Jócskán elmúlt már a magyar éjfél is, amikor véglegesítem „megosztó élményportálunk” mai összeállítását, utolsóként Vig Emese szokottan magas színvonalú, ezúttal azonban nemzeti horderejű (semmi irónia!) cikkét élesítve arról, hogy Elmarad Drábik János fellépése Kolozsváron, a Transtelextől értesült, hogy Tompa Gábor halasztja a beszélgetést.
Nem csak elektronikus levéllel igazolhatom, hogy első gondolatom Tompa Gábor meggondolkoztató ötletének hallatán az volt: ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Itt őrültek vannak!
Úgyhogy nem utólag vagyok okos, amikor némiképp a reductio ad abszurdum módszerével és indítékával most arra kérem az olvasót: képzelje el, mi lett volna, ha ez a zavaros figura, aki számára a demokratikus Nyugat „Orwellia” (nem pedig mondjuk a hibrid diktatúrák hamisított valóságú egyenirányított világa), Tompa Gábor igazgató jelenlétében ilyeneket mond a Kolozsvári Állami Magyar Színház világot jelentő deszkáin:
„Testvéreim! A nyugatról érkező, a háború-dollárt kétségbeesetten fenntartani igyekvő erőszak-monopólium napjai meg vannak számlálva. A háttérhatalom gyengülése pedig számunkra bizakodásra ad okot, mi több, lehetőséget ad nekünk, magyaroknak a határrevízióra, s már nemcsak Kárpátalja, de Erdély visszacsatolására is. Köszönjük a segítséget, kedves Emesék!”
Hogy itta volna szavait a megilletődött – Tompa Gábor rendezésein nevelkedett – Erdély-fővárosi közönség! Hogy tapsoltak volna a megjelent RMDSZ-vezetők! Hisz kell az ilyen lélekerősítő, bátorító evangélium, különösen olyan körülmények között, amikor – szintén Vig Emese írja meg, egy másik cikkéből tudjuk – szatmári (Satu Mare, a nagy satu) kormánypárti román politikusok az RMDSZ kormányról való leváltását kérték már Orbán Viktor botrányos tusványosi beszéde után, most meg Novák Katalin nagykárolyi zavarkeltő fellépése, pontosabban lelépése nyomán. Sőt, milyen jó bevezetése lehetett volna ez a drábikiáda az idei tusványosi Orbán-produkciónak!
Félretéve logikai nyugtalanságomat, hogy miért is köszöni meg D. János a segítséget az Emeséknek a határrevízióért, ezek után már csak egy kérésem van az olvasóhoz, értelmezné a Mester Kolozsvárra szánt előadás-bevezetőjének a befejezését:
„Kérem legyenek három jószándékú magyar eszmecseréjének a résztvevői. A közös gondolkodás, korunk égető kérdéseinek a tárgyilagos megvitatása elősegítheti, hogy nemzetünk sikeresen élje túl e vészterhes és sorsfordító időket is.”
Hiszen ez a Drábik közösen gondolkodni jött! (Volna?) És segítségért, hogy az égető kérdések tárgyilagos kolozsvári megvitatása segítse túl nemzetünket a vészterhes időkön.
Én meg most közösen magammal azon gondolkodom, hátha Orwellia fogja magát, és – annak jegyében, amit az amerikai védelmi miniszter úgy fejezett ki, hogy „keményen fognak dolgozni” Svédország mielőbbi NATO-tagságáért (értsd: azon, hogy Orbánékra nyomást gyakoroljanak a ratifikáció érdekében) – javasolni fog valamit a román kormányzatnak Orbánia hűséges erdélyi csatlósával kapcsolatban…
Ám a NER-vozitásnak ebben a felfokozott állapotában – csakugyan közösen – leginkább azon kellene most gondolkodnunk, hogyan segíthetünk Tompa Gábornak kikerülni ebből a slamasztikából, hisz bár „a három jó szándékú magyar” eszmecseréjétől megfosztott minket, a tóba dobott kövét nehéz lesz onnan kivenni. Sok van még a függönyig.
Utóirat
Külön kell majd beszélni arról, ahogy a közlátás világjárt agg stílművésze elítéli „az Emeséket”: „Az Emesék média-teljesítménye láttán mindenesetre már tudhatjuk, hogy valakik, akikről nem szabad beszélni – a minőségi újságírás finanszírozása helyett – már csak gyenge médiamunkásokat alkalmaz a közlátás butítására.” Erre mondta volna hajdan Selmeczi Gabriella: „Nézd csak, ki beszél?!”
