Pedig megtehetné. Ismerik ugye az anekdotát Lenin elvtárssal, hogy visszagurította a labdát a kisgyereknek, aki eltalálta vele, pedig agyon is lövethette volna.
De nem, Tamás Sándor annyira nem tartja problémásnak a Transtelex jelenlétét az erdélyi magyar közösségben, hogy annak – mármint a portál jelenlétének – a természetességét a vitézi Horthy-rendezvények természetességével állítja párhuzamba, mintegy megnyugtatás- és igazolásképpen.
Mármost nem ismervén a helyénvalóság mértékegységét – szubjektív skálán talán a fokairól beszélhetnénk –, kételyektől mardosottan a két jelenség összemérhetősége dolgában, nehezen tudnánk kellően méltatni a tanácselnök nagyvonalúságát.
Azt azonban látjuk, hogy a minden bizonnyal hivatkozási alappá váló analógia csapdát is rejteget. Ugyanis ha ezek után azt mernénk állítani, hogy a Horthy Miklós kultuszát ápoló rituálék nem helyénvalóak, akkor bizony kitehetnénk magunkat annak, hogy vitéz Tamás Sándor cserében a Transtelexet nem tartja helyénvalónak. Márpedig amit egy illiberális vezető nem tart helyénvalónak, azt azonmód kikészíti, lásd legújabb példaként a MOK ukmukfukk elintézését (a CEU, az SZFE, az MTA stb. után), a sajtónál maradva a Népszabadságét, Erdélyben, legyünk szerények, a (kiskorú) Maszol és az Erdélyi Riport jobbik részének, hm, megerőszakolását.
Úgyhogy a Transtelex jól tenné, ha csendben elrágódna az összehasonlítás mélységein, amíg még el van ismerve a létjogosultsága. Miközben ezeket írom, a frász tör ki, nehogy a pipogya román állam betiltsa a vitézek rendezvényeit. Talán 2015 júliusától van érvényben a törvény(módosítás) a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteknek és jelképeknek, valamint a béke és az emberiség elleni bűncselekményekben bűnös személyek kultuszának a betiltásáról. Izgulhatnánk a Transtelex helyénvalóságáért.
A tanácsos intelligens ember – illiberálisban különösen, de nem akarunk itt is összehasonlításokkal olajat önteni cseberből vederbe –, tudja, hogy ha erre az utalásra válaszul azt mondaná, hogy Horthy Miklóst a nürnbergi perben nem ültették a vádlottak padjára, akkor azonnal azt a választ kapná, hogy ez azért történt, mert Sztálin nem akarta, az amerikaiaknak pedig – akkor! – Kelet-Európa nem tartozott az érdekszférájába. Később pedig, a háború után, amikor a magyar kommunisták el szerették volna érni a nagybányai vitéz kiadatását, a szovjet despota azt mondta nekik: „Kérem, ne ítéljék el. Először is, Horthy öregember már, azután pedig nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén…” Száj eltátva, majd hosszan befogva.
Mit tesz egy jól időzített fegyverszünet-ajánlás a diktátor érdekében…