Azért, mert publicisztikai műve hatalmas és tökéletes. A publicisztika pedig nélkülözhetetlen. Azért hamisítják is…
Azért, mert Bálint György felismerte a veszélyt, amivel a mai társadalomnak is nap mint nap szembe kell néznie: a média manipulatív hatását, a félrevezetett tömegek befolyásolhatóságát.
Azért, mert – ahogy Tamás Gáspár Miklós megjegyezte egy döbbenetes írásban –: ő találta ki azt a kifejezést, hogy „fölháborodom, tehát vagyok” (miközben „nem is volt annyira fölháborodva, inkább bánkódott” – írja TGM).
Azért, mert életeszménye a humanizmus volt. Rég nem látott szó, vajon mond még valamit? S mikor nem lesz majd szabad leírni sem?
De legfőképpen azért kell olvasni Bálint Györgyöt – aki a maga szelíd következetességével, szinte beletörődve az elkerülhetetlenbe küzdött a nacionalizmus és pozitivizmus rossz szelleme ellen –, mert egy olyan korban élt és alkotott, amelyikre mind jobban hasonlít ez a mostani, a mi korunk.
– Hátha el lehet kerülni… Vagy ismét késő már?
A szerkesztő megjegyzése
Bálint György (Budapest, 1906. július 9. – Ukrajna, Sztarij Nyikolszkoje, 1943. január 21.) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító.
A humanizmus, a polgári és demokratikus értékek egyik legjelentősebb őrzője és képviselője, a publicisztika kiemelkedő alkotója a két világháború közti magyar irodalomban.
Brauner Ármin banktisztviselő és Hoffmann Kamilla fia. (A Holokauszt Emlékközpont oldalán Bálint György eredeti neveként Österreicher szerepel. Ugyanez olvasható egy másik honlapon is, mely szerint ráadásul az apa neve csak 1887-ig lett volna Österreicher.)
Amíg az apa dolgozott, bankigazgatóként is, a család jómódban élt: bejárónőt tartottak, kisfiuk mellé német nyelvtanárnőt fogadtak, később angolra és franciára is taníttatták, Ausztriába jártak nyaralni. A családot az író határozott, erős akaratú anyja uralta, fiát szigorú nevelésben részesítette. Bálint György csöndes, kissé zárkózott alkatával inkább apjára hasonlított.
Az elemi iskola után, 1916-tól Bálint György a Markó utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult, 1924-ben érettségizett. Nyolcadikos korában franciából és angolból készült versfordításaival pályadíjat nyert; ekkor már önálló verseket írogatott, és olaszul is tanult. Barátaival egyik osztálytársánál, Csillag Sándoréknál rendeztek találkozókat, abban a Kádár utcai lakásban ismerkedett meg osztálytársa testvérével, leendő feleségével, Csillag Verával.
Pályáját Az Est Lapoknál kezdte 1926-ban. Verseinek köszönhetően és nagybátyja segítségével jutott el Mikes Lajoshoz, Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjéhez. 1926 végén fölvették a rendőri riporter segédjének, de hamarosan önálló interjúkat is készített, és nyelvtudása révén őt küldték ki az ideérkezett hírességekkel interjút készíteni. Így indult el alulról az újságírói, írói pályán, mely a következő évtizedben egész életét betöltötte.
A megfeszített munka mellett szinte minden évben rövid nyugat-európai utazást is tett, később feleségével együtt. Az utazások élményanyagából is hosszabb-rövidebb munkák születtek. 1939. évi londoni látogatása azonban már nem turistaút volt. A fasizmus általános térnyerése és a magyarországi zsidótörvények fenyegetése miatt feleségével elhatározták, hogy emigrálnak. Mindketten megkapták úti okmányaikat, de végül Bálint György május 15-én egyedül utazott el, hogy megélhetési lehetőséget keressen; felesége később követte volna. Mivel nem sikerült megfelelő lehetőséget találnia, július 15-én hazajött. Az itthoni helyzet azonban gyorsan változott, a szélsőjobboldal nagyon megerősödött, a háborús készülődés fokozódott. „Augusztusban ismét vízumot kért, de az angoloktól nem kapta meg a beutazási engedélyt. Így maradtak itthon, egyre elviselhetetlenebbé váló körülmények között.”
Mielőtt elindult volna Londonba, kétszer is behívták katonának. Hazatérése után, októberben újból be kellett vonulnia, nem is utoljára.
1938 őszén hívták be először katonának kiképzésre; három hónap elteltével, karácsony előtt leszerelt, utána két hónapig betegeskedett
1939-ben kora tavasszal Vácra hívták be, április végén szerelték le; közben néhány hétig Léván szolgált
1939 őszén ismét bevonult, ekkor csak hat heti kiképzésre, Tápiósülybe
1940-ben is kapott behívót, de előtte orvos-ismerőse segítségével befeküdt egy szanatóriumba, így mentesülhetett a szolgálat alól
1941 májusában ötödször is behívták, ezúttal már nem katonának, hanem munkaszolgálatra. Gödöllőre vonult be, onnan Tokajba került, majd Újverbászra vitték munkára; augusztus végén térhetett haza
1942 április elején letartóztatták és fél évig a Margit körúti börtönben vizsgálati fogságban tartották (Cserépfalvi Imrével együtt); szeptember 12-én szabadult. Valamilyen szervezkedésben való részvétellel gyanúsították, de ennek nem volt reális alapja, bírósági tárgyalásra sem került sor
1942. október 27-én vonult be utolsó munkaszolgálatára Gödöllőre, „különleges munkásszázad”-ba, vagyis büntetőszázadba; egy hónappal később, november 27-én indították el szerelvényüket Ukrajnába. Bálint György ott halt meg 1943. január 21-én.
Gyorsan és pontosan dolgozott. Az írásait tartalmazó szakbibliográfia 1135 címet sorolt fel az 1960-as évek végén, azóta ez a szám gyarapodott. Különféle sajtóműfajokban alkotott, mestere volt a publicisztikának és a kritikának. Rövid jegyzeteinek sora „egy kivételesen erős intellektus és érzékeny kedély napi reflexiója, folyamatos pere a háború felé rohanó világgal és azokkal, akiknek megérte háborút hozni a világra. (…) írásain tévedhetetlenül fel lehet ismerni az ő keze nyomát. Rá lehet ismerni jellegzetesen tömör stílusára, a finom gúnyra, fölényesen biztos ítéleteire, és mindenekelőtt: rá lehet ismerni szilárd és egységes világnézeten alapuló, bátor véleményére.
1986-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége róla nevezte el az újságíróképzéssel foglalkozó oktatási intézményét, mely ma Bálint György Újságíró Akadémia néven működik.
Főbb művei
F. m.: Strófák. Versek. (Bp., 1929);
Az idő rabságában. Karcolatok. (Bp., 1935);
Jégtáblák, könyvek, koldusok. (Bp., 1937);
Az állatok dicsérete. Karcolatok. (Bp., 1937; új kiad.: 1961; 1986; 1994;
németül: Leipzig, 1963);
Spanyolországban jártam. (Bp., 1938; új kiad.: 1983);
Búcsú az értelemtől. Naplójegyzetek. (Bp., 1940);
Veszély Ázsiában. (Bp., 1940);
Emberi méltósággal. Cikkek. (Bp., 1947);
A szavak felkelése. Válogatott cikkek. (Bp., 1954);
A toronyőr visszapillant. Cikkek, tanulmányok, kritikák. 1–2. (Bp., 1961;
új kiad.: 1966 és 1981);
A tintahal. Publicisztikai írások. (Bp., 1964);
Az utolsó percek. Cikkek, jegyzetek. (Bp., 1971);
Rejtsd el az örömöd. Versek. (Bp., 1974);
Rapszódia az íróasztal mellett. Tanulmányok, kritikák, jegyzetek. Vál., szerk., utószó Koczkás Sándor. (Bp., 1976);
Babits és B. Gy. Levelek, cikkek, tanulmányok. Szerk., jegyz. Téglás János. (Bp., 1987);
Fordítások
Galsworthy, John: A túlsó parton. 1–2. Reg. (Bp., 1929);
Lewis, Sinclair: Egy modern asszony szíve. Reg. (Bp., 1933);
Dickens, Charles: A Twist-gyerek kalandjai. Reg. (Bp., 1934, új kiad.: 1965; 8. kiad. 1994);
Galsworthy, John: A várakozó. 1–2. Reg. (Bp., 1934);
Lewis, Sinclair: Művészek. Reg. (Bp., 1934);
Galsworthy, John: A virágzó vadon. Reg. (Bp., 1935);
Hawthorne, Nathaniel: A skarlát betű. Reg. (Bp., 1935; 7. kiad. 1994);
Huxley, Aldous: Légnadrág és társai. Reg. (Bp., 1936);
Lewis, Sinclair: Ez nálunk lehetetlen. Reg. (Bp., 1936);
Knittel, John: Marokkói kaland. Reg. (Bp., 1940);
Knittel, John: Terese. Reg. (Bp., 1941).
Részletesebben: lásd a Wikipédia szócikkét.
