Érdekes, hogy minél inkább elfajul a helyzet Magyar Péter körül – szinte már követhetetlenül azok számára, akik az „exférjet” vagy egy mesterien megírt és eddig hatásosan végrehajtott diverzió-forgatókönyv inkább kevésbé, mint többé tehetséges főszereplőjének tekintik, vagy a NER messiásszerepre kárhoztatott lebontójának – annál inkább háttérbe szorul a kérdés, hogy voltaképpen mi a „programja” és kiből áll a „tábora” a közhelyesen fogalmazó, öltözékét leszámítva mindenben szürke fiatalembernek. Mi a véleménye a társadalmat leginkább foglalkoztató kérdésekről: tudom én, a pedagógusokról, az oroszoktól magas áron vásárolt gázról, netán az ukrajnai háborúról?
Kivel szövetkezne, azon kívül, hogy az ellenzék (kvázi)közös főpolgármester-jelöltjével nem. Ezt erősíti meg egy remekül megfogalmazott látlelet: „Az állampárt érdemi kormányzás helyett csak kommunikál, mesterségesen állít elő kontrollálható konfliktusokat, az élő messiást játszó vezér pedig az orosz állampárttól és az amerika keresztényfasisztáktól túrt second hand ideológiákból kikevert ideológiai ködevést kínál szektásainak. S míg az ellenzék saját vízió és közösségépítés helyett az állampárt irányított őrületére reagál, mintha tücsökciripeléssel akarnák elnyomni a farkasüvöltést.”
Ilyesmi volt a dilemma a múlt hétvégén. Aztán robbant a „családi botrány”-motívum, amely a bulvár felé tolta el az ügyet, feltehetően hosszú, méla lesben álló politolológusok bánatára, a kiskegyedek és a botrányfüggő kibicek örömére. Ennek kommentárja már illúziótlanabb: „Az sem kizárt, hogy Magyar Pétert is meglepte színre lépésének fogadtatása, belesodródott a pártalapításba és a messiás szerepbe. Ha azonban a motívumai a családi konfliktusból erednek, akkor az egyébként is kétes politikai vállalkozása tiszavirág életű lehet. Az látszik, hogy a ‘se nem jobb, se nem bal’ egy hazug jelszó, s az ellenzéket csak felhasználja.”
Hogy Magyarnak ez végül is maga-választotta a szerepe (volt), vagy pedig a rendező utasításai alapján eljátszott alakítása, netán egyik se, előbb-utóbb kiderül, a választások után tisztábban. Egyre inkább úgy néz ki, hogy hiába dobogott fel március 15-én a sok magyar szív, ennek a közjátéknak az lesz a vége, hogy Magyar szív.
Sokak véleményével ellentétben azt gondolom, hogy a politikai ellenzéknek egyik változat sem olyan rossz. Van idő kapcsolni. Persze nem látunk a jövőbe, szintén sokakkal ellentétben nem vagyunk zsenik.
