretek adják általános műveltségünk alaptónusát. Ezt a tényt tükrözi a Korunk is, amely egyre több cikket jelentet meg a természettudományok, ezen belül a határtudományok (bionika, asztrofizika) és a komplex tudományok (kibernetika, kozmológia) területéről. Például a kozmológiát foglalkoztató kérdésekről itt olvastam a legkomolyabb cikket (1963. 4.); és ugyanezt mondhatom el a kibernetikáról, amellyel a folyóirat sokat foglalkozik, és amelyről szintén itt olvasva szereztem általános ismereteket. Megítélésem szerint – a memória szelektív voltából indultam ki – az általános természettudományos műveltség szempontjából a legfontosabb azoknak a vonásoknak az ismerete, amelyek minden (egzakt) tudományra érvényesek. Ezért különösen hasznosak A tudományok fejlődésének belső törvényszerűségei (1962. 10.) és A mozgásformák és a tudományok osztályozása (1962. 2.) című cikkek: éppen azért hatnak, mert az általánosság magas szintjén tárgyalják a felvetett kérdéseket, hangsúlyozottan szintetikus jellegűek. Jó lenne, ha a Korunk minél több ilyen cikket közölne. Ezek mellett azonban érdeklődéssel olvasom a biológia filozófiai problémáiról vagy a csillagászati megfigyelésekről szóló tanulmányokat is.
Nem emlékszem pontosan, hogy ki, talán Alfred de Vigny mondta, hogy az általános műveltség az, ami megmarad, miután mindent elfelejtettünk; ezzel bizonyára arra célzott, hogy az általános műveltség nem annyira az ismeretek halmozását, mint inkább az érzelmi és erkölcsi átélést jelenti vagy legalábbis kellene hogy jelentse. A művészet akárki számára hasznos, amennyiben hatni tud rá, indokolatlan tehát az a felfogás, miszerint a reáliát művelő egyénnek nincs szüksége a művészetre. Adott egy folyóirat, adott benne – mondjuk – egy vers: olvasd el, gyönyörködj benne, és miután elszórakoztatott, felejtsd el, hisz úgysem értesz hozzá? Nem. Ha már nem tudjuk szakértő szemmel vizsgálni a művészetet (azaz nem tudunk mélyreható stiláris és tartalmi elemzéseket végezni), használjuk ki legalább ezeknek azt a specifikumát, hogy hatni tudnak lényünk emocionális részére, erkölcsi tudatunkra. Meg kell mondanom, hogy általános műveltségem forrásai és így a lap felé nem a pillanatnyi szórakozás szándékával közeledem, hanem valahogy életünk és önmagam megismerésének vágyával.
Irodalom
Bár a lap profilja nem irodalmi, egyik nagy erénye, hogy figyelmet és teret szentel az irodalomnak.
Ezt elsősorban azért látom így, mert programszerűen helyet kapnak benne a világ sok nemzetének írói és költői (ebből a szempontból a legkövetkezetesebb hazai magyar nyelvű folyóirat). Tehát: világirodalmi figyelő, kortárs francia, német, spanyol, afrikai, kubai költők, körültekintés testvérországok irodalmában, írói portrék – már változatosságában is imponáló irodalmi anyag. A Korunkban olvastam először Kafkáról, Ivo Andricról és -tól, ugyancsak a Korunknak köszönhetem, hogy felfedeztem magamnak Vinokurovot, Jevtusenkót. Nagy volt a büszkeségem, amikor német anyanyelvű kollégám csodálkozva kérdezte, honnan ismerem Enzensberger vagy Hochhuth nevét. Ne essék félreértés: megvetem azoknak a sznobságát, akik csak úgy ontják a nagyszerűen exponált Baudelaire-idézeteket, de nem ismerik Szilágyi Domokost. Ennek oka nem kizárólag a Forrás-nemzedék költője iránt érzett szimpátiám, hanem az a felismerés is, hogy a művészet elszakíthatatlan jelenünk valóságától. Szívesen olvasom a hazai írókat, költőket, a Korunk hazai irodalmunknak is méltatója és pártfogója. Megkapó, ahogyan a lap felkarolja a fiatal írókat, költőket (Jóröptű madár), és figyeli későbbi pályafutásukat (Balogh Edgár forró Kányádi-köszöntője önkéntelenül is Ady Móriczról írott “toluló nagy szavait” juttatta eszembe). Mély benyomást keltett bennem Dumitru Radu Popescu Az ismeretlen katona című szép novellája.
Azt mondtam, hogy a laphoz nem kizárólag a gyönyörködés, hanem az önépítés szándékával is közeledem. Ebben a törekvésemben a lap szépirodalmi anyagához kapcsolódó kritikák, tanulmányok támogatnak. Egy példa: elolvastam a ,,Hét szerelmes vers”-et, Kántor Lajos írását (Szerelmedben is értsd meg a világot) és Lázár József cikkét (Fészekrakás előtt), és megértettem, hogy miért szép a jó szerelmi vers, és miért lehet hasznos. Így igaz: ami a szép és hasznos harmóniájának jegyében fogant, annak a szép és hasznos harmóniájának jegyében kell hatnia. Másik példa: nagy gyönyörűséggel olvasom Bajor Andor etikai horderejű humoros írásait. Komoly tanulmányt Bajor stílusáról csak a Korunkban olvastam (Szilágyi Júlia tollából).
Tehát irodalmi műveltségem kialakításához az Igaz Szóval, az Utunkkal együtt a Korunk is hozzájárul.
Az irodalomnak az általános műveltség formálásában betöltött szerepét – anélkül, hogy átvenné – egyre csökkenti a film, amely népszerűségénél fogva a tömegízlés alakításának hathatós eszköze lehet. Az új művészet lehetőségeit Gaál Gábor már 1927-ben felismeri, ekkor közli a Korunkban nagyrészt ma is érvényes megfigyeléseit a “filmről és kritikájáról”. A film közízlést alakító hatásából egyenesen következik technikai és esztétikai alapelvei ismeretének, általánosabban szólva: a filmműveltség kialakításának fontossága. Ehhez viszonyítva a lapban elég kevés filmesztétikai cikk jelent meg. Török László Fürge filmszem című cikke után (1962.10.) nem közölt a lap igényesebb írást a filmről. Pedig az egyetemi filmklub tagjaként szívesen olvasnék a film stílusával, alkotó elemeivel foglalkozó tanulmányokat (írni lehetne például a forgatókönyv műfaji sajátosságairól, a montázs-technikáról, a film ritmusáról). Úgy gondolom, a Korunk céljaival egyező lenne egy, a ,,Korszerű színpadi művészetért” című ankéthoz hasonló kerekasztal anyagának közlése. Mindezekre mintegy válaszul jelent meg a Korunk 1964. 11. száma, amely színvonalas tanulmányt közöl Fellini rendezői művészetéről, és ráadásul egy nagyszerű fotóművészeti cikkel is megörvendeztetett.
Zene és képzőművészet
Erre a társításra az a szegényes útravaló ad okot, amellyel a középiskolából kikerültem. Négy-öt évvel ezelőtt nemhogy Schönberg vagy Braque művészetéről nem hallottam, de zenei és képzőművészeti műveltségemben az alapfogalmakkal való bajlódásig is alig jutottam el. És azt hiszem, ez így van a legtöbb középiskolás diákkal. (Lásd Kovách Géza: Fiatalok az élet küszöbén, 1963. 4.) Így aztán, miután Kolozsvárra kerültem, talán a gyökértelenségemnél is jobban bántott zenei és képzőművészeti ismereteim hiánya. Helyzetem azonban szerencsés volt: Kolozsvár hazánk egyik legjelentősebb kulturális központja. Az intenzív szellemi élet, az operák, a koncertek, a képkiállítások látogatása megtette a maga jótékony hatását.
Azt a változást, amelynek eredményeképpen túljutottam a művészi alkotás ama szemléletén, amelynek egyedüli mércéje a tárgyi valósághoz való formai ragaszkodás, nagymértékben tulajdoníthatom a Korunknak.
Nem lehet teljesen élvezni a művészi alkotást, ha nem ismerjük születésének körülményeit, szerzője hangulatát. Legszebb élményeim egyike A csodálatos mandarin előadása; érthető tehát az érdeklődés, amellyel a Bartókról szóló cikkeket olvastam, megismerve munkásságának más területeit is. A Korunkból tudtam meg Zeno Vancea cikkéből, hogy milyen előkelő helyet foglal el Enescu az egyetemes zeneművészetben. Nagyon tetszett Szegő Júlia írása Cornel Ţăranu fiatal zeneszerzőnkről. Ugyanígy volt alkalmam megnézni Nagy Albert és Nagy Imre kiállításait is. Ezért a róluk és Constantin Brâncuşi művészetének forrásairól szóló tanulmányok igen hasznosnak bizonyultak. De tetszésemnek és igényeimnek leginkább azok a tanulmányok feleltek meg, amelyek a művészetek általános elméleti kérdéseivel foglalkoznak, és a művészi megismerésnél sokkal többet jelentő művészi elsajátítást segítik elő. Ilyenek Hans Loew tanulmányai, például Közérthetőség, humanizmus, korszerűség a képzőművészetben (1963. 7.) vagy Dmitrij Zatonszkij Az új és az újítás című tanulmánya (1962. 7-8.)
Ha a Korunk zenei és képzőművészeti cikkeinek hatását akarnám értékelni, azt mondanám: főleg minőségi szempontból járultak hozzá zenei és képzőművészeti műveltségem gyarapodásához.
A Korunk olvasása és főképpen pályázati írásom fogalmazása közben jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az ember természettudományos világképének és művészetének forradalma nem jöhet létre az ember átalakulása nélkül.
Ennek egyik értelme az, amit kérdés formájában így fejezünk ki: ,,Megteheti-e az ember etikailag mindazt, amit technikailag módjában áll megtenni?” Itt közbelép a századközép legrettenetesebb beidegződési zavara; Hirosima óta a technikai pouvoiron legtöbben a technika pusztító hatalmát értik. Ilyen értelemben a válasz határozott nem! Nem pusztíthatja el embertársainak százmillióit. És ezt a választ a művészetnek kell megadnia. Ezért hárul napjaink művészére ugyanakkora felelősség, mint a tudósra. Ezeket olvastam ki Fábry Zoltán, az antifasizmus műfaja megteremtőjének tanulmányaiból és Gál Ernő cikksorozatából.
A felvetett problémának más vetületei is vannak (például az ember társadalmi gyakorlata), de ami a legfontosabb, a mi társadalmunkban az ember forradalma tömegméretekben valósul meg, az új típusú ember kialakulásának irányában. Nevelőmunkája révén ezt segíti elő a Korunk is, amely a marxizmus-leninizmus jegyében szolgálja az egységes Világkép kialakítását, a humán- és reál-ismeretek harmonikus ötvöződését.
Nem beszéltem a Korunk társadalomtudományi cikkeiről, nem szóltam politikai művelődésemben betöltött szerepéről. Igyekeztem viszont kiemelni azokat a részeket, amelyek nagyobb hatással voltak rám. Ennek ellenére remélem, pályázati írásom valamivel több, mint a lap rám tett hatásának szubjektív kivetítődése.
Megjelent a Korunk 2/1965 számában, a következő szerkesztőségi cikkel együtt:
A KORUNK PÁLYÁZATÁRÓL
Napjaink tudományos-műszaki forradalma a művelődés bonyolult problémáit veti fel. Egyrészt fontos követelmény az egyre differenciálódó tudományágak egyikében-másikában való szakműveltség megszerzése, másrészt kísért a szakosodás nyomán kialakuló egyoldalúság veszélye. Márpedig a szocialista ember műveltsége nem lehet egyoldalúan leszűkített. Ez a szűkkörűség csak úgy küszöbölhető ki, ha műveltségállományunkban a reáliák és humaniórák szervesen szintetizálódnak. Ezért pályázatunk tárgyköre:
Mennyiben segít a Korunk szak- és általános művelődésemben?
E tárgykörben egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhatnak.
(A Korunk 1964. 1. számában megjelent pályázati felhivásból.)
A középiskolások pályázatának eredményeit 1964. szeptemberi számunkban ismertettük. Ezúttal közöljük az egyetemi hallgatók pályázatának értékelését.
*
A pályaműveket leghívebben József Attila szavaival jellemezhetnők: ,,nem középiskolás fokon” készültek. Ez nem szójáték s nem csupán abból ered, hogy a pályázók egyetemi hallgatók. Többről van szó. Tanárjelöltek, levelező-hallgató gyakorlati közgazdászok, jövendőbeli fizikusok, szociográfusok, kezdő írók vetették papírra, mit jelent számukra s társaik részére a Korunk. Különböző érdeklődésű emberek, de valamennyiük írásából az egyetem légköre árad. Beszámolóik jellegzetesen tükrözik a tudományok vagy művészetek leendő szakembereinek irányulását, örömét és aggodalmát. Mindannyian hangoztatják: miközben szakmájuknak megfelelő ismereteket igyekeznek szerezni Korunk-olvasmányaikból, óvakodnak a betokosodástól, az egyoldalú szakbarbárrá válástól. Érdeklődéssel olvassák hát a szakmájuktól távolálló tanulmányokat is, különösen az összegező, általánosító jellegűeket.
Fizikus és közgazdász vallja, hogy a Korunk filozófiai, pedagógiai, történelmi közleményei általános ismereteit is gyarapították, de hozzásegítettek a fizika, közgazdaságtan mélyebb megértéséhez is. Irodalomszakosok, filozófusok tanúsítják, hogy a lapban megjelent kémiai, biológiai, matematikai cikkek olvasása nyomán műveltségük, világképük természettudományos megalapozást is ,nyert, szilárdabbá, modernebbé vált.
A pályaművek világosan jelzik, hogy az egyetemi hallgatók felismerték a szerkesztőség törekvéseit, látják a Korunk kínálta lehetőségeket, s egyre többen élnek e lehetőségekkel mind szakismereteik, mind általános műveltségük gyarapításában.
Ugyanakkor igazat adunk azoknak, akik megírták azt is, miben nem segít még a Korunk. Felróják, hogy a közölt írások jó része túlságosan elvont, spekulatív jellegű, távol áll a gyakorlattól. Ritkán foglalkozik a lap lélektannal, etikával, szociográfiával, csak szórványosan közöl tudósítást értelmiségiek, fiatalok helytállásáról, nem nyújt elegendő segítséget a mindennapi életben felvetődő gyakorlati problémák megoldásában, világátfogása pedig olykor-olykor hiányos.
A bíráló bizottság az egyetemi hallgatók és főiskolások pályaműveit a következőképp értékelte (valamennyien Kolozsvárt tanulnak, de zárójelben az iskolán kívüli illetőségi helyet is jelöljük):
I. díj: 1200 lej értékű ajándéktárgy – Ágoston Hugó harmadéves fizika szakos hallgató (Marosvásárhely);
II. díj: 800 lej értékű ajándéktárgy – Schreiner József ötödéves magyar szakos hallgató (Arad);
III. díj: 500 lej értékű ajándéktárgy – Simó Sándor harmadéves filozófia szakos hallgató (Brassó).
Könyvajándékban részesülnek a következő hallgatók: Magyari Lajos negyedéves filológus (Székelyudvarhely), Mihály Olga ötödéves magyar szakos (Kolozsvár), Csép Sándor másodéves filozófia szakos (Nagyvárad), K. Nádasi Rozália közgazdaság szakos, levelező tagozaton (Kolozsvár), Szeléné Deutsch Vera ötödéves magyar szakos (Kolozsvár), Apáthy Géza negyedéves német-magyar szakos (Brassó) és Vajda Sándor negyedéves orvostanhallgató (Nagyvárad).
A KORUNK SZERKESZTÖSÉGE
