– Ön elméleti fizikus, kutatási szakterülete a neutrínófizika, valamint az egységes térelmélet. Miben látja a filozófia, a filozófiai megközelítés jogosságát és hasznosságát szűkebb területén – és általában?
– A modern természettudományok közül a fizika az a szaktudomány, amely a legközelebb áll a filozófiához. Ez nem véletlenül van így, hiszen a fizika foglalkozik a legáltalánosabb és a legegyetemesebb természettörvényekkel, és éppen ezért a fizika alapfogalmai és alapkategóriái állnak, egyetemes jellegüknél fogva, legközelebb a filozófia alapvető kategóriáihoz. Vagy éppenséggel azt is mondhatnánk, hogy bizonyos alapvető fizikai fogalmak, mint például a tér, az idő, a tér–idő kontinuum, az anyag, a mozgás: egyszersmind a filozófiának is alapvető kategóriái. Tehát a legtermészetesebb az, hogy ilyenformán, ha valami új felfedezés születik, például a téridővel kapcsolatban vagy az anyagszerkezet területén (mint tudjuk, a huszadik század fizikája ezekben a kérdésekben számos új eredményt szolgáltatott, melyeknek részletezése most messze vezetne), akkor egy igazán tudományos igénnyel fellépő filozófia ezeket minél rövidebb idő alatt kellene hogy integrálja teljes rendszerré. Ez lenne az olyan sokat emlegetett tudományos világkép, mely egy adott kor legalapvetőbb és legegyetemesebb törvényeibe foglalva szintetizálja a világról szerzett ismereteket.
Itt nyilvánul meg tehát a filozófia világképalkotó és integratív szerepe. Ez a szerep ma, az egyre erősebb és szűkebb területekre szorítkozó szakosodás korában, fontosabb mint valaha. Idézzük ezzel kapcsolatban századunk nagy fizikusának és egyben jelentős filozófiai gondolkodójának, Werner Heisenbergnek éppen idevágó véleményét: „Az utóbbi ötven évben a kép megváltozott, és a természettudományokban a szűken szakosodott, lelkiismeretes szakembernek még fontos szerepe lehet, de nem élenjáró szerepe. Mert függetlenül attól, hogy fizikáról, kémiáról, biológiáról vagy medicináról van szó, ha jelentős haladást akarunk elérni, arra kényszerülünk, hogy túlnézzünk az egyes diszciplínák határain, a szomszédos területek felé és néha még ezeken is túl, egészen a filozófiáig.”
Hosszan lehetne beszélni a fizika és a filozófia (a fizikusok és a filozófusok) kölcsönös kapcsolatáról, egymásrautaltságáról és együttműködésének szükségességéről. Ilyen értelemben most csak azt szeretném itt hangsúlyozni, hogy semmilyen filozófia nem léphet fel (nem kellene hogy fellépjen) olyan igénnyel, hogy egy bizonyos filozófiai rendszerből kiindulva minősítsen konkrét tudományos elméleteket. Azt, hogy például a relativitáselmélet, a kvantummechanika vagy a relativisztikus kozmológia Big-bang elmélete (a táguló világegyetem modellje) tudományos szempontból helyes-e vagy nem, azt nem a filozófia döntheti el, hanem az ezzel foglalkozó tudományágak elméleti és kísérleti eredményei. S ha mégis ilyen esetek megtörténnek (sajnos a történelem és a tudománytörténet számos ilyen példával szolgálhat), akkor ez nemcsak az illető filozófiai rendszert kompromittálja és járatja le, hanem a társadalom és a tudomány fejlődése szempontjából nagy fontosságú tudományos irányzatok elterjedését és fejlődését, hosszabb vagy rövidebb időre, fékezheti. (Lásd a kibernetika, a molekuláris genetika, a kozmológia vagy a kvantummechanika esetét.)
Végül, ami a neutrínófizika és az egységes térelmélet filozófiai vetületeit illeti, röviden azt mondanám el, hogy ezekről elsősorban a neutrínó nyugalmi tömegére vonatkozó új eredmények kozmológiai aspektusaival kapcsolatban beszélhetünk. Arról van szó ugyanis, hogy ha az anyag e parányi alkotóelemének, talán a legkisebb elemi részecskének tartott neutrínónak nagyon kicsi, de azért nullától különböző nyugalmi tömege van, akkor ez a piciny tömeg befolyásolhatja az egész Univerzum dinamikáját, mi több, megváltoztathatja az egész világegyetem geometriai szerkezetéről és egész jövőbeni sorsáról alkotott kozmológiai világképünket.
Itt azzal a fontos filozófiai gondolattal állunk szemben, amelyre Madách is felfigyelt Tragédiájában, mikor azt mondta: „Kicsinyben rejlik a nagy”. Most ez az általános filozófiai tézis a neutrínókozmológiában teljesen konkrét formában jelenik meg. Ami az egységes, vagy inkább az egyesített térelméletek filozófiai implikációit illeti, az itt született új eredmények (Weinberg–Salam–Glashow-modell, a gravitáció ECSK-elmélete, szuperszimmetria és szupergravitáció, lepton-kvark-szimmetria stb. – lásd könyvünk különböző fejezeteit) még szorosabb kapcsolatban állnak a filozófia világképalkotó, integratív és szintézisteremtő funkciójával, mert ezek a fontos eredmények minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy megteremthessük a természet ma ismert összes alapvető fizikai kölcsönhatásainak az egységes térelméletét és ugyanakkor az anyagszerkezet legkisebb építőköveinek új szintézisét, szubnukleáris szinten. Ez az új szintézis nemcsak a fizika régi vágya, de egy új fizikai és filozófiai világkép kialakulásához vezethet el.

– Mit venne még bele, illetve mit írna meg ma egy Kvantumfizika, művészet, filozófia című kötetbe?
– Sok minden foglalkoztat, korunk sok érdekes kérdéséről szeretnék még írni. Mint az Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottságának tagja, már több mint tíz éve, e bizottság szervezésében, Bukarestben, Kolozsváron, Iași-ban, Brassóban és persze Temesváron is, több ilyen tárgyú tudományos ülésszakon veszek részt. Ezeken évente legalább két-három előadást tartottam, melyeknek egy része meg is jelent külön cikkekben, angol, francia, román, és – éppen A Hétben – magyar nyelven is. Ezekből összeállna legalább egy 300-400 oldalas kötet, csak véglegesíteni kellene és kiadásra előkészíteni. Kiadnám románul és magyarul is, csak még nagyrészt magyarra is át kellene ültetni, vagy megírni, mert ezeket főleg román nyelven tartottam és írtam meg. Kapásból idézek egy pár címet: Az Einstein–Podolsky–Rosen-paradoxon és a kvantumelmélet mai értelmezése; James Joyce Finnegan’s Wake-je és a kvarkok; Tudatában van-e a tudós felfedezése jelentőségének?; Occam borotvája és a modern fizikai gondolkodás ökonómiája; Ettore Majorana „eltűnése” az atomfizika lélektani rejtélye; Alexandru Proca és a vektormezonok szerepe a szubnukleáris fizikában, asztrofizikában és kozmológiában; Földön kívüli civilizációkkal való kapcsolatteremtés (CETI–SETI) és anyag-antianyag szimmetria; Tudományok és művészetek kapcsolata gyorsuló időnkben; A téridő-kontinuum fogalma H. Minkowskinál és Palágyi Menyhértnél; Az antianyag fogalma és József Attila transnegatívumról szóló elmélete; Quo vadis physica?

– Azt írja kötete előszavában: „… mindabban, amiről írok és véleményt mondok, mindig a fizikus, tehát a természetet megérteni vágyó és másokkal megértetni akaró, a szintézist a fizika felől megközelítő természetfilozófus felfogásából indulok ki.” Kérdésünk: mi a véleménye a szintézis „másik oldalról” történő megközelítésének esélyeiről?
– A szintézis felé, mivel egycsapásra nem valósítható meg, mindig valahonnan el kell indulni. Az induláshoz pedig szükséges, hogy az ember érezze a lába alatt azt a bizonyos „szilárd talajt”. A szintézis megközelítésében számomra ezt a biztos támaszt a fizika jelentette, innen indultam el. Természetesen ez nem az egyedüli kiindulópont, több lehetőség van, amiből mindenkinek saját adottságai és lehetőségei tudatában és ismeretében kell választania. Kétségtelen, hogy teljességre való törekvés, a szintézisre való vágy olyan örök emberi tulajdonság, olyan alapvető emberi igény, melyről senki nem mondhat le, aki embernek tartja magát. Ami a szintézisnek a humaniórák felől való megközelítését illeti, azt mondhatom, hogy számos példa bizonyítja ennek lehetőségét. Utalok itt legelőször a Divina Commediára, melyben Dante nemcsak a világirodalom egyik örök érvényű remekművét teremtette meg, hanem egy olyan szintézis jellegű művet is, melyben benne foglaltatik az illető kor tudományos világképe és kozmológiája is. Vagy időben közelebb jőve, hosszasan lehetne beszélni Németh László szintézist teremtő, annyi vitát kiváltott, de nagyon sok eredményt is felmutató próbálkozásairól. A szintézis és az enciklopédista tájékozódás lehetőségéről, Marx Györgyhöz, a neves fizikushoz írott levelében maga Németh László így vall: „A »polihisztorság«, ha az nem szakok egymás mellé tanulását, hanem világnézeti velejük kiszívását jelenti, ma is lehetséges, sőt, ha nem akarunk holmi békaperspektívába ragadni, erőnkhöz mérten törekedni is kell rá. Egyedül írt folyóiratomnak, a Tanúnak ez volt eredeti célja, hogy az olvasókat mint tanulótársakat hívjam meg a viselkedésemet is megszabó enciklopédista tájékozódásra.”
Említsem meg utolsó példaként József Attila nevét. Lehet, hogy egyeseknek ez furcsának tűnhet, ilyen értelemben (a szintézisteremtés lehetőségére utalva) éppen József Attilára hivatkozni, de mint azt a nemsokára megjelenő, 1983-as Korunk Évkönyvben levő nagyobb tanulmányunkban részletesen is kifejtettük, József Attila költői világképe tartalmában sokkal gazdagabb és ugyanakkor sokkal tudományosabb és racionálisabb, mint azt eddig sokan hitték, mert ő mindig „a mindenséggel mérte magát”, és az ő ege „az ésszel fölfogott emberiség világossága” volt.

– Miben látja a tudományos esszék végén (mint kötetében is) a bibliográfia szerepét? Utalnánk hirtelen Rádi Péternek a Magyar Tudomány 1983/5 számában megjelent Lehet-e forrásmunka az ismeretterjesztő irodalom című cikkére.
– Már könyvem előszavában utaltam a bibliográfiai jegyzetek szerepére és fontosságára. Mivel írásaim többségében olyan kérdésekkel foglalkozom, melyek a ma tudományának nem lezárt, pontosabban, teljesen nyitott kérdései, sokan bizonyára tovább szeretnék követni és elmélyíteni a könyvben szereplő gondolatokat. Ez pedig lehetetlen a részletek ismerete nélkül. Ehhez azonban feltétlenül szükségesek, még egy esszékötetben is, az alapvető irodalmi hivatkozások és utalások. Az ötezer olvasó között, aki könyvemet megvásárolta (ennyi volt a példányszám) nagyon valószínű, hogy sokan lesznek olyanok, akik most a könyvemből hallottak először bizonyos kérdések létezéséről. Tehát azoknak továbbolvasásra és további utánanézésre először is olyan műveket kell ajánlani, melyeket különösebb nehézség nélkül elolvashatnak és megérthetnek. Csakis ezután következhet, betartva az egzakt tudományok elsajátításában oly fontos szerepet játszó fokozatossági elvet, a magasabb szintű művek olvasása, melyekhez egyetemi vagy talán éppenséggel posztgraduális képzettség szükséges. Minden félreértést elkerülendő megemlítek egy nagyon jellegzetes konkrét példát, mely könyvemnek A kozmikus maradványsugárzás, a Világegyetem születésének tanúja című fejezetéhez kapcsolódik. E fejezet bibliográfiai jegyzetanyagában többször szerepel a híres Nobel-díjas fizikus és kozmológus, Steven Weinberg neve. Itt most, a fenti értelemben, szeretném felhívni a figyelmet Weinberg két nagy sikerű, ehhez a fejezethez kapcsolódó, könyvére. Az egyik egy kimondottan népszerűsítő könyv, címe: „The first Three Minutes”, 1977 (Egy pár hónappal ezelőtt orosz, francia, német, svéd nyelvű kiadások után, magyar nyelven is megjelent Budapesten, a Gondolat kiadónál). A másik Weinberg-könyv talán a legsikerültebbek egyike a legmagasabb szintű modern kozmológiai és gravitációs szakirodalomban, a címe: „Gravitation and Cosmology”. Kérem az olvasót, ha van lehetősége, lapozza fel ezeket a könyveket, és akkor megtalálja a választ arra a kérdésre, hogy lehet-e forrásmunka az ismeretterjesztő irodalom.
Az én válaszom természetesen az, hogy lehet. Egy árnyaltabb válasz megadásához azt is meg kellene vizsgálnunk, hogy kihez szól és milyen szintű ismeretterjesztő irodalomról van szó. (Végül is bármilyen szintű műnek van valamilyen ismeretterjesztő funkciója is. De egy ilyen árnyaltabb válasz megadása több teret venne igénybe, mint ami most ebben az interjúban rendelkezésünkre áll.

Végezetül még csak annyit szeretnék megjegyezni, úgy tűnik, hogy nem csak a tudományos esszéknél lehetséges és szükséges a bibliográfiai jegyzetanyag, hanem sokszor még a regényekben és novellákban is, mint ahogy azt Panek Zoltán utolsó kötetei is bizonyítják. (Lásd: A földig már lépésben, Kriterion, 1977; Boszorkánygyűrű, Novellák, Kriterion, 1982.)

Megjelent A Hét XIV. évfolyama 40. számában 1983. szeptember 30-án.

Toró Tibor (Énlaka, 1931. júl. 16.) – fizikai szakíró, ~ T. Tibor (1957) apja. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte (1950). Egyetemi diplomát a temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika Karán szerzett (1953). Ez évtől az egyetem Matematika–Fizika, majd Fizika Karán tanársegéd, adjunktus, majd docens, az elméleti fizika tanszékvezető professzora. Itt tartott kurzusokat a 20. századi fizika nagy elméleteiről: a relativitáselméletről, kvantumfizikáról, szubatomikus fizikáról (atommag- és részecskefizika), valamint fizikatörténetről, különös tekintettel a 20. századi fizika történetére a Nobel-díjak tükrében. Itthon először, több témakörben tartott speciális előadásokat olyan, ma születőben lévő interdiszciplináris tudományágakról, mint a szubnukleáris asztrofizika és kozmológia vagy az antianyag fizikája és a földön kívüli értelem keresése (SETI) problematikájának összekapcsolása. Ez utóbbi témát a világon is az elsők között tette egyetemi előadások tárgyává. 1992-től 2007-ig vendégtanár a szegedi Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékén. Az itt végzett munkásságának elismeréseképpen az egyetem szenátusa 2007-ben címzetes egyetemi tanári címmel tüntette ki. Több egyetem, főiskola és kutatóintézet (a debreceni Tudományegyetem, az ATOMKI, a Debreceni Akadémiai Bizottság, a miskolci, soproni, győri egyetemek és főiskolák) rendszeres vendégelőadója.
1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső taggá választotta. Székfoglaló előadásának címe: Bolyai János és az alapvető fizikai kölcsönhatások geometrizálása  (szerkesztett formában Szeged 1996).
Tudományos munkásságának fő területe az elemi részek fizikája és az alapvető kölcsönhatások *egységes elmélete, valamint ezek asztrofizikai és kozmológiai aspektusai. Ezeken belül szűkebb szakterülete a nem-abeli (Yang–Mills típusú) mérték (gauge) terek nem-lokális általánosítása, spinor erőterek és a gravitáció nem-lokális kölcsönhatásának tárgyalása és a spinor erőterek elmélete különböző nemeuklideszi posztriemanni (Weyl, Riemann–Cartan, Murgescu, Finsler) terekben, valamint ezek kapcsolata a gravitáció gauge-elméletével (Utiyama, Kibble), a fundamentális kölcsönhatások geometrizálásával és a neutrino asztrofizikai és kozmológiai vonatkozásaival. Ezeknek az eredményeinek egy részét a 60-as évek végén, a Francia Tudományos Akadémia Közleményeiben (Comptes Rendus des Académie de Sciences, Paris) a neves Nobel-díjas fizikus, Louis de Broglie mutatta be.
Több mint 150 tudományos munkája jelent meg (magyar, román, angol, francia, német és szerb, ill. horvát nyelven) hazai és külföldi szakfolyóiratokban; itthon főleg a Román Akadémia szakfolyóirataiban (Revue Roumaine de Physique, Studii şi Cercetări de Fizică, Revue Roumaine de Mathematiques Pures et Appliquées, Studii şi Cercetări de Mate­matică, Studii şi Cercetări de Geo­fizică, Progrese în Stiinţă, Anuarul Observatorului Astronomic al Acad. RSR), valamint a iaşi-i és temesvári egyetemek szakfolyóirataiban (Ana­lele Stiinţifice ale Univer­sităţii Iaşi – Fizică, Analele Universi­tăţii Timi­şoara, Seria Matematică-Fizică şi Seria Fizică-Chimie) és más szakfolyóiratokban (Revistă de Fizică şi Chimie, Revista Invăţământului Su­perior, Forum és mások). Külföl­dön főleg a Comptes Rendus des Aca­demie de Sciences (Paris), Il Nuovo Cimento (Bologna), Acta Physica Hungarica és Fizikai *Szemle (Bp.), Physics World (London) és több gyűjteményes kötet közölte tanulmányait.
Tagja több országos és nemzetközi tudományos *fórumnak és társaságnak: az Európai Fizikai Társaságnak, a Nemzetközi Általános Relativitáselméleti és Gravitációs Társaságnak. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1991-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Úgyszintén 1991-től tagja a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 51-es szakbizottságának, amely a földön kívüli élet és civilizációk problematikájával foglalkozik. A szakcikkeken kívül válogatta, szerkesztette és átfogó, részletes tanulmánnyal látta el a Kozmikus társkeresés c. tanulmánygyűjteményt (Buk. 1983), Bay Zoltánnak A holdvisszhangtól az új méterig c. tanulmánykötetét (uo. 1986), valamint egy román nyelvű antológiát.
A Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, temesvári fiókjának alelnöke, e bizottság rendezvényeinek állandó előadója, sok esetben kezdeményezője. Előadásainak szövege általában a Bizottság folyóiratában a Noesisben (világnyelveken) vagy románul a Revista de Filozofie, Revista Învăţământului Superior (Forum), a temesvári Ori­zont, valamint a Stiinţă şi Tehnică, România Literară folyóiratokban jelent meg. Magyar nyelven *A Hét, a *Korunk, a *Korunk Évkönyvek, az *Utunk, valamint a magyarországi Természet Világa, Élet és Tudomány és a Magyar Tudomány közölte ilyen jellegű tanulmányait.
Kiemelten foglalkozik Bolyai János különleges jelentőségével az erdélyi és egyetemes tudománytörténetben. Úttörő szerepe volt a temesvári Bolyai-kultusz újraindításában, valamint a temesvári Bolyai-emlékmű megvalósításában (1993). Szintén az ő kezdeményezésének eredménye *Vetró Artúr Bolyai Jánosról készült mellszobrának felavatása a temesvári Tudományegyetemen (1998).
Kezdeményezője és 1991-től makacs és kitartó szorgalmazója volt az MTA Nemzetközi Bolyai Matematikai Díj újrakiadásának, melyet hosszú évekig tartó szünetelés után 2000-ben és 2005-ben újra odaítéltek.
Jelentős a hozzájárulása ahhoz, hogy Bolyai János tudományos munkásságáról jóval árnyaltabb és teljesebb kép alakult ki, főleg ami a modern fizikát illeti. Több tanulmányban sikerült kimutatnia, hogy Bolyai egy kéziratban maradt tézisében, kvalitatív formában jóval Einstein előtt szintén megfogalmazta már a fizika geometrizálásának gondolatát, őt tehát az einsteini geometriai dinamika előfutárának tekinthetjük. Ugyanakkor tanulmányaiban nyomon követi, hogy ez a gondolat hogyan fejlődik tovább napjainkban.
A Bolyai bicentenárium évében (2002-ben) számos előadást tartott és tanulmányt közölt itthon és külföldön (például a stockholmi és a helsinki egyetemen) Bolyai János sokoldalú munkásságáról. Ezekben az előadásokban, valamint az MTA-n megtartott Nemzetközi Bolyai Konferencián azt is kimutatta, hogy Bolyai János lényegében megfogalmazta a modern fizikai elméletekben használt korrespondencia-elvet, valamint azt, hogy az általa bevezetett Bolyai-paraméter segítségével és más univerzális konstansokkal hogyan lehet klasszifikálni a fizika nagy elméleteit.
A híres temesvári levél 180. évfordulójára (2003) kötetet jelentetett meg, ahol nyomon követi ennek a levélnek a sorsát és Babits Mihály 1911-es Bolyai-szonettjének genezis-történetét.
Fontos szerepe volt az erdélyi és Kárpát-medencei tanárok továbbképzésére alakult Bolyai Nyári Akadémia munkájában, melynek tiszteletbeli elnöke, a Fizikusok *Fórumának vezetője és egyik állandó előadója.
2000-től felkért tagja a Sapientia Alapítvány kuratóriumának. Ugyancsak tagja a Magyarországon működő Sapientia Hungariae alapítványnak.
Fontosabb munkái: On a Four-Component Spinorial Ecuation for Neutrino in the Presence of Gravitation in the Case of Nonlocal Spin Connection (Il Nuovo Cim. Bologna 1964); Sur une extension non-local du formalism de Utiyama (Párizs 1966); Sur le Champ de Yang-Mills (Párizs 1966); Über die Nichtlocale Wechselwirkung zwischen den Spi­nor­felden und dem gravitationsfeld (Rev Roumaine de Mathematique 1967); Asupra unor aspecte cosmo­logice ale fizicii neutrinului (Rev. Filoz. Buc. 1967); Starea actuală şi perspectivele astronomiei neutrinice experimentale (Analele Univ. Tim. 1967); Asupra rolului particulei elementare neutrino în geofizică (Studii şi Cercetări de Geofizică 1968); Unele probleme actuale ale astronomiei neutrinice (An. Obs. Astr. Buc. 1969); Neutrinul şi rolul lui în fizică, astronomie şi cosmologie (Buk. 1969); Sur la transformation de jauge de Utiyama (Párizs 1970); Nem-euklideszi geometriák a modern fizikában és a relativisztikus kozmológiában (in: *Korunk Évkönyv 1973. Kv. 1973); Transastronomija-najno­vina grana astronomije (Vasiona, Rev. Astr. Beograd 1973); Fizică modernă şi filozofie (Tv. 1973); A semmiből egy új világot teremtettem (társszerzők *Neumann Mária és Salló Ervin, Tv. 1974); János Bolyai a precursor of the general relativity and of the geometrisation idea in Physics (Analele Universităţii Timi­şoara 1976); A neutrinó (Bp. 1976); On the Neutrino Spinor Field in Weyl-Cartan Spaces (in: Proc. of Nat. Coll. on Geometry and Topology, Tv. 1978); Einstein, Hilbert, Bolyai és a nemzetközi Bolyai-díj (*A Hét 1980/7); On the necessity of the Murgescu Spaces from the Non-abelian Gauge Theories of Gravitation (Analele Universităţii Timişoara 1981); Kvantumfizika, művészet, filozófia (Buk. 1982); Kozmikus társkeresés (összefoglaló tanulmány az antológiához, Buk. 1983 = Századunk); Proble­matica CETI-SETI şi simetria de materie-antimaterie (in: Filosofia fizicii. Buk. 1984); Există alte fiinţe în cosmos? (összefoglaló tanulmány az antológiához, Buk. 1986); Einstein anticipated (társszerző P. Csonka. In: Physics World. London 1994); Bolyai János és az alapvető fizikai erők geometrizálása (Szeged 1996); Bolyai János temesvári „új, más világa” emlékére (Csíkszereda 2003); A fizika geometrizálása: Bolyai János és Albert Einstein befejezetlen szimfóniája (in: Bolyai emlékkötet. Bp. 2004). Marosi Barna: Egy Einstein-portré tömegvonzása. In: Megbolygatott világ. Buk. 1974. – Dusan Popov: Kad fizika nije samo egzakta nauka. Banatsko Novine, broj 3241, 1974. – Mikó Ervin: Fizikáról, csillagokról, az emberről. *Utunk 1975/36–37. – Cseke Péter: Énlaka világától a világegyetem otthonáig. *Falvak Dolgozó Népe 1975. szept. 24. – Kovács Erzsébet: A magfúziótól a fizikus társadalmi felelősségéig. Beszélgetés Toró Tibor atomfizikussal. *Előre 1975. szept. 19. – Sain Márton: A neutrinó. Magyar Nemzet 1977. ápr. 8. – Fábián Ernő: A korszerűség jegyében. Megyei Tükör 1982. febr. 12. – Tóth Béla: Kvantumfizika, művészet, filozófia. Magyar Nemzet 1983. okt. 2. – Szávai Géza: Alkotók műhelyében. Könyvbarát 1983/1. – Vekerdi László: Toró Tibor: Kvantumfizika, művészet, filozófia. Tiszatáj 1983/8; uő: A fizika aranykora. *Forrás 2006/9. – Görömbei András: Négy rendhagyó romániai magyar könyv. Könyvvilág 1983/11. – Ágoston Hugó: Mit keres a fizikus a filozófiában. *A Hét 1983. szept. 30.; uő: A századvég szellemiségében fontos helye van a természettudományoknak. Krónika 2000. febr. 5.; uő: Tudós a kultúrában. Új *Magyar Szó 2006. júl. 19. – Bodó Barna: Az *egység igézetében. *Szabad Szó 1983. márc. 23. – Ujj János: Átpillantását vágyjuk az egésznek. Vörös Lobogó 1983. máj. 29. – Pető Gábor Pál: Kozmikus társkeresés. Népszabadság 1984. febr. 14. – Huszár Sándor: Fizikus oldalnézetből. *Előre 1984. júl. 15.; uő: Legnagyobb élményem a hivatásához hű pedagógus. *Előre 1987. aug. 2. – Ion Dancea: O ştiinţă fascinantă: astrofizica. Orizont 1984/6. – *Nagy Miklós Kund: Kicsinyben rejlik a nagy. Vörös Zászló 1986. ápr. 13.; uő: Hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk. In: Míg a magnó összekapcsolt. Csíkszereda 2006. – T. Páll Árpád: A tudományos kíváncsiság hatóereje. *A Hét 1988. nov. 17. – Beke György: A reáliák érzelmes embere. *Utunk 1988/14. – Pataki Zoltán: Utánam Teller Ede beszélt.  *Temesvári Új Szó 1991. nov. 21.; uő: Egy temesvári magyar akadémikus. Erdélyi *Napló  1993. aug. 5. – Aniszi Kálmán: Apáczaitól a Bolyai Díjig. Élet és Tudomány 1993/39. – Domokos Andrea: Aki átpillantását vágyja az egésznek. Világszövetség 1993/17–18. – Gazda Árpád: Mindig úgy tanítottam, mintha igét hirdetnék. Székelyföld 1997/12.– Staar Gyula: A székelyek fizikusa. In: Fizikusok az aranykorból. Bp. 2006. (M. E.)

Forrás: Kriterion

Korunk Könyvek a Kriterion Könyvkiadó 1972-ben indított sorozata, amelynek 4-5 ív terjedelmű köteteiben hazai és külföldi szerzők felvonultatásával a kiadó általános kitekintést kívánt nyújtani *századunk természet- és társadalomtudományos, valamint műszaki gondolkodására, tájékoztatni a modern természet- és társadalomtudományok legkülönbözőbb területein *korunk tudomány-ember relációjáról. Fő jellemzője amint maguk a szerkesztők írják „egy sajátos interdiszciplináris szemléletmód meghonosítása, nem pedig a szűken értelmezett tudománynépszerűsítés”.
A kiadót a témák és művek kiválasztásában, felülbírálásában négytagú szerkesztőbizottság segítette (Dankanits Ádám, Kapusy Antal, Szabó Attila, Toró Tibor, majd Dankanits halála után Ágoston Hugó). 1982-ben a sorozat elnevezése *Századunkra  változott, ezzel együtt sorozatborítója is megújult, s módosult szerkesztőbizottsága is (Aradi József, Molnár Gusztáv, Imreh Sz. István bevonásával).
A szerzői névsorban olyan nemzetközileg elismert tudósok szerepelnek, mint Marx György, Szent-Györgyi Albert, Jean Piaget, Robert Escarpit, Selye János, Louis Althusser, V. A. Ambarcumjan, Stanislaw Lem, Stéphane Sarkany, Mircea Maliţa, Bay Zoltán, Joseph Needham; a hazai szerzők közül pedig Balázs Sándor, Cs. Gyimesi Éva, Kapusy Antal, Fülöp Géza, Semlyén István, Nagy Miklós, Szabó Attila, Lazányi Endre, Módy Jenő, Toró Tibor, Tompa Gábor, Bíró Béla és mások. Néhány tematikus tanulmánykötet a mai építőművészet, irodalomszemiotika, filmművészet, rendszerelmélet, ökológia, kozmikus kommunikáció problémavilágába vezette be az olvasót. A sorozatban 1992-ig összesen 48 kötet látott napvilágot közel 200 000 példányban. (D. Gy.)

Forrás: Kriterion